F1: a Ferrari lecsapott a Mercedes tehetségére

sportfaktor

A Ferrarinál kötött ki a Mercedes pilótája. A német márkával 2018 végén szerződést bontó Pascal Wehrleint szerződtette fejlesztő és tesztpilótának. A 24 éves német a tavaly az Antonio Giovinazzi, Danyiil Kvjat kettős feladatkörét veszi át.

fotó: formula.hu

Wehrlein a Mercedes támogatásával jutott el a Formula–1-ig, 2016-ban a Manor, 2017-ben a Sauber versenyzőjeként indult a versenyeken, miközben a Mercedes tartalékpilótája volt.

Tavaly a Mercedes kötelékében a német túraautó-bajnokságban versenyzett, 2015 bajnoka a sorozatban nem tudta megismételni korábbi sikereit. Ezt követően szakított a stuttgarti vállalattal, és előbb a Formula E-ben szereplő Mahindra-csapattal írt alá szerződést, majd most a Ferrarival is megállapodott.

Fontos feladata lesz, a Ferrarinál ugyanis bevallottan meghatározó a szimulátort használó fejlesztő pilóta szerepe, a versenyhétvégéken ugyanazt a programot teljesíti, mint a nagydíjakon a versenyzők, és segít az autó beállításában.

Giovinazzi szerepét kanadai győzelme kapcsán ki is emelte Sebastian Vettel, a rémes pénteki edzésnapja után ugyanis nagyban az olasznak köszönhette, hogy szombaton a pole-ba kvalifikálta magát, vasárnap pedig megnyerte a versenyt.

A Ferrari nem zárkózott el attól, hogy ismét két fejlesztő pilótát alkalmazzon, a pletykák szerint Brendon Hartley és Szergej Szirotkin is a jelöltek között van.

Címkék: Forma 1, Ferrari
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46032/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Ferrari

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: Schumacher fia a Ferrarinál

2019.01.19. 19:10
Mick Schumacher a Ferrari utánpótlás-akadémiáján pallérozódik tovább.

Autó-motor

Forma-1: kiengedték a kórházból a legendát

2019.01.17. 17:30
Niki Laudát influenzával kezelték a bécsi kórházban, most azonban hazaengedték a háromszoros világbajnokot.

Autó-motor

Forma-1: egy órával hamarabb indul a szezon

2019.01.15. 18:45
A Formula-1 hivatalos weboldalán tette közzé a 2019-es versenyek rajtjának kezdési időpontjait. Igazi jó hír, hogy egy órával előbbre hozták az Ausztrál Nagydíj rajtját, így ennyivel is kevesebbet kell …

Autó-motor

Toro Rosso: 2019-ben is vállaják a rajtbüntetéseket a Red Bull-ért

2019.01.15. 13:50
A Toro Rosso 2019-ben is hajlandó lesz bevállalni néhány rajtbüntetést, hogy segítse a Honda motorfejlesztéseit, ezáltal pedig a Red Bull Racinget. - ezt Franz …

Autó-motor

Forma-1: Alain Prost és az új dimenziók

2019.01.10. 15:30
A Renault négyszeres világbajnok tanácsadója igencsak optimista lett Daniel Ricciardo szerződtetésétől.

Autó-motor

Forma-1: Matteo Binotto a Ferrari új csapatfőnöke

2019.01.07. 18:50
A Ferrari menesztette Maurizio Arrivabene csapatfőnököt akinek helyét a korábbi technikai igazgató Matteo Binotto foglalja el.

Autó-motor

Forma-1: Niki Lauda ismét kórházban van

2019.01.06. 15:40
Öt hónappal azután, hogy tüdőtranszplantációt végeztek el rajta ismét kórházban ápolják Niki Laudát.

Autó-motor

Forma-1: élcsapatot faragna a Racing Pointból az új tulajdonos

2019.01.05. 14:45
Lawrence Stroll a csődtől mentette meg az akkor még Force India néven ismert istállót, ám most már nagyobb tervei vannak.

Autó-motor

Forma-1: Ricciardo súghat a Renaultnak?

2019.01.04. 12:25
Nico Hülkenberg úgy gondolja, komoly technikai fejlődésen mehet át a Renault Daniel Ricciardónak köszönhetően, mivel a korábbi Red Bull pilóta értékes információk birtokában lehet.

Autó-motor

Forma-1: romantikus bejelentésre készül a McLaren

2019.01.03. 15:35
A wokingi istálló Valentin-napon leplezi le idei járgányát, ami az MCL34 névre hallgat majd.