Autósport: Alonso Daytonába is visszatér

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Amellett, hogy egy év kihagyás után újra elindul Indianapolisban, Fernando Alonso a Daytonában rendezett 24 órás viadalon is részt vesz az év elején. 

Fotó: f1i.com

A kétszeres Forma-1-es világbajnok és Le Mans-i győztes Fernando Alonso hétvégén minden bizonnyal lezárta pályafutását a királykategóriában (Tett olyan kijelentést amelyből akár 2020-as visszatérésére is lehet következtetni.), de a karrierjét továbbra is folytatja. 

2019-ben biztosan rajthoz áll az Endurance-világbajnokság szuperszezonjának hátralévő versenyein (köztük Le Mans-ban is), valamint ismét megpróbálja megnyerni az Indy 500-at. Tegnap bejelentette, hogy az eddig ismert programjába a Daytonában rendezett 24 órás futamot is beilleszti. 

Alonso a Wayne Taylor Racing Cadillacjével próbál szerencsét az év elején rendezett legendás versenyen. A spanyol legenda csapattársai Jorday Taylor és Render van der Zarde és a WEC-ben is vele versenyző Kamui Kobayashi lesznek. 

A spanyol 2018-ban már próbálkozott Daytonában, ám technikai gondok miatt csak a 38. helyen ért célba autójával. 

A 2019-es Daytonai 24 órást január 26 és 27 között rendezik. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/45128/pics/lead_800x600.jpg
Fernando Alonso,Autósport

További cikkek

Autó-motor

F1: Tűz volt a McLaren garázsában

2019.02.23. 08:45
Kisebb tűzről csupán egy szükszavú közleményet adott ki a McLaren-csapat. Azt nem tudni, hogy pontosan mi okozhatta, de három csapattag orvosi ellátásra szorult.

Autó-motor

IndyCar: Robert Wickens már képes lábra állni

2019.02.21. 08:40
Újra képes lábra állni Robert Wickens, aki augusztusban szenvedett súlyos balesetet az IndyCarban. A kanadai pilótának akkor az élete is veszélybe került.

Autó-motor

Forma-1: a második barcelonai tesznapon is a Ferrari volt a leggyorsabb

2019.02.19. 19:00
Hétfőn Sebastian Vettel, kedden Charles Leclerc utasított maga mögé mindenkit a 2019-es szezon második tesztnapján.

Autó-motor

Forma-1: tizenegy pilóta körözött az első tesztnapon

2019.02.18. 20:05
A Ferrari meglepően gyorsnak bizonyult, Sebastian Vettel volt a leggyorsabb, igaz, messze ő tette meg a legtöbb kört az első barcelonai teszten.

Autó-motor

WRC: Ott Tanak győzött Svédországban

2019.02.17. 15:45
Az észt Ott Tanak nyerte a Svéd Ralit, a világbajnoki címvédő Sebastien Ogier mindössze a 29. helyen zárta az év második világbajnoki versenyét.

Autó-motor

F1: A Ferrari is bemutatta 2019-es autóját

2019.02.15. 12:20
Az olasz istálló idei gépe az SF90-es nevet kapta, és a megszokottól kissé eltérő külseje, de a vörös alapszín marad. Változott a pilótapáros is, Kimi Räikkönen helyett Charles Leclerc lett Sebastian …

Autó-motor

McLaren: új erőforrás, új pilótapáros 2019-ben

2019.02.14. 13:25
A McLaren-Renault is bemutatta 2019-es autóját, amely az MCL34-es nevet kapta. A Wokingiak idén teljesen új pilótapárossal vágna neki az idénynek. A két versenyzőjük, Carlos Sainz Jr. és Lando …

Autó-motor

Forma-1: szárnyakat növesztett a Mercedes

2019.02.13. 12:05
A világbajnoki címvédő német istálló szerdán mutatja be 2019-es autóját, de képeken már megcsodálhatjuk a legújabb ezüst nyilat.

Autó-motor

WEC: Brandon Hartley két futamra visszatér

2019.02.09. 09:55
A korábbi Le Mans-i győztes Brendon Hartley miután távozott a Forma-1-ből biztosan részt vesz az Endurance-világbajnokság idei első két versenyén.

Autó-motor

Autósport: Szalay Balázs az utóbbi évek legnehezebb Dakarján van túl

2019.02.05. 09:30
Szalay Balázs navigátorával Bunkóczi Lászlóval a 20. helyen zárta az idei Dakar Ralit és ezzel legjobb eredményüket állították be. A rutinos versenyző …