Coppa Italia: kiesett harmadosztályú ellenfelével szemben a Genoa

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Kétszer is egyenlíteni tudott, sőt a hosszabbításban fordított is az elsőosztályú együttes, de végül büntetőkkel az Entellának sikerült továbbjutnia a legjobb 32 közül. 

Kép forrása: OA Sport

A Serie C A csoportjában szereplő vendégek Simone Icardi révén a 20. percben előnybe kerültek, azonban hét perccel később Krzysztof Piatek büntetőből szerzett találatával egyenlíteni tudott a házigazda.

Az összecsapás vége előtt hét perccel ismét az Entellának sikerült megszereznie a vezetést, miután az első gólt szerző olasz támadó ismét bevette ellenfele kapuját. A harmadosztályú csapat ezt az előnyt sem tudta sokáig megtartani, hiszen a 86. percben büntetőből ismét egyenlített a hazaiak lengyel csatára.

A rendes játékidő 2-2-s végeredményét követően következhetett a hosszabbítás, ahol a 110. percben Gianluca Lapadula tudta megszerezni a Genoának vezetést egy büntetőt követően. 

A dráma a kétszer tizenöt perces ráadás végén következett, amikor az Entella magyar játékosa, Adorján Krisztián kiegyenlítette a mérkőzés állását. Ennek köszönhetően következhetett a büntetőpárbaj, amit végül a harmadosztályú együttesnek sikerült megnyernie.

Coppa Italia, a legjobb 32

Genoa-Entella 3-3 (Piatek 27.- büntető, 86.- büntető, Lapadula 110.- büntető, illetve Icardi 20., 83., Adorján 120.)
A büntetőket követően továbbjutott az Entella. (6-7)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/45309/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Serie A,Genoa

További cikkek

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: rettenetesen besültek a nagyágyúk

2019.02.19. 23:00
Alighanem nagyon kevesen fogadtak volna arra, hogy a Liverpool, Bayern München, Barcelona, Lyon négyesből senki nem lesz képest gólt szerezni a nyolcaddöntő első mérkőzésén. Ennek talán …

Külföldi foci

ÉLŐ: Liverpool-Bayern München és Lyon-Barcelona Bajnokok Ligája nyolcaddöntők

2019.02.19. 20:45
Igazi csúcsrangadóval folytatódik a BL-nyolcaddöntők sora, az elmúlt hetekben magára találó Bayern borsot törne a tavalyi döntős orra …

Külföldi foci

Labdarúgás: a szlovák szövetség büntetéssel hallgattatná el a kritikus Kalmárt

2019.02.19. 13:45
Kalmár Zsolt csupán az igazságot fogalmazta meg a DAC-Slovan bajnoki mérkőzés után, a Szlovák Labdarúgó-szövetség viszont …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Klopp javítana a Bayern elleni mérlegén

2019.02.19. 09:55
Jürgen Klopp ezúttal a Liverpool edzőjeként mérkőzik meg a Bayern Münchennel, amellyel a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán, az Anfield Roadon …

Külföldi foci

Futball a tévében: Ajkától Liverpoolon át Lyonig

2019.02.19. 07:30
Folytatódik a Bajnokok Ligája, amelynek nyolcaddöntőjében láthatjuk a Liverpool–Bayern és a Lyon–Barcelona meccset.

Külföldi foci

FA-kupa: rangadót nyert és nyolc közé jutott a Manchester United - videó

2019.02.18. 22:50
A Stamford Bridge-en tudott diadalmaskodni Ole Gunnar Solksjaer csapata és előlépett az FA-kupa első számú esélyesévé.

Külföldi foci

Bundesliga: teljesen szétesett a Dortmund, Nürnbergben sem tudott nyerni

2019.02.18. 22:35
Hihetetlenül negatív spirálba került a Bundesliga listavezetője, továbbra is nyeretlen februárban.

Külföldi foci

Szalah hamarosan távozik Liverpoolból?

2019.02.18. 17:00
Torinóban nagyon szeretnék, hogy így legyen. A Juventus nem csak pénzzel fizetne az egyiptomi klasszisért.

Külföldi foci

Premier League: a Chelsea-vel is összeboronálták Zidane-t

2019.02.18. 16:15
A háromszoros BL-győztes francia tréner hajlik is a menedzseri munkára, de komoly feltételei vannak, amelyeket nem biztos, hogy képes teljesíteni a londoni klub.

Külföldi foci

Nagy meccsekkel kezdődik a hét

2019.02.18. 07:30
Láthatjuk a Bolognát, Nagy Ádám csapatát, a Roma ellen, de pályán lesz a Dortmund is. Emellett hoki és tenisz is szerepel a mai kínálatban.