Tenisz: Andy Murray idény közben visszavonul

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Andy Murray bejelentette, hogy legkésőbb Wimbledon után befejezi pályafutását de még az is elképzelhető, hogy a korábbi világelső az Ausztrál Openen lép pályára utoljára. 

Fotó: AFP

Andy Murray ma sajtótájékoztatót tartott Ausztráliában és a skót teniszcsillag rögtön a sajtótájékoztató elején elsírta magát mikor megkérdezték, hogy, hogyan is érzi magát. A korábbi világelső úgy nyilatkozott, hogy úgy tervezte, hogy Wimbledonban zárja le pályafutását, de elképzelhető, hogy az év első Grand Slam-tornáján játszik utoljára. 

A még mindig csak 31 éves Murray lassan két éve küzd fájdalmakkal és sérülésekkel amelyek gátolják a karrierjét. Úgy érzi, hogy teniszezni még tudna egy bizonyos szinten, ám fájdalmai miatt korábbi önmagát nem képes megközelíteni. Hozzátette lehetséges, hogy újabb csípőműtétet kell rajta végrehajtani, ám arra, hogy ez sikeres lesz nincsen garancia. 

Azzal zárta sajtótájékoztatóját, hogy nem biztos, hogy képes lesz Wimbledonig végigcsinálni az idényt, Ausztráliában azonban biztosan kiáll Roberto Bautista Agut ellen az első fordulóban. 

Andy Murray a XXI. század egyik legsikeresebb teniszezőjeként 11 alkalommal játszott Grand Slam-döntőt, kétszer (2013, 2016) Wimbledonban, egyszer a US Openen (2012) diadalmaskodott. Pályafutása során kétszer (2012, 2016) is olimpiai bajnok lett egyesben, 2015-ben Davis-kupát, 2016-ban világbajnokságot nyert. A világranglistát összesen 41 hétig vezette. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46097/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Australian Open,Andy Murray

További cikkek

Külföldi foci

Tévében a Juve, a Milan, a kézi vébé, de lesz tenisz is

2019.01.21. 07:30
A Juventus hétfő este fogadja a Chievót, de előtte láthatjuk a Milant is. Közben teniszeznek Ausztráliában és tatrt a kézi vébé is.

Egyéni sportok

Australian Open: Babosék menetelnek párosban!

2019.01.21. 06:20
Bejutott a negyedik fordulóba a női párosok mezőnyében a Babos Tímea, Kristina Mladenovics duó.

Egyéni sportok

Australian Open: búcsúzott a torna címvédője

2019.01.20. 15:25
Roger Federer 3-1-es vereséget szenvedett Stefanos Tsitsipastól, aki győzelmével történelmet írt.

Egyéni sportok

Australian Open: Babos és Fucsocsvics győzelemmel kezdett

2019.01.19. 09:20
Babos Tímea és Fucsovics Márton bejutott a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság vegyes páros versenyének második fordulójába.

Egyéni sportok

Australian Open: Cilic meccslabdát hárítva ment tovább

2019.01.18. 15:35
A tavalyi döntős Marin Cilic fantasztikus mérkőzésen meccslabdát hárítva jutott tovább Fernando Verdasco ellen az év első Grand Slam-tornáján.

Egyéni sportok

Australian Open: Nadal magabiztos játékkal nyert

2019.01.18. 13:40
A spanyol Rafael Nadal könnyedén győzte le a hazai közönség előtt szereplő Alex De Minaurt az ausztrál nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában.

Egyéni sportok

Australian Open: Sarapova búcsúztatta a tavalyi győztest

2019.01.18. 09:50
Az orosz Marija Sarapova a harmadik fordulóban búcsúztatta a tavaly győztes dán Caroline Wozniackit az ausztrál nyílt bajnokságon. A férfiaknál nyolcaddöntőbe jutott a harmadik …

Egyéni sportok

Australian Open: a hétszeres Grand Slam-győztes imádja Fucsovics stílusát

2019.01.17. 18:30
Mats Wilander évek óta dolgozik az Eurosport szakértőjeként a különböző Grand Slam-versenyeken, most elmondta, mit gondol Fucsovics Mártonról.

Csapatsportok

Közvetítések: Svédország ellen bizonyíthatnak kéziseink

2019.01.17. 07:30
A mai közvetítések listájából a Magyarország-Svédország kézilabdamérkőzés valamint az Australian Open küzdelmei valamint az Euroliga rangadói emelkednek ki.

Egyéni sportok

Australian Open: Fucsovics búcsúzott a második fordulóban

2019.01.17. 07:10
Fucsovics Márton nem tudta borítani a papírformát és három szettbe kikapott Borna Corictól az év első Grand Slam-tornájának második fordulójában.