Vízilabda: Illés Anna sérülés miatt maradt ki a világliga-keretből

MTI

Illés Anna, Horváth Brigitta, valamint két kapus, Kasó Orsolya és Magyari Alda maradt ki a magyar női vízilabda-válogatottból, amely szombaton Hollandiában játszik világliga-mérkőzést.

Fotó: MVLSZ/Madar Dávid

Az Európa-bajnok Illésnek a csütörtöki edzésen "vitte el egy lövés" az ujját, ezért nem tarthatott Bíró Attila együttesével. A magyar válogatott három nappal később Franciaországban ugrik medencébe, a keret arra a találkozóra változhat.

"A hollandok hazai pályán valamivel esélyesebbnek számítanak, főként, hogy a korábbi tendencia a 2017-es világbajnokság óta megfordult, avagy mi nem tudtuk legyőzni azóta őket - ugyanakkor ez nem jelent semmit, mert nem érzek különbséget a két csapat között, képesek vagyunk felvenni velük a versenyt. Így szombaton, Hágában is győzelemre törünk"

- idézte a szövetség hivatalos honlapja a szakembert.

A világligában a magyar csapat novemberben 13-4-re legyőzte Egerben a franciákat, majd decemberben 13-12-re kikapott Olaszországban. A négyesből az első három jut az Európa Kupa hatos döntőjébe, ugyanakkor fontos a csoportelsőség, mivel azzal közvetlenül az elődöntőbe lehet kerülni. Az Európa Kupa hatos döntőjét március 28. és 31. között rendezik Torinóban. Innen az első három jut a világliga júniusi szuperdöntőjébe, aminek Budapest ad majd otthont, így a magyar válogatott automatikus résztvevő. Ennek a tornának a győztese szerez elsőként kvótát a 2020-as tokiói olimpiára.

A női válogatott hollandok elleni kerete:

kapusok: Gangl Edina (UVSE), Tóth Eszter (BVSC)
mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

A csoport állása: 1. Olaszország 9, 2. Hollandia 3 (26-15), 3. MAGYARORSZÁG 3 (25-17), 4. Franciaország 0

A magyarok további programja:

január 12.: Hollandia-Magyarország
január 15.: Franciaország-Magyarország
február 12.: Magyarország-Hollandia
március 5.: Magyarország-Olaszország

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46092/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda,Női vízilabda-válogatott,Vízilabda világliga

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: BL-nyolcaddöntők és fontos soproni meccs a mai napon

2019.03.05. 07:30
Bár szerdán kevés esemény kerül a képernyőre de azok egytől-egyig nívósak: többek között vízilabda-világliga, Bajnokok Ligája és női kosárlabda …

Külföldi foci

Közvetítések: jön a spanyol klasszikus negyedik felvonása

2019.03.02. 07:30
Három nappal a Király-kupa csörte után ismét egymásnak feszül a Real Madrid és a Barcelona, fővárosi derbit rendeznek az NB I-ben, de folytatódik a fedettpályás atlétikai Eb …

Csapatsportok

Női vízilabda világliga: egy újonc Bíró Attila olaszok elleni keretében

2019.02.28. 17:10
A 18 esztendős Faragó Kamilla személyében egy újonc is meghívást kapott az Olaszország elleni világliga-mérkőzésre készülő magyar női …

Csapatsportok

Férfi vízilabda Eurokupa: búcsúzott az OSC az elődöntőben

2019.02.27. 21:25
Az A-Híd OSC Újbuda 13-12-re kikapott otthon a montenegrói Jadran Carine együttesétől a férfi vízilabda Eurokupa elődöntő visszavágóján, így kettős vereséggel …

Csapatsportok

Férfi vízilabda ob I: a Honvéd és a Debrecen került a felsőházba

2019.02.23. 23:55
A Honvéd döntetlent játszott a BVSC-vel a férfi vízilabda ob I alapszakaszának utolsó játéknapján, ezzel az A csoport negyedikjeként biztosította helyét a …

Csapatsportok

Női vízilabda Euroliga: kiküzdötte a hazai döntetlent az UVSE

2019.02.23. 21:35
Döntetlent játszott az UVSE női vízilabdacsapata a Padovával az Euroliga negyeddöntőjében, a párharc első mérkőzésén.

Külföldi foci

Közvetítések: egy nap az Európa-liga jegyében

2019.02.21. 07:30
Összesen hét mérkőzés kerül képernyőre az Európa-ligából, de láthatunk röplabdát, vízilabdát, dartsot és teniszt is a mai nap során.

Csapatsportok

Vízilabda: visszatér négy éves eltiltásából a horvát olimpiai bajnok

2019.02.20. 17:55
Négy év után tér vissza a korábban olimpiai bajnoki címet és az Európa-bajnokságot nyerő horvát válogatott center, Niksa Dobud.

Csapatsportok

Vízilabda: megvertük az oroszokat, megnyertük a világliga-selejtezős csoportunkat

2019.02.19. 18:20
A magyar férfi vízilabda-válogatott kétszer is megtorpant az oroszok ellen, végül két góllal nyert és már biztosan csoportelsőként …

Külföldi foci

Futball a tévében: Ajkától Liverpoolon át Lyonig

2019.02.19. 07:30
Folytatódik a Bajnokok Ligája, amelynek nyolcaddöntőjében láthatjuk a Liverpool–Bayern és a Lyon–Barcelona meccset.