Aranycsapat Emlékév: a négy éve elhunyt Buzánszky Jenőre emlékeztek

MTI

Buzánszky Jenőre, az Aranycsapat négy évvel ezelőtt, utolsóként elhunyt tagjára emlékeztek pénteken az egykori 49-szeres válogatott labdarúgó sírhelyénél, a Szent István-bazilika altemplomában.

Fotó: dorogisport.hu

Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület elnöke az ünnepségen rövid beszédében emlékeztetett arra, hogy Buzánszky Jenő állandó tagja volt annak a legendás magyar együttesnek, amelyet az egész világon tisztelnek, s 1953 novemberében véget vetett az angol válogatott több évtizedes hazai veretlenségének. Kiemelte: az olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes jobbhátvédnek kiemelkedő szerepe volt az emlékév létrejöttében. Annak idején ugyanis ő javasolta az ünnepségsorozatot, amely eredetileg a dorogi játékos 90. születésnapján indult volna el, de sajnálatos módon Buzánszky két hónappal korábban, 2015 januárjában elhunyt.

Lomnnici hozzátette: az Aranycsapat Emlékévet így a kormány nevében Szabó Tünde sportért felelős államtitkár Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján, 2017 áprilisában hirdette meg, s az ünnepségsorozat keretében kupák, ankétok, beszélgetések keretében ápolják az Aranycsapat emlékét, valamint megemlékeznek a csapattagok születésének és elhalálozásának kerek évfordulóiról is. Amint a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke elmondta, az emlékév az Új Puskás Ferenc Stadion avatásig tart, amelyre várhatóan idén novemberben kerül majd sor.

Buzánszky Jenő sírjánál Lomnici Zoltán, ifjabb Buzánszky Jenő, valamint Molnár Andrea, az Ovi-sport Közhasznú Alapítvány elnöke helyezte el a megemlékezés koszorúit.

Az Aranycsapat jobbhátvédje sokat tett a határon túli magyarságért és a magyar labdarúgás utánpótlásáért. Többek között 2011-ben ő hozta létre az Ovi-foci Alapítványt, az Ovi-sport Közhasznú Alapítvány elődjét.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46095/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Buzánszky Jenő,Aranycsapat

További cikkek

Külföldi foci

Aranylabda: Luka Modric törte meg Messi és Ronaldo szériáját

2018.12.03. 22:20
Luka Modric, a Real Madrid horvát labdarúgója nyerte el 2018-ban a France Football magazin által odaítélt és az év legjobb játékosának járó Aranylabdát.

Magyar foci

Labdarúgás: hatalmas magyar siker, U21-es Eb-t rendezhetünk!

2018.12.03. 13:55
Az UEFA végrehajtó bizottsága hétfői ülésén úgy határozott, Magyarország és Szlovénia közösen rendezheti meg a 2021-es U21-es Európa-bajnokságot.

Magyar foci

Eb-selejtező: Szlovákiában kezd a magyar válogatott

2018.12.02. 21:30
A magyar labdarúgó-válogatott március 21-én Szlovákiában kezdi a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatát, három nappal később pedig a horvátokkal játszik itthon.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: sima fehérvári siker a dobogósok csatájában

2018.12.02. 20:15
A második helyen álló MOL Vidi magabiztosan, 2-0-ra nyert a harmadik Budapest Honvéd ellen Székesfehérváron, a MOL Aréna Sóstóban, a labdarúgó OTP Bank Liga 16. …

Magyar foci

NB II: kikapott a listavezető Gyirmót

2018.12.02. 16:55
A listavezető Gyirmót nem tudta kihasználni a Zalaegerszeg vereségét és hazai pályán kikapott a Nyíregyházától a másodosztály 19. fordulójában.

Magyar foci

Eb-selejtező: Marco Rossi szerint csak a horvátok emelkednek ki a magyar csoportból

2018.12.02. 14:35
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a világbajnoki ezüstérmes horvát együttes kiemelkedik a magyar labdarúgó-válogatott …

Magyar foci

Labdarúgó Eb-selejtező: Horvátországgal és Szlovákiával egy csoportban Magyarország

2018.12.02. 12:50
Horvátországgal, Szlovákiával, Walesszel és Azerbajdzsánnal került egy csoportba a magyar válogatott a 2020-as …

Magyar foci

NB I: vékonyabban fognak a játékvezetői sípok a Puskás Akadémiának Benczés Miklós szerint

2018.12.02. 09:50
A Kisvárda ellen vereséget szenvedő felcsútiak mestere elmondta, hogy csapata sokat dolgozott, de véleménye …

Csapatsportok

Közvetítések: a Budapest Honvéd ellen javíthat a MOL Vidi FC

2018.12.02. 07:30
A vasárnapi napon sem marad senki sem izgalmas közvetítések nélkül.

Magyar foci

NB I: nyert a Ferencváros, Böde korábbi csapata ellen jubilált

2018.12.01. 21:20
A listavezető Ferencváros 3-0-ra győzött a Paks ellen a magyar élvonal 16. fordulójában.