Tenisz: Andy Murray idény közben visszavonul

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Andy Murray bejelentette, hogy legkésőbb Wimbledon után befejezi pályafutását de még az is elképzelhető, hogy a korábbi világelső az Ausztrál Openen lép pályára utoljára. 

Fotó: AFP

Andy Murray ma sajtótájékoztatót tartott Ausztráliában és a skót teniszcsillag rögtön a sajtótájékoztató elején elsírta magát mikor megkérdezték, hogy, hogyan is érzi magát. A korábbi világelső úgy nyilatkozott, hogy úgy tervezte, hogy Wimbledonban zárja le pályafutását, de elképzelhető, hogy az év első Grand Slam-tornáján játszik utoljára. 

A még mindig csak 31 éves Murray lassan két éve küzd fájdalmakkal és sérülésekkel amelyek gátolják a karrierjét. Úgy érzi, hogy teniszezni még tudna egy bizonyos szinten, ám fájdalmai miatt korábbi önmagát nem képes megközelíteni. Hozzátette lehetséges, hogy újabb csípőműtétet kell rajta végrehajtani, ám arra, hogy ez sikeres lesz nincsen garancia. 

Azzal zárta sajtótájékoztatóját, hogy nem biztos, hogy képes lesz Wimbledonig végigcsinálni az idényt, Ausztráliában azonban biztosan kiáll Roberto Bautista Agut ellen az első fordulóban. 

Andy Murray a XXI. század egyik legsikeresebb teniszezőjeként 11 alkalommal játszott Grand Slam-döntőt, kétszer (2013, 2016) Wimbledonban, egyszer a US Openen (2012) diadalmaskodott. Pályafutása során kétszer (2012, 2016) is olimpiai bajnok lett egyesben, 2015-ben Davis-kupát, 2016-ban világbajnokságot nyert. A világranglistát összesen 41 hétig vezette. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46097/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Australian Open,Andy Murray

További cikkek

Külföldi foci

Tévében az U20-s vébé, a Roland Garros és az NHL finálé is

2019.06.03. 07:30
Folytatódik a Roland Garros, az U20-as vébé és az NHL nagydöntő is.

Egyéni sportok

Roland Garros: nyolcaddöntős Babos és Mladenovic párosa

2019.06.01. 18:05
Bejutott a harmadik fordulóba a Roland Garroson Babos Tímea és Kristina Mladenovic párosa miután a magyar-francia duó két szettben jobb volt Alize Cornet és Petra Martic kettősénél.

Külföldi foci

Közvetítések: labdarúgó BL-döntő és kézilabda BL-elődöntő a mai programban

2019.06.01. 07:30
A Veszprém elődöntője és a Liverpool-Tottenham BL-döntő mellett a Giro d' Italia királyetapja emelhető ki a mai közvetítések …

Egyéni sportok

Roland Garros: győzelemmel kezdett Fucsovics és Babos kettőse

2019.05.31. 19:00
Babos Tímea és Fucsovics Márton vegyespárosa bejutott a második fordulóba a Roland Garroson miután két szettben legyőzött egy francia szabadkártyás párost.

Egyéni sportok

Közvetítések: a tenisz és a kerékpár dominál a mai napon

2019.05.31. 07:30
A futballszezon lényegében véget ért és így a pénteki élő közvetítések száma is megcsappant. Unatkozni azért így sem fogunk a pénteki napon.

Egyéni sportok

Roland Garros: könnyedén jutottak a legjobb 16 közé Babosék

2019.05.30. 19:35
A legjobb 32 között a kínai Xinyu Jiang, Qiang Wang páros ellen lépett salakra a Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros.

Egyéni sportok

Közvetítések: pattognak a teniszlabdák, forognak a kerekek

2019.05.30. 07:30
A tenisz és a kerékpár uralja a csütörtöki sportműsort, de folytatódik az U20-as labdarúgó világbajnokság is.

Egyéni sportok

Roland Garros: Fucsovicsnak férfi párosban is befejeződött a torna

2019.05.29. 13:10
Fucsovics Márton, oldalán a svéd Robert Lindstedttel az első fordulóban kikapott szerdán a francia nyílt teniszbajnokság férfi párosversenyében.

Csapatsportok

Az Európa-liga döntő a nap sportos csúcspontja

2019.05.29. 07:30
Ma kiderül London melyik felébe kerül az Európa-liga trófea, teniszben sem szenvedünk majd hiányt, de a kerékpár és a kézilabda szerelmesei is elégedettek lehetnek.

Egyéni sportok

Roland Garros: Babos Tímea kiesett a nyitófordulóban

2019.05.28. 18:30
Babos Tímea szettelőnyről kikapott, így búcsúzott az első fordulóban a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon.