Kajak-kenu: Szegeden folytatja pályafutását Kiss Tamás

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Klubot váltott az olimpiai bronzérmes Kiss Tamás, az egyik legsikeresebb magyar kenus 21 év után távozott Csepelről és szegedi színekben folytatja pályafutását a továbbiakban. 

Fotó: szeged.hu/

Az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok, háromszoros világbajnoki érmes Kiss Tamás 21 év után távozott Csepelről és szerződött az NKM Szeged Vízisport Egyesülethez. 

A klub honlapjának nyilatkozó Kiss elmondta, hogy azért is váltott mert az elmúlt két év eredményeivel nem volt teljesen megelégedve és úgy érezte, hogy egy új klubban meg tud újulni. Hozzátette még 2-3 évig szeretne versenyezni és úgy érzi, hogy Szegeden érték az ehhez szükséges ingerek. 

Kiss az interjúban kijelentette, hogy szeretne harcolni az olimpiai kvótákért egyesben illetve párosban is, feltehetőleg Kiss Balázzsal fog kettesben versenyezni. Szintén új helyzetet teremthet számára, hogy nagy hazai riválisával Bodonyi Andrással egy csapatban fognak evezni, de mindkettejük felkészülését Vécsi Viktor irányítja így ez a szituáció nem lesz ismeretlen majd neki.  

Címkék: kajak-kenu, MOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46668/pics/lead_800x600.jpg
kajak-kenu,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

Tokió 2020: Kanada után Ausztrália sem vesz részt az olimpián

2020.03.23. 09:00
Az Ausztrál Olimpiai Bizottság hétfői ülésén úgy döntött, hogy nem vesz részt a 2020-as tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: nem küld sportolókat az olimpiára Kanada

2020.03.23. 07:40
Amennyiben megrendezik a 2020-as tokiói olimpiát a Kanadai Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy nem küldi el sportolóit Japánba.

Egyéni sportok

Tokió 2020: hamarosan megszülethet a döntés az olimpia kapcsán

2020.03.22. 20:40
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökén egyre nagyobb a nyomás az olimpia halasztása témakörében.

Egyéni sportok

Tokió 2020: nyáron olimpia - nyáron olimpia?

2020.03.22. 19:00
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a minap úgy nyilatkozott, a halasztás nem lenne tisztességes a sportolókkal szemben. Most Önöket kérdezzük meg az olimpia kapcsán!

Egyéni sportok

Hol az eszed Thomas Bach?

2020.03.22. 16:50
Nem lenne tisztességes az olimpia elhalasztása. Az viszont teljes mértékben elfogadható ezek szerint, hogy több ezer ember egészségét kockáztassák.

Egyéni sportok

Tokió 2020: a MOB elnöke arra készül, hogy július 24-én rajtol az olimpia

2020.03.20. 22:15
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) hasonlóan azt az álláspontot képviseli, hogy …

Egyéni sportok

Tokió 2020: 220 olimpikonnal tárgyalt a NOB elnöke

2020.03.18. 21:30
Thomas Bach szerint nagyszerűen és konstruktívan sikerült az a konferenciabeszélgetés, amelyet 220 olimpikonnal folytatott le a koronavírus-járvány okozta válsággal kapcsolatban.

Egyéni sportok

Kajak-kenu: májusig minden versenyt töröltek vagy elhalasztottak

2020.03.18. 18:55
A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség május végéig valamennyi versenyét törölte vagy elhalasztotta, valamint arról is döntött, hogy miként kerülnek szétosztásra a …

Egyéni sportok

A kőfejtőből az olimpiai dobogó tetejére - Csermák József hihetetlen győzelme

2020.03.16. 08:30
A magyar sport tele van elképesztő történetekkel, Csermák Józsefé azonban még ezek közül is kiemelkedik. Helsinki kalapácsvető …

Egyéni sportok

Tokió 2020: a japánok nem hátrálnak, olimpiát rendeznének nyáron

2020.03.12. 08:25
Hiába nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet világjárvánnyá az új típusú koronavírus-járványt, Tokió továbbra is úgy készül, hogy nyáron …