Dakar-rali: Szalayék tartják 28. helyüket

MTI

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 32. időt érte el csütörtökön a Peruban zajló Dakar-rali negyedik szakaszán, összetettben pedig maradt a 28.

Fotó: m4sport.hu

A magyar csapat péntek reggeli tájékoztatása szerint a duó autóját, melynek első futóművét a szerdai etapon tönkretette egy szikla, a szervízcsapat egész éjszakás szereléssel megjavította, így reggel időben el tudott startolni a páros. Az Arequipa-Tacna és Moqueagua közötti szakaszon aztán ismét rengeteg nehézséggel kellett megküzdeniük Szalayéknak. Előbb elakadtak a mély, "púderszerű" homokban, s csak lassan tudtak haladni, majd a pálya szűkebb részén egy veszteglő autó állta útjukat, melyet nem tudtak kikerülni, a kerülő úton pedig ismét megakadtak, s ásniuk kellett, hogy kiszabadítsák Opeljüket.

A csütörtöki gyorsasági két részre volt osztva, s a második fele sem volt könnyebb Szalayék számára.

"A szakasz második részén vadul bekezdtünk, azt gondoltam, hogy itt a lehető leggyorsabban végig kell menni, nehogy ránk sötétedjen. De mégsem volt olyan gyors, mint szerettem volna, mert annyira fújta a saját poromat a szél, hogy többször meg kellett állnunk, mert nem láttam, merre kell menni" - elevenítette fel a csütörtöki eseményeket Szalay Balázs, akinek elmondása szerint az etap hajrája sem alakult szerencsésebben a korábbiakhoz képest. - "Amikor kiértünk a második szakasz végére, észrevettük, hogy defektünk van. Kicseréltük, de kétszáz méter múlva kiderült, hogy a bal első abroncs is lyukas, szóval azt is le kellett cserélni. Ezzel viszont az a helyzet állt elő, hogy vár ránk egy hosszú szakasz pénteken, de nincs pótkerekünk."

A problémát az jelenti, hogy a csütörtök és pénteki etap közötti éjszaka a kiírás szerint kizárólag a versenyzők szerelhették az autóikat, és csupán azokat az alkatrészeket használhatták fel ehhez, amit magukkal vittek a külön erre a célra kialakított tacnai táborba.

A negyedik szakaszt az összetettben is vezető katari Nasszer al-Attijah nyerte, kevesebb mint két perccel megelőzve a 13-szoros győztes Stéphane Peterhanselt.

A motorosok között az amerikai Ricky Brabec érte el a legjobb időt, s egyúttal az összetettben is átvette a vezetést.

 Eredmények, 4. szakasz, Arequipa-Tacna - Moqueagua, 406 km gyorsasági (510 km össztáv):

autó (60 célba érkező):
1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota) 3:38:49 óra
2. Stéphane Peterhansel, David Castera (francia, Mini) 1:52 perc hátrány
3. Jakub Przygonski, Tom Colsoul (lengyel, belga, Mini) 8:32 p h.
...32. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 2:08:08 óra hátrány

Az összetett állása:

1. al-Attijah, Baumel 12:12:57 óra
2. Peterhansel, Castera 8:55 perc hátrány
3. Nani Roma, Alex Haro Bravo (spanyol, Mini) 20:51 p h.
...28. Szalay, Bunkoczi 5:33:38 óra hátrány

motor (116 célba érkező):

1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 3:40:30 óra
2. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 6:19 perc hátrány
3. Toby Price (ausztrál, KTM) 7:07 p h.

az összetett állása:  
  

1. Brabec 12:33:00 óra
2. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna)  2:19 perc hátrány
3. Price 4:22 p h.
    
Pénteken a Moqueagua és Arequipa közötti szakasz vár a mezőnyre, a motorosoknak 345, az autósoknak 450 kilométeres gyorsaságival.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46094/pics/lead_800x600.png
Szalay Balázs,Autósport,Dakar

További cikkek

Autó-motor

Szilveszter Rallye: Juhász jól érezné magát az autóban

2017.12.27. 16:25
A Hungaroring belső ringje nem fekszik különösképpen Juhász Csabának, akinek a tapasztalatszerzés a fő célja a csütörtök–pénteki versenyen.

Autó-motor

WTCR: Áprilisban jöhet a mezőny a Hungaroringre

2017.12.22. 15:50
A magyar versenypálya szerepel a jövőre induló versenysorozat előzetes versenynaptárjában.

Autó-motor

Rali: bronzot hozott a Mikulás Molnárnak és Radványinak

2017.12.22. 13:30
A Zsomar-Ker Kft. Opel Astrát vezető párosa kategóriájában harmadikként zárt a hat gyorsasági szakaszt magában foglaló 21. TAXI4 Mikulás Rallye-n.

Autó-motor

Visszatér a ralilegenda

2017.12.20. 16:25
A kilencszeres világbajnok három év pihenő után döntött úgy, hogy ismét versenyezne.

Autó-motor

Autósport: június elején lesz a DTM-hétvége Mogyoródon

2017.12.18. 16:40
Június első három napján rendezik meg a német túraautó-bajnokság (DTM) mogyoródi fordulóját.

Autó-motor

Mikulás Rallye 2017: szépen búgott az Opel

2017.12.18. 16:15
A Gyöngyösi Marcell-Kollár Károly páros kategóriája negyedik helyén ért célba Opel Astrájával.

Autó-motor

Mikulás Rallye 2017: jól sikerült ismerkedés

2017.12.17. 12:20
Sikeresen teljesítette Várkonyi Szabolcs és Várkonyi-Cser Mónika a 21. Mikulás Rallye-t a Hyundai I20 R5-el. Az összetett 17. helyen végeztek, de olyan szoros volt a mezőny, hogy csak pár másodperccel …

Autó-motor

Mikulás Rallye 2017: értékes tapasztalatok

2017.12.17. 09:30
Juhász Csaba mesélte el tapasztalatait a 2017-es Mikulás Rallye-t követően.

Autó-motor

Autósport: Alex Zanardi Daytonában térhet vissza

2017.12.16. 15:55
A legendás olasz pilóta bejelentette, hogy rajthoz áll a 2019. januárjában Daytonában rendezett 24 órás versenyen.

Autó-motor

Orosz pilóta puccsolhatja meg Kubica visszatérését az F1-be

2017.12.12. 15:40
Búsulhatnak a Kubica-fanok, a pletykák ellenére úgy fest, nem tér vissza a lengyel fenegyerek a Forma 1-be.