Magyar Kupa: Kaposváron búcsúzott a címvédő Újpest

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A címvédő Újpest nem jutott a legjobb 16 közé a labdarúgó Magyar Kupában, mivel szerdán a 91. percben kapott góllal alulmaradt az NB II-es Kaposvár vendégeként.

„Nálunk volt a labda az idő nagy részében, de ez nem azt jelentette, hogy kontrolláltuk volna a mérkőzést. Nem voltak igazán nagy helyzeteink, hiányzott az agresszivitás a tizenhatoson belül. A Kaposvár azt játszotta, amit vártunk tőle, védekezett, kontratámadásokra helyezkedett be, és a mi szempontunkból a lehető legrosszabbkor jött a hazaiak gólja” – értékelte a találkozót a lefújást követően, Nebojsa Vignjevic.

Fotó: ujpestfc.hu

A 8. fordulóban rendezett párharcokban a lila-fehéreken kívül további két élvonalbeli csapat, az MTK Budapest és a Diósgyőri VTK búcsúzott, így kilenc NB I-es gárda maradt versenyben.

A nyolcaddöntő sorsolását 22.50-től rendezik, ebben a körben már nem lesz kiemelés, így élvonalbeli együttesek is összetalálkozhatnak. A továbbjutás pedig már nem egy, hanem két mérkőzésen dől el, a hivatalos játéknapok február 20-a és 27-e.

Eredmények
Magyar Kupa, 8. forduló (az élvonalbeli csapatok mérkőzései):

Kaposvári Rákóczi FC (NB II)-Újpest FC 1-0 (0-0)

korábban:
FC Ajka (NB III)-MTK Budapest 2-1 (1-1)
BFC Siófok (NB II)-Paksi FC 2-2 (1-1, 2-2, 2-2) - 11-esekkel: 5-6
Budafoki MTE (NB II)-MOL Vidi FC 1-2 (1-1)
Budaörs (NB II)-Diósgyőri VTK 5-3 (4-0)
Sényő-Carnifex FC (NB III)-Ferencvárosi TC 0-4 (0-0)
Termálfürdő Tiszaújváros (NB III)-Budapest Honvéd 0-4 (0-0)
Iváncsa KSE (NB III)-Szombathelyi Haladás 2-4 (0-3)

kedden játszották:
Vasas FC (NB II)-Debreceni VSC 1-2 (0-1)
Szentlőrinc SE (NB III)-Kisvárda Master Good 1-4 (0-0, 1-1, 1-2)
III. Kerületi TVE (NB III)-Mezőkövesd Zsóry FC 0-6 (0-1)
Pénzügyőr SE (NB III)-Puskás Akadémia FC 0-6 (0-1)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/45285/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Magyar Kupa

További cikkek

Magyar foci

Magyar Kupa: megszorongatta élvonalbeli ellenfelét az Ajka

2019.02.19. 20:20
Hiába egyenlített az NB III Nyugati csoportjának listavezetője kétszer is a megfiatalított Debrecen ellen, a hajrában megnyerték a mérkőzést a hajdúságiak.

Magyar foci

Magyar–horvát: minden jegy elkelt

2019.02.19. 11:20
Telt ház előtt játszhat majd a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki ezüstérmes horvátokkal az Európa-bajnoki selejtezősorozat első hazai mérkőzésén.

Külföldi foci

Futball a tévében: Ajkától Liverpoolon át Lyonig

2019.02.19. 07:30
Folytatódik a Bajnokok Ligája, amelynek nyolcaddöntőjében láthatjuk a Liverpool–Bayern és a Lyon–Barcelona meccset.

Csapatsportok

Női kézilabda: elkerülte egymást a Győr és az FTC a Magyar Kupa elődöntőjében

2019.02.18. 19:05
A címvédő győrieknek kicsivel nehezebb dolguk lesz a Magyar Kupa négyes döntőjében, mint a fővárosi zöld-fehéreknek.

Magyar foci

NB I: Zsóri gólja mindent vitt, de akadtak még szép jelenetek a hétvégén - videó

2019.02.18. 15:40
Mi pedig csokorba gyűjtöttük az OTP Bank Liga 21. fordulójának legfontosabb és legszebb jeleneteit, valamint megmutatjuk a hétvége …

Magyar foci

Magyar Kupa: Ajkán startol a nyolcadöntős párharcok sora

2019.02.18. 14:10
Az Ajka-Debrecen mérkőzéssel veszi kezdetét a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntője kedden, a párharc első összecsapását kedden 18.30 órától rendezik.

Magyar foci

NB II: fölényesen győzött a Győr és a Vác

2019.02.17. 19:55
Az ETO FC Győr 4-0-ra győzött a Vasas otthonában, míg a Vác a Kazincbarcikát múlta felül 5-0-ra a magyar másodosztály 24. fordulójában.

Magyar foci

Nyilatkozatok: Herczeg András büszke volt csapatára a Ferencváros elleni győzelem után

2019.02.17. 11:00
Herczeg András büszke, Supka Attila bosszús volt - így látták az edzők a 21. fordulót.

Magyar foci

NB I: először nyert 2019-ben a címvédő

2019.02.16. 21:40
A címvédő MOL Vidi FC 3-1-re győzött az MTK otthonában az NB I 21. fordulójának zárómérkőzésén.

Magyar foci

NB I: öngóllal nyert az Újpest Felcsúton

2019.02.16. 19:05
A vendég Újpest Bokros öngóljával legyőzte a Puskás Akadémiát szombaton, a Pancho Arénában, a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában.