Tenisz: Babos Tímea a top húszba vágyik

MTI

Egyesben a tenisz világranglista első húsz helyezettje közé szeretne kerülni a párosban kétszeres világbajnok Babos Tímea.

Fotó: MTI

Erről a sportoló új edzője, a horvát Nikola Horvat beszélt a játékos csütörtöki sajtótájékoztatóján, hozzátéve: nincs kétsége afelől, hogy Babos képes elérni a kitűzött célt.

"Természetesen a párost semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagynunk, de tudjuk, hogy egyesben van lehetőség a javulásra, a legfontosabb feladatunk pedig az, hogy közösen megtaláljuk azt az utat, amelynek mentén Timi konzisztens teljesítményt tud nyújtani"

- mondta az edző, aki szeptember óta segíti Babos munkáját.

A 25 éves soproni játékos azt mondta, november 19-én kezdik a felkészülést a következő idényre, de ezúttal a korábbi évektől eltérően többet fog Magyarországon edzeni, és csak néhány napra utazik el külföldre.

"Párosban a jó eredmények elérését és a trófeák megszerzését tűztem ki célul, hiszen ezek magukkal hozzák a jó világranglistás helyezést is"

- mondta Babos Tímea. Hozzátette, hogy egyesben nehezebb megfogalmazni a konkrét célokat, de bízik az edzőjében, ezért pozitív szemlélettel vág neki a következő idénynek, mert biztos abban, hogy a 61. helynél előrébb kellene lennie. Mint fogalmazott: "nem oda tartozom az egyéni világranglistán, ahol most vagyok". A teniszező elmondta, Nikola Horvat érkezésével a teljes stábja megújult, ütőpartnert és erőnléti edzőt is váltott.

"Úgy éreztem, hogy pozitívabb szemléletre van szükségem, és sokkal jobbnak gondolom, ha nem arról beszélünk, milyen jó lehetnék, hanem arról, hogy mennyire jó vagyok"

- indokolta meg az edzőváltást Babos, és kitért rá, hogy az új edzője elsősorban a hozzáállásával győzte meg. Nikola Horvat úgy fogalmazott, tisztában van a felelősséggel, egyben büszke arra, hogy Babos edzője lehet.

"Látom, hogy Timi mennyire népszerű Magyarországon, és átérzem a feladatom súlyát, de megvan a szükséges önbizalmunk ahhoz, hogy együtt sikereket érjünk el, ehhez pedig a magam részéről százszázalékos teljesítményt fogok nyújtani"

- jelentette ki. Hozzátette, hogy a tenisz nagyon összetett sportág, számtalan pályán belüli és azon kívüli történés is befolyásolja egy játékos eredményességét, de amióta együtt dolgozik Babossal, úgy érzi, hogy szakmailag és magánemberként is "egy hullámhosszon" vannak.

"Volt szerencsém megismerni Timi családtagjait, és az ő személyiségén túl nagyon megfogott az a környezet is, ahonnan származik"

- mondta Nikola Horvat.

Babos a párosban elért újabb vb-címről azt mondta, partnerével, a francia Kristina Mladenoviccsal nagyon sokat javult a kapcsolata az utóbbi időszakban, és az idén először érezte igazán azt, hogy minden pillanatban "egy húron pendülnek."

"Azt mondanám, hogy én talán tapasztaltabb voltam, mint tavaly, Kristina pedig sok tekintetben élete legjobbját nyújtotta, a sikerhez pedig az is hozzájárult, hogy ezúttal mindkettőnk családja végig ott lehetett velünk Szingapúrban"

- tette hozzá a teniszező, aki egyike annak a több mint 2000 fiatal sportolónak, akinek a felkészülését a 2006-ban indított Mol Alapítvány összesen 400 millió forint értékben támogatta.

A magyar teniszező Mladenoviccsal az oldalán október végén, címét megvédve nyerte meg Szingapúrban a WTA-vb párosversenyét.

Címkék: Tenisz, Babos Tímea
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/44531/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Babos Tímea

További cikkek

Egyéni sportok

Becker szerint Zverev generációja legjobbja

2018.11.20. 12:20
A hatszoros Grand Slam-bajnok német legenda szerint Zverev bizonyította tehetségét azzal, hogy Federert és Djokovicsot is le tudta győzni két nap alatt.

Egyéni sportok

Tenisz: Stollár egyre közelebb a legjobb százhoz

2018.11.19. 14:30
Stollár Fanny a karriercsúcsot jelentő 114. helyen áll a női teniszezők legfrissebb világranglistáján.

Egyéni sportok

Tenisz: Alexander Zverev a világbajnok

2018.11.18. 20:40
A német Alexander Zverev nyerte az ATP-világbajnokságot miután a döntőben két szettben legyőzte a világelső Novak Djokovicsot. A párosok döntőjében amerikai győzelem született.

Külföldi foci

Közvetítések: képernyőn a Nemzetek Ligája, a MotoGP idényzáró és a Szeged is

2018.11.18. 07:30
Igazán változatos programot hoz a vasárnapi nap, hiszen számos sportág eseményei közül válogathatunk kedvünkre.

Egyéni sportok

Tenisz: Djokovics-Zverev döntőt rendeznek a világbajnokságon

2018.11.17. 23:15
Alexander Zverev és Novak Djokovics játssza az ATP-világbajnokság döntőjét Londonban. A fiatal német Roger Federer ellen győzött, míg a világelső Kevin Andersonnál …

Egyéni sportok

Djokovic bejutott az ATP-VB elődöntőjébe

2018.11.17. 09:05
Novak Djokovic a harmadik csoportmérkőzését is megnyerte a férfi teniszezők 8,5 millió dollár (2,5 milliárd forint) összdíjazású londoni szezonzáró ATP-világbajnokságán és magabiztosan lépett tovább …

Csapatsportok

Szombati sportműsor: Rangadók a Kézilabda BL-ből és Nemzetek Ligájából

2018.11.17. 07:30
Parádés kézilabada és focimeccsek közül válogathatunk a hétvége első napján. A MotoGP és Túraautó világkupa futam mellett, képernyőn a férfi …

Egyéni sportok

Tenisz: a negyeddöntőben búcsúzott Stollár Houstonban

2018.11.16. 19:45
A 150 ezer dollár összdíjazású versenyen az amerikai Jessica Pegula búcsúztatta a fiatal magyar teniszezőt.

Egyéni sportok

Közvetítések: komoly sportesemények kerülnek képernyőre ma

2018.11.16. 07:30
Hosszú Katinka aranyakért úszik a világkupában, rangadót rendeznek a Nemzetek Ligájában és elkezdődik a MotoGP szezonzáró versenyhétvégéje.

Külföldi foci

Beindul a Nemzetek Ligája, valóságos meccsdömping lesz csütörtökön

2018.11.15. 07:30
A sérülések garmadától sújtott magyar válogatott is megküzd az észtekkel, de lesz a tévében egy horvát-spanyol derbi is.