Kézilabda vb: a hetedik hely lebeg a válogatott szeme előtt

Dorogi László
Dorogi László

Argentína ellen kezdi meg szereplését a férfi kézilabda-válogatott a német-dán közös rendezésű világbajnokságon péntek este.

Fotó: keziszovetseg.hu

A tét óriási - no, nem ezen a mérkőzésen - hiszen a világbajnokság győztese automatikusan kijut a 2020-as tokiói olimpiára, míg a második és hetedik helyezés között záró csapatok részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő olimpiai kvalifikációs tornákon, ez utóbbi lehet a Csoknyai István és Vladan Matics által irányított csapat elsődleges célja.

Ahogy azt korábban a Sportfaktor is megírta, a 19 fős utazókeretből a szakmai stábnak három játékost kellett kihagynia, a Csoknyai-Matics páros választása végül Máthé Dominikra, a Balatonfüred jobbátlövőjére, klubtársára, a balátlövő Szita Zoltánra, valamint némi meglepetésre Schuch Timuzsinra, a Ferencváros védőspecialistájára esett.

A válogatott szerda este, a Dánia elleni második felkészülési mérkőzés után érkezett meg Koppenhágába, ahol majd csoportmérkőzéseit játssza. A szakmai stáb előbb az edzőcsarnokban, csütörtökön viszont már a 12 ezer néző befogadására alkalmas, nemrégiben felépített Royal Arénában vezényelt edzést a keretnek, a gyakorlásokon mind a védekező-, mind a támadó taktika terítékre került.

Ami a péntek esti ellenfelet illeti, felnőtt férfi válogatottunk eddig mindössze három alkalommal találkozott Argentínával, a 2003-as portugáliai világbajnokságon 35-23-ra, a 2009-es horvátországi világbajnokságon 31-20-ra, legutóbb pedig Debrecenben 2015-ben 28-15-re tudtunk nyerni a dél-amerikaiak ellen. Az argentinok nemzetközi szinten legismertebb játékosa, a tavalyi Bajnokok Ligája Final Four legjobbjának választott montpellier-i kézilabdázó, Diego Simone nem lesz ott a világbajnokságon csapatával, így talán elmondható, hogy egy felhozó mérkőzéssel nyitjuk a tornát - persze lebecsülnünk senkit sem szabad.

"Mindenkinek nagy álma, hogy az olimpián játszhasson, így mindenképpen szeretnénk bekerülni az első hétbe. Attól függetlenül, hogy mindenki úgy gondolja, könnyű csoportba kerültünk, nehéz dolgunk lesz. Az argentinok érdekes kézilabdát játszanak, van egy nagyon jó spanyol trénerük, oda kell figyelnünk, mert nagyon gyors játékot játszanak és nagyon sok kis emberük van, a visszafutások, visszarendeződések nagyon fontosak lesznek a mérkőzés folyamán"

- nyilatkozta Bánhidi Bence, a magyar csapat beállója a kézilabda szövetségnek.

A magyar csapat vasárnap Angolával, hétfőn Katarral, szerdán Egyiptommal, jövő csütörtökön pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik, a hatosból az első három jut tovább.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46090/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda,világbajnokság,férfi kézilabda-válogatott

További cikkek

Csapatsportok

Férfi kézilabda vb: dán-francia és német-norvég elődöntő lesz

2019.01.23. 22:15
Az előző torna két döntőse, valamint a két társházigazda is elkerülte egymást a német-dán közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság …

Csapatsportok

Férfi kézilabda-vb: súlyos vereség után gyakorlatilag elúszott az olimpiai kvalifikáció

2019.01.23. 19:30
A magyar férfi kézilabda-válogatott 35-26-ra kikapott Norvégiától és így a 10. helyen zárta a dán-német közös …

Csapatsportok

ÉLŐ: Magyarország-Norvégia - férfi kézilabda-világbajnokság

2019.01.23. 17:45
Fontos mérkőzés következik a magyar férfi kézilabda-válogatott számára ugyanis a Norvégia elleni találkozó arról dönt, hogy csapatunk mérkőzhet-e a hetedik …

Csapatsportok

Kézilabda vb: még mindig a 7. hely a cél

2019.01.23. 08:35
Szerdán 18 órától Norvégia ellen játssza utolsó középdöntőbeli mérkőzését a magyar válogatott a férfi világbajnokságon.

Csapatsportok

Képernyőn férfi kéziseink Norvégia ellen

2019.01.23. 07:30
Ma a norvégok ellen zárjuk a középdöntőt, a vízilabda BL-ben szerdán a szolnokiaknak szurkolhatunk, indul a műkorcsolya Eb, női röplabdában pedig sorsolnak az Eb-ra.

Csapatsportok

Férfi kézilabda-vb: Balogh Zsolt pályára léphet Norvégia ellen

2019.01.22. 22:00
A szegedi átlövő felesége babát vár, ezért a játékos hazautazott hétfőn, de a Magyar Kézilabda Szövetség közleménye szerint játszani fog szerdán.

Csapatsportok

Kézilabda-vb: Bánhidi Bencére rászálltak a bírók

2019.01.22. 19:20
Norvégia ellen készül az olimpiai kvalifikációt érő hetedik helyért harcoló magyar férfi kézilabda-válogatott. Ennek apropóján Bánhidi Bencét, a MOL-PICK Szeged beállóját …

Csapatsportok

Kézilabda: hosszú időre kidőlt a Veszprém dán beállója

2019.01.22. 17:55
Szerdán operálják René Toft Hansent, aki csütörtökön a német-dán közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon sérült meg.

Csapatsportok

Kézilabda: nem egyszerű megérteni, hogy juthat ki egy válogatott az olimpiára

2019.01.22. 17:15
Az elmúlt napokban többször szóba került az olimpiai kvalifikáció kérdése a magyar férfi kézilabda-válogatott világbajnoki szereplésével …

Csapatsportok

Férfi kézilabda-vb: a norvégok legyőzték a svédeket, biztos nem leszünk ötödikek

2019.01.21. 19:45
Norvégia válogatottja három góllal legyőzte Svédország csapat a német-dán közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság …