Kajak-kenu: Szegeden folytatja pályafutását Kiss Tamás

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Klubot váltott az olimpiai bronzérmes Kiss Tamás, az egyik legsikeresebb magyar kenus 21 év után távozott Csepelről és szegedi színekben folytatja pályafutását a továbbiakban. 

Fotó: szeged.hu/

Az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok, háromszoros világbajnoki érmes Kiss Tamás 21 év után távozott Csepelről és szerződött az NKM Szeged Vízisport Egyesülethez. 

A klub honlapjának nyilatkozó Kiss elmondta, hogy azért is váltott mert az elmúlt két év eredményeivel nem volt teljesen megelégedve és úgy érezte, hogy egy új klubban meg tud újulni. Hozzátette még 2-3 évig szeretne versenyezni és úgy érzi, hogy Szegeden érték az ehhez szükséges ingerek. 

Kiss az interjúban kijelentette, hogy szeretne harcolni az olimpiai kvótákért egyesben illetve párosban is, feltehetőleg Kiss Balázzsal fog kettesben versenyezni. Szintén új helyzetet teremthet számára, hogy nagy hazai riválisával Bodonyi Andrással egy csapatban fognak evezni, de mindkettejük felkészülését Vécsi Viktor irányítja így ez a szituáció nem lesz ismeretlen majd neki.  

Címkék: kajak-kenu, MOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46668/pics/lead_800x600.jpg
kajak-kenu,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

Megvan, hogy kik szállhatnak harcba az olimpiai kvótákért Szegeden

2019.07.15. 20:30
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége hétfőn elfogadta a szövetségi kapitány által kijelölt keretet az augusztusi szegedi olimpiai kvalifikációs …

Egyéni sportok

Vívó-vb: öt magyar is főtáblára jutott hétfőn

2019.07.15. 16:05
Férfi kardban mind a három selejtezőben induló versenyző, női párbajtőrben Muhari Eszter és Nagy Kinga jutott tovább a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokág első napján.

Egyéni sportok

Kajak-kenu: három magyar érem a korosztályos Európa-bajnokságon

2019.07.13. 12:55
A magyar küldöttség három érmet szerzett a Rasicében rendezett korosztályos Európa-bajnokság 1000 méteres döntői során.

Egyéni sportok

Vizes-vb: edzője 10 kilométeren is érmet vár Rasovszkytól

2019.07.13. 09:00
Rasovszky Kristóf edzője szerint tanítványa 5 kilométeren szerzett szombati világbajnoki aranyérme alkalmával minden úgy történt a vízben, ahogyan azt előre eltervezték, s a …

Egyéni sportok

Vizes vb: Rasovszky Kristóf már a 10 kilométerre gondol

2019.07.13. 08:00
A nyíltvízi úszásban aratott történelmi sikerét követően Rasovszky Kristóf már az olimpiai számra, a kvótaszerző 10 kilométerre koncentrál a Koreai Köztársaságban zajló vizes …

Egyéni sportok

BREAKING: Rasovszky Kristóf világbajnok 5 kilométeren!

2019.07.13. 01:55
Rasovszky Kristóf szerezte meg a Dél-Koreában rendezett vizes-világbajnokság első aranyérmét, miután óriási fölénnyel megnyerte az 5 km-es nyílt vízi úszást.

Egyéni sportok

Tokió 2020: eddig 25 magyar sportoló szerzett kvótát

2019.07.09. 12:00
Vadnai Benjámin a 25. magyar sportoló aki kvótát szerzett a jövő évi olimpiára. A kvótaszerzés kapcsán összegezzük, hogy kik azok a magyar sportolók akik biztosan ott lesznek Japánban.

Egyéni sportok

Büntetőeljárást kezdeményez a doppingoló kajakos

2019.07.05. 08:20
Takács Tamarát négy évre is eltilthatják doppingvétség miatt, a fiatal sportoló azonban állítja, szándékosan soha nem élt volna ilyen szerekkel.

Egyéni sportok

Kajak-kenu: Takács Tamarát doppingvtségen kapták

2019.07.03. 19:40
Fennakadt a doppingvizsgálaton Takács Tamara, világ- és Európa-bajnok kajakos.

Egyéni sportok

Budapesti cselgáncs gp: rekordnevezés a magyar versenyre

2019.07.03. 17:20
Új nevezési rekorddal 88 ország 654 versenyzője lép tatamira a jövő péntektől vasárnapig tartó budapesti cselgáncs Grand Prix-n.