Birkózó-vb: Barka Emese meggyőző produkcióval jutott elődöntőbe

MTI

Az 57 kilogrammban szereplő versenyző magabiztos, 11-4-es győzelmet aratott a negyeddöntőben, s éremért küzdhet majd a budapesti birkózó-világbajnokságon.

Fotó: MTI/Czagány Balázs

A kétszeres világbajnoki harmadik csepeli sportoló meggyőző teljesítménnyel jutott nyolc közé, előbb francia riválist vert pontozással, majd lengyel ellenfelet vert technikai tussal.

Az elődöntőért a dél-koreai Um Dzsi Eunnal találkozott, aki Ázsia-bajnoki bronzérmesnek mondhatja magát, ám korántsem rendelkezik olyan bőséges éremgyűjteménnyel, mint Barka.

A meccset jól kezdte Barka, ő irányított, kézben tartotta a találkozót, ám amikor másfél perc után riválisát intették, egy pillanatra figyelmetlen volt, s rászaladt egy válldobásra, amivel négypontos hátrányba került. A dél-koreai akciója elnémította a közönséget, de Barkát láthatóan feltüzelte. Szinte azonnal kivitte riválisát a szőnyegről, s 4-2-re feljött, majd még a szünet előtt az ázsiai birkózó fejeléséért újabb egy pontot kapott.

A 28 éves Európa játékok-győztes magyar a második menetre lendületben maradt, előbb szép lerántással átvette a vezetést, majd a szakasz közepén gyönyörű csípődobással 9-4-re növelte a különbséget. Um ereje fogyóban volt, ám ment előre, Barka viszont magabiztosan tartotta előnyét, sőt, egy újabb levitellel végleg eldöntötte a meccset (11-4).

"Az elején volt egy pillanat, amikor nem koncentráltam eléggé, nagyon hosszan kinyúltam, de később sikerült érvényesítenem az akaratomat. Most kell egy kis idő, hogy kimenjen belőlem ez a meccs, s majd után kezdek el foglalkozni a következő ellenféllel"

- nyilatkozta győzelme után a magyar birkózó, aki az esti elődöntőben a bolgárok kétszeres Európa-bajnokával, Biljana Dudovával mérkőzik. Dénes Mercédesz (53 kg) és Köteles Alexandra (50 kg) kiesett, mivel legyőzőjük is búcsúzott.

Fotó: MTI/Czagány Balázs

Sastin Marianna szoros meccsen, több intése miatt veszített japán riválisa ellen, így nem jutott be a legjobb nyolc közé a nők 62 kilogrammos kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság szerdai versenynapján.

Az eddigi egyetlen magyar női világbajnok jól kezdett szerdán, a selejtezőben biztosan verte venezuelai riválisát, a folytatásban viszont nagyon nehéz feladat várt rá, ugyanis a japán Kavai Jukakóval találkozott.

A kedden 59 kg-ban világbajnok Riszako Kavaj húga nem számít olyan jó birkózónak mint testvére, mégis ő volt a meccs esélyese a fia születése után nyolc hónappal szőnyegre lépő magyar ellen.

A szőnyegen történtek alapján viszont nem lehetett különbséget tenni a két versenyző között. Az első menet rendkívül passzív küzdelemmel telt, s miután csak Sastint intették, a japán vezetett a szünetben 1-0-ra. A másodikban sem változott sokáig semmi, egy perc után a japán figyelmeztették, aki egy lábra támadással megpróbálkozott, Sastin viszont jól védekezett. Ezek után nem sokkal aztán a bírók ismét a hazai kedvencet intették, s mivel az azt követő 30 másodpercben sem volt akció, újra a japán gazdagodott egy ponttal.

Ekkor már Wöller Ákos, Sastin férje és edzője, illetve Ritter Árpád szövetségi kapitány is intést reklamált a szerintük folyamatosan szabálytalankodó japánnak, akit viszont csak az utolsó másodpercben büntettek, így pedig 2-1-re ő nyerte a meccset.

"Nagyon nehéz erre mit mondani. Nyilván akciót kellett volna csinálni, de a japánnak is csak egyetlen megindulása volt az egész meccsen, s abból sem lett pont"

- mondta dühösen Wöller Ákos, Sastin férje és edzője. Hozzátette, az lett volna a minimum, hogy visszaadják az intést.

"Ami viszont a legérthetetlenebb az az, hogy a japán legalább háromszor arcra támasztott, ami figyelmeztetés nélkül azonnal intés, egy pont a szabályok szerint, nem beszélve, hogy Marian indulásait a jobb kéz eltartásával blokkolta, amiért szintén inthették volna"

- mondta Wöller Ákos.

Sastint a japán még vigaszágra segítheti, amennyiben bejut a fináléba.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/44152/pics/lead_800x600.jpg
birkózás,világbajnokság,Budapest

További cikkek

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: Franciaország vagy Dánia lemarad a középdöntőről

2019.12.04. 14:55
A címvédő franciák ugyan legyőzték az eddig hibátlan németeket a világbajnokság csoportkörében, de így sem biztos a továbbjutásuk. Dél-Korea és …

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: minden játékos hozzátett ehhez a győzelemhez

2019.12.04. 13:30
Nem tört ki önfeledt ujjongásba a magyar női kézilabda-válogatott a Szenegál elleni győzelem után, hiszen nagyon fontos mérkőzés vár még a csapatra pénteken.

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: Szenegál kipipálva, jöhet a románok elleni sorsdöntő ütközet

2019.12.04. 12:30
Javítani tudta a Spanyolország és a Montenegró elleni botlásait a magyar csapat.

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: Montenegró és Spanyolország már középdöntős

2019.12.04. 08:45
A montenegrói válogatott átaludta a Románia elleni találkozó háromnegyedét, végül azonban felőrölte ellenfelét. A spanyolok alaposan elverték a fáradt …

Csapatsportok

Tévéműsor: sorsdöntő meccs jön Szenegál ellen a kézi vb-n

2019.12.04. 07:30
Szerdán tovább dübörög a sportpiac, a magyar női kézilabda-válogatott kulcsmeccset játszik a világbajnokságon, de lesz futball és úszás is minden mennyiségben.

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: minden csoportban van még hibátlan csapat

2019.12.03. 14:45
A németek legyőzték Dániát a játéknap rangadóján, megőrizte veretlenségét Norvégia, Dél-Korea, Spanyolország, Montenegró, Oroszország és Svédország is.

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: Kazahsztán kis híján szívességet tett nekünk

2019.12.03. 12:35
Alaposan megizzasztotta a román válogatottat a kazah csapat a női kézilabda-világbajnokság csoportkörében, de végül szomszédaink nyerni tudtak.

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: nem azt játszottuk, amit tudunk

2019.12.03. 11:20
Nehéz helyzetből várhatja a folytatást a magyar női kézilabda-válogatott az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, miután egygólos vereséget szenvedett Montenegró csapatától.

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: Montenegró ellen sem termett babér, távolodik Tokió

2019.12.03. 08:35
A magyar női-kézilabda válogatott a spanyolok után Montenegrótól is kikapott a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörében, …

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: vereség a spanyoloktól

2019.12.01. 11:45
A Kazahsztán elleni sikeres vb-nyitányt követően, a spanyolokkal már nem bírt a női kézilabda-válogatott és végül négy gólos 29-25-ös vereséget szenvedett.