Keszthelyi Vivien és David Schumacher egyszerre mutatkozik be a Forma-3-ban

sportfaktor

Két név, amely az autósport világában már világszerte ismerősen cseng a rajongóknak. Két ifjú pilóta, akik eddig az autóversenyzés két tejesen eltérő kategóriájában indultak, most mégis egyszerre állnak rajthoz a Formula 3-ban. Egy pár, melynek mindkét tagja bajnokként érkezik Ázsiába és a legjobbak közé akar emelkedni.

Alig hat nap telt el azóta, hogy a FIA által hitelesített F3 Asian Championship-ben szereplő BlackArts Racing hivatalos pilótájaként jelentette be Keszthelyi Vivien, háromszoros túraautó-bajnokot a Winter Series bajnokságra, most újabb hír látott napvilágot. A 18 éves magyar hölgy párja, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher unokaöccse és a volt Forma-1-es versenyző Ralf Schumacher fia, David Schumacher egy másik csapat indulójaként áll majd rajthoz az ázsiai Forma-3-as sorozatban.

Vivien eddigi pályafutása során a túraautó kategóriában szerzett értékes nemzetközi tapasztalatokat, legutóbb a 2018-as szezonban a GT4-es (nagy túraautó) Audi Sport R8 LMS Cup-ban lett a rookie kategória bajnoka. David Schumacher ezzel szemben a gokart és a formaautózás világában építette karrierjét. A 17 éves német versenyző tavaly az ADAC Formula 4 bajnokságban szerzett rookie bajnoki címet.

A fiatal versenyzők több, mint egy éve alkotnak egy párt, és a tervek szerint Európában külön-külön is indulnak majd nemzetközi Forma-3-as sorozatban. A bajnokságok összeegyeztethetősége és az időjárási körülmények miatt viszont mindkettőjük menedzsmentje úgy gondolta, hogy Ázsiában nyílik a legjobb lehetőség számukra a tapasztalatszerzésre az F3-as kategóriában.

„Sokan kérdezték a baráti körünkből, hogy milyen kihatással lesz a kapcsolatunkra, hogy egy sorozatban indulunk. Ennek nincs jelentősége, hiszen mindketten a karrierünket tartjuk szem előtt és egy profi autóversenyzőnél elengedhetetlen, hogy külön tudja választani a magánéletet a versenyzéstől. Amellett, hogy a legjobb eredményt szeretnénk elérni, más céllal vágunk majd neki az első Forma-3-as sorozatunknak. Davidnek már van tapasztalata ebben a formula kategóriában, neki az autó megismerése a fő cél. Nekem ez lesz az első formaautós bajnokságom, így én a tapasztalatszerzést, a vezetéstechnika elsajátítását és a W Series-re való felkészülést tartom elsődlegesnek”

– mondta Keszthelyi Vivien, aki a Winter Series-ben való indulással a legfiatalabb és egyben az első női pilóta lesz a magyar autósport történetében, aki egy teljes szezon keretein belül eljut a nemzetközi Forma-3-as kategóriáig.

A két versenyző még Európában elbúcsúzott egymástól és külön érkezett Ázsiába, Thaiföldre szombaton. Bár mindketten ugyanabban a bajnokságban érdekeltek, a felkészülést külön kezdik majd meg csapataiknál. Az első alkalom, amikor a fiatal pár újra találkozhat a burirami versenyhétvégét megelőző szerdai teszteken lesz január 9-én, ám a közös időtöltés helyett Vivien szerint már ott is a versenyzésé lesz a főszerep:

„Már eddig is hozzászoktunk ahhoz, hogy nem tölthetünk minden percet együtt. Ez az időszak a fejlődésről és a karrierünk építéséről szól. Mindketten a vezetésre szeretnénk koncentrálni és arra, hogy a legjobb eredményt érhessük el.”

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46035/pics/lead_800x600.jpg
Autósport,Keszthelyi Vivien

További cikkek

Autó-motor

Keszthelyi Vivien újabb sikeres hétvégéje a Forma-3-ban

2019.01.21. 11:20
Az Ázsiai F3-as téli bajnokság második versenyhétvégéje is lezárult vasárnap, és a három versenyből álló forduló ismételten magyar sikert hozott.

Autó-motor

Autósport: egy mexikói ralis megtréfálta a világ legjobb pilótáit

2019.01.21. 10:05
A Bajnokok Tornája történetének eddigi legnagyobb meglepetését okozva a hazai pályán versenyző mexikói ralipilóta Benito Guerra lett a bajnokok bajnoka.

Autó-motor

Autósport: a skandináv csapat nyerte a Nemzetek Kupáját

2019.01.19. 23:55
Mexikóban a Nemzetek Kupájával megkezdődött az idei Bajnokok Tornája. A győzelmet a skandináv csapat szerezte meg Németország előtt.

Autó-motor

Dakar: egyéni csúcsot állított be a Szalay-Bunkoczi páros

2019.01.17. 21:05
A Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a huszadik helyen fejezte be a Peruban rendezett Dakar-ralit.

Autó-motor

Dakar Rali: Peterhansel kiesett, Loeb reményei elszálltak

2019.01.16. 21:40
Igazi drámát hozott az idei Dakar utolsó előtti szakasza: Stephane Peterhansel kiállni kényszerült, Sebastien Loeb pedig lemondhat a végső győzelemről.

Autó-motor

Dakar-rali: Szalayék a 18. helyen zárták az egyik legnehezebb szakaszt

2019.01.16. 08:45
Az idei legjobb részeredményét elérve a 18. helyen ért célba a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 41. Dakar-rali keddi versenynapján, amelyen az egyik …

Autó-motor

Dakar-rali: Loebé a szakasz, al-Attijah növelte előnyét

2019.01.15. 22:10
A kilencszeres rali-világbajnok Sebastien Loeb nyerte a nyolcadik szakaszt kedden a Peruban zajló Dakar-ralin, összetettben a katari Nasszer al-Attijah tovább növelte előnyét.

Autó-motor

Forma-1: egy órával hamarabb indul a szezon

2019.01.15. 18:45
A Formula-1 hivatalos weboldalán tette közzé a 2019-es versenyek rajtjának kezdési időpontjait. Igazi jó hír, hogy egy órával előbbre hozták az Ausztrál Nagydíj rajtját, így ennyivel is kevesebbet kell …

Autó-motor

Dakar Rali: Peterhansel csökkentette a hátrányát

2019.01.14. 21:55
Stephane Peterhansel nyerte a Dakar Rali hetedik szakaszát és a tizenháromszoros győztes jelentősen tudott faragni a hátrányából összetettben is.

Autó-motor

Keszthelyi Vivien valósággal berobbant a Formula-3-ba

2019.01.14. 11:25
Az elmúlt hétvégén bemutatkozhatott a Formula-3-ban Keszthelyi Vivien, aki ráadásul a mezőny egyetlen női tagjaként a versenyhétvége mindhárom futamát sikeresen teljesítette.