Kajak-kenu: Szegeden folytatja pályafutását Kiss Tamás

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Klubot váltott az olimpiai bronzérmes Kiss Tamás, az egyik legsikeresebb magyar kenus 21 év után távozott Csepelről és szegedi színekben folytatja pályafutását a továbbiakban. 

Fotó: szeged.hu/

Az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok, háromszoros világbajnoki érmes Kiss Tamás 21 év után távozott Csepelről és szerződött az NKM Szeged Vízisport Egyesülethez. 

A klub honlapjának nyilatkozó Kiss elmondta, hogy azért is váltott mert az elmúlt két év eredményeivel nem volt teljesen megelégedve és úgy érezte, hogy egy új klubban meg tud újulni. Hozzátette még 2-3 évig szeretne versenyezni és úgy érzi, hogy Szegeden érték az ehhez szükséges ingerek. 

Kiss az interjúban kijelentette, hogy szeretne harcolni az olimpiai kvótákért egyesben illetve párosban is, feltehetőleg Kiss Balázzsal fog kettesben versenyezni. Szintén új helyzetet teremthet számára, hogy nagy hazai riválisával Bodonyi Andrással egy csapatban fognak evezni, de mindkettejük felkészülését Vécsi Viktor irányítja így ez a szituáció nem lesz ismeretlen majd neki.  

Címkék: kajak-kenu, MOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46668/pics/lead_800x600.jpg
kajak-kenu,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

Maratoni kajak-kenu vb: 21 éremmel zártak a magyarok!

2019.10.20. 12:45
A magyar küldöttség kilenc arany-, hét ezüst- és öt bronzéremmel zárta a kínai Saohszingben rendezett maratoni kajak-kenu világbajnokságot.

Egyéni sportok

Maratoni kajak-kenu-vb: újabb magyar aranyérem!

2019.10.19. 13:45
A magyar kajak-kenusok aranyérmet, ezüstérmet és bronzérmet is szerezte a kínai Saohszingben rendezett maratoni világbajnokságon.

Egyéni sportok

Junior cselgáncs vb: Gőz Roland ezüstöt szerzett!

2019.10.18. 19:10
Gőz Roland ezüstérmes lett a marrákesi junior cselgáncs-világbajnokságon a 90 kilogrammos kategóriában.

Egyéni sportok

Junior cselgáncs-vb: Özbas Szofi junior világbajnok

2019.10.17. 19:55
Özbas Szofi a szeptemberi Európa-bajnokság után a marrákesi junior cselgáncs-világbajnokságon is aranyérmet nyert a 63 kilogrammos kategóriában.

Egyéni sportok

Kajak-kenu: a szerb sikerekért küzd a jövőben Vereckei Ákos

2019.10.17. 17:25
A Szerb Kajak-Kenu Szövetség edzői munkát ajánlott a kétszeres olimpiai, hatszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok magyar kajakosnak.

Egyéni sportok

Maratoni kajak-kenu vb: három a magyar igazság

2019.10.17. 13:30
Három aranyérmet szereztek a magyarok a maratoni kajak-kenu világbajnokság csütörtöki nyitónapján, a kínai Saohszingben.

Egyéni sportok

Gyász. Elhunyt az ifjúsági Európa-bajnok kajakos

2019.09.30. 09:55
Huszonkilenc éves korában elhunyt Tóth Róbert, többszörös országos bajnok, ifjúsági Európa-bajnok kajakos.

Egyéni sportok

Már szörfben is van magyar olimpiai kvóta

2019.09.25. 19:30
Cholnoky Sára az olaszországi Torboléban zajló olimpiai kvalifikációs szörf-világbajnokságon szerzett olimpiai kvótát.

Egyéni sportok

Mamira Luca aranyérmet szerzett az ifjúsági cselgáncs-vb-n

2019.09.25. 13:15
A fiatal magyar versenyző a 40 kilogrammos súlycsoportban nyert aranyérmet az Almatiban zajló ifjúsági cselgáncs-világbajnokságon.

Egyéni sportok

Szuromi Tímea országos csúcsot lökött a súlyemelő világbajnokságon

2019.09.25. 10:25
Az elmúlt napokban szinte csak rosszat lehetett hallani a magyar súlyemelősport háza tájáról. Most végre itt egy jó hír is.