Dakar-rali: Szalayék tartják 28. helyüket

MTI

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 32. időt érte el csütörtökön a Peruban zajló Dakar-rali negyedik szakaszán, összetettben pedig maradt a 28.

Fotó: m4sport.hu

A magyar csapat péntek reggeli tájékoztatása szerint a duó autóját, melynek első futóművét a szerdai etapon tönkretette egy szikla, a szervízcsapat egész éjszakás szereléssel megjavította, így reggel időben el tudott startolni a páros. Az Arequipa-Tacna és Moqueagua közötti szakaszon aztán ismét rengeteg nehézséggel kellett megküzdeniük Szalayéknak. Előbb elakadtak a mély, "púderszerű" homokban, s csak lassan tudtak haladni, majd a pálya szűkebb részén egy veszteglő autó állta útjukat, melyet nem tudtak kikerülni, a kerülő úton pedig ismét megakadtak, s ásniuk kellett, hogy kiszabadítsák Opeljüket.

A csütörtöki gyorsasági két részre volt osztva, s a második fele sem volt könnyebb Szalayék számára.

"A szakasz második részén vadul bekezdtünk, azt gondoltam, hogy itt a lehető leggyorsabban végig kell menni, nehogy ránk sötétedjen. De mégsem volt olyan gyors, mint szerettem volna, mert annyira fújta a saját poromat a szél, hogy többször meg kellett állnunk, mert nem láttam, merre kell menni" - elevenítette fel a csütörtöki eseményeket Szalay Balázs, akinek elmondása szerint az etap hajrája sem alakult szerencsésebben a korábbiakhoz képest. - "Amikor kiértünk a második szakasz végére, észrevettük, hogy defektünk van. Kicseréltük, de kétszáz méter múlva kiderült, hogy a bal első abroncs is lyukas, szóval azt is le kellett cserélni. Ezzel viszont az a helyzet állt elő, hogy vár ránk egy hosszú szakasz pénteken, de nincs pótkerekünk."

A problémát az jelenti, hogy a csütörtök és pénteki etap közötti éjszaka a kiírás szerint kizárólag a versenyzők szerelhették az autóikat, és csupán azokat az alkatrészeket használhatták fel ehhez, amit magukkal vittek a külön erre a célra kialakított tacnai táborba.

A negyedik szakaszt az összetettben is vezető katari Nasszer al-Attijah nyerte, kevesebb mint két perccel megelőzve a 13-szoros győztes Stéphane Peterhanselt.

A motorosok között az amerikai Ricky Brabec érte el a legjobb időt, s egyúttal az összetettben is átvette a vezetést.

 Eredmények, 4. szakasz, Arequipa-Tacna - Moqueagua, 406 km gyorsasági (510 km össztáv):

autó (60 célba érkező):
1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota) 3:38:49 óra
2. Stéphane Peterhansel, David Castera (francia, Mini) 1:52 perc hátrány
3. Jakub Przygonski, Tom Colsoul (lengyel, belga, Mini) 8:32 p h.
...32. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 2:08:08 óra hátrány

Az összetett állása:

1. al-Attijah, Baumel 12:12:57 óra
2. Peterhansel, Castera 8:55 perc hátrány
3. Nani Roma, Alex Haro Bravo (spanyol, Mini) 20:51 p h.
...28. Szalay, Bunkoczi 5:33:38 óra hátrány

motor (116 célba érkező):

1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 3:40:30 óra
2. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 6:19 perc hátrány
3. Toby Price (ausztrál, KTM) 7:07 p h.

az összetett állása:  
  

1. Brabec 12:33:00 óra
2. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna)  2:19 perc hátrány
3. Price 4:22 p h.
    
Pénteken a Moqueagua és Arequipa közötti szakasz vár a mezőnyre, a motorosoknak 345, az autósoknak 450 kilométeres gyorsaságival.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46094/pics/lead_800x600.png
Szalay Balázs,Autósport,Dakar

További cikkek

Autó-motor

Makaói Nagydíj: egy-két hétig kórházban marad a balesetet szenvedett 17 éves pilóta

2018.11.20. 14:20
Egy-két hétig még biztosan a kórházban marad megfigyelésre a 17 éves Sophia Flörsch, aki a vasárnapi Forma-3-as Makaói …

Autó-motor

Autósport: Gabriele Tarquini az örökifjú bajnok

2018.11.19. 10:30
Az olasz Gabriele Tarquini 56 évesen lett a 2018-as túraautó világkupa bajnoka. Cikkünkben a veterán olasz legenda életútját elevenítjük fel.

Autó-motor

WTCR: Thed Björk és Yvan Muller is új márkával indul 2019-ben

2018.11.18. 23:35
A négyszeres világbajnok Yvan Muller bejelentette, hogy nem vonul vissza és jövőre csapatával a világkupában debütáló Lynk & Co-val versemyez a következő …

Autó-motor

WEC: megint legyőzték Alonsoékat

2018.11.18. 15:05
A Mike Conway, Kamui Kobayashi és Jose Maria Lopez trió nyerte a hatórás futamot amelyen gyakorlatilag csak az utolsó két óra telt érdemi versenyzéssel.

Autó-motor

F3: horrorsérülést szenvedett a fiatal pilóta

2018.11.18. 13:50
Sophia Flörsch a Makaói Nagydíjon repült ki autójából, jelenleg kórházban van, az első információk szerint gerinctörést szenvedett.

Autó-motor

WRC: Latvala nyerte meg az Ausztrál Ralit, de Ogier a világbajnok

2018.11.18. 08:30
A francia Sebastien Ogier úgy tudott világbajnok lenni, hogy csupán az 5. helyen fejezte be a futamot, de ez is elég volt neki.

Autó-motor

Autósport: Augusto Farfus nyerte a GT-Világkupát

2018.11.18. 08:05
A brazil Augusto Farfus győzelmével zárult a GT Világkupa Makaóban, a brazil pilóta a kvalifikációs futamot követően a főversenyen sem talált legyőzőre.

Autó-motor

WTCR: Michelisz dobogósként zárta a szezont, Tarquini a bajnok

2018.11.18. 06:30
Michelisz Norbert a harmadik helyen ért célba a WTCR makaói idényzáróján így a magyar pilóta a negyedik helyen végzett összetettben. A világkupát a magyar pilóta …

Autó-motor

Autósport: brit és brazil győztes a Makaó GP első napján

2018.11.17. 16:20
A brit Dick Ticktum nyerte a Makaó GP Forma-3-as hétvégéjének kvalifikációs versenyét, míg a GT kategóriában a brazil Augusto Farfus diadalmaskodott.

Autó-motor

Forma-1: kedvezőtlen pozícióból várhatja az utolsó futamot Lewis Hamilton

2018.11.16. 16:55
Az immár ötszörös világbajnok rajtbüntetésre számíthat az utolsó, Abu-dzabi Nagydíjon.