NBA: Paul George vezérletével győzött az Oklahoma City Thunder

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Az amerikai játékos remeklésének köszönhetően 132-122-re győzte le az OKC az Orlandot az NBA mai játéknapján.

Kép forrása: FOX Sports

Jól kezdte az összecsapást a Magic, hiszen két negyed alatt hát pontos előnyre tett szert, majd a harmadik 12 percben már 12 ponttal is vezetett az orlandoi együttes. Ennek ellnére Paul George remek teljesítményének köszönhetően fordítani tudott még az utolsó negyed kezdete előtt az Oklahoma és végül tíz ponttal, 132-122-re behúzta a meccset a Thunder.

Szoros összecsapáson aratott két pontos győzelmet a Los Angeles Clippers a Charlotte Hornets otthonában. A házigazda hiába került az első negyed után hátrányba a félidőre már öt pontos előnnyel ment. A fordulás után aztán 19 pont is volt a két csapat közt, azonban a vendégeknek sikerült egyenlíteniük. Végül az utolsó pillanatokban a Clippers nyújtott jobb teljesítményt, amely így 115-117-re megnyerte a találkozót.

Súlyos vereséget szenvedett a Los Angeles Lakers az Indiana Pacers vendégeként. A Pacers már a félidőben 23 ponttal vezetett, amit a mérkőzés végéig sikerült megdupláznia, azonban végül 42 ponttal, 136-94-re nyert a házigazda.

Hiába dobott 37 pontot Joel Embiid a Philadelphia 76ers kikapott a Toronto Raptorstól. A vendégek már az első félidőben 17 pontos előnyt szereztek, amit a harmadik 12 percben is sikerült megtartaniuk. Végül a hazaiak csak 12 pontra tudtak felzárkózni, így a Raptors 119-107-re megverte a 76ers-t.

Tíz pontos vereséget szenvedett a nyugati főcsoport negyedik helyén álló Portland Trail Blazers a Miami Heat-től. Az összecsapást remekül kezdő Heat megnyerte az első három negyedet, majd az utolsóban igaz öt ponttal kikapott, de végül 118-108-ra behúzta a mérkőzést a Portland ellen.

Eredmények:

Charlotte Hornets-Los Angeles Clipeprs 115-117
Cleveland Cavaliers-Boston Celtics 96-103
Indiana Pacers-Los Angeles Lakers 136-94
New York Knicks-Detroit Pistons 92-105
Memphis Grizzlies-Minnesota Timberwolves 108-106
Oklahoma City Thunder-Orlando Magic 132-122
Philadelphia 76ers-Toronto Raptors 107-119
Portland Trail Blazers-Miami Heat 108-118

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46844/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: hiába ragyogott a görög szörny, LeBron James csapata nyerte az All-Start - videó

2019.02.18. 15:15
LeBron James csapata "megvédte címét" az All-Star mérkőzésen, a gálameccs MVP-jének Kevin Durantet választották.

Csapatsportok

Kosárlabda: Hanga Ádám óriási sikere

2019.02.18. 08:35
Hanga Ádám ujjongva értékelte, hogy csapata, a Barcelona megvédte címét a kosárlabda Spanyol Király Kupában, miután a vasárnapi fináléban hosszabbítás után 94-93-ra legyőzte a házigazda Real Madridot.

Csapatsportok

Kosárlabda: ismét kupagyőztes a Barcelona és Hanga Ádám

2019.02.17. 21:55
Hanga Ádám csapata a Barcelona címet védett a Spanyol Kupában miután 94-93-ra verte hosszabbítás után a Real Madridot a sorozat döntőjében.

Csapatsportok

Kosárlabda: Hanga Ádám vezetésével jutott döntőbe a Barcelona

2019.02.17. 11:50
A magyar játékos vezetésével múlták felül 92-86-ra a Tenerifét, amivel bekerültek a spanyol Király-kupa döntőjébe.

Külföldi foci

Közvetítések: folytathatja remek sorozatát a Real Madrid

2019.02.17. 07:30
A madridiak utolsó két mérkőzésüket megnyerték, ezt a sorozatot pedig a Girona ellen folytathatják.

Csapatsportok

Férfi kosárlabda Magyar Kupa: címet védett a Szolnok

2019.02.16. 20:25
A Szolnoki Olaj megvédte címét a Magyar Kupában miután a döntőben 92-83-ra legyőzte a Falco Szombathelyt.

Amerika

NBA: az USA csapata nyerte az All-Star gála nyitómeccsét

2019.02.16. 09:10
Három év után ismét az USA tehetségei diadalmaskodtak a világ tehetséges játékosai felett az NBA All Stár-gála első mérkőzésén.

Csapatsportok

Hétvégi sportműsor: döntő a kosárlabda és a röplabda Magyar Kupában

2019.02.16. 08:10
Az OTP Bank Liga 21. fordulója mellett megrendezik a kosárlabda és a röplabda Magyar Kupa döntőjét és bronzmérkőzését is.

Magyar foci

Közvetítések: a fővárosban javíthat a MOL Vidi FC

2019.02.16. 07:30
Két vesztes mérkőzés után az MTK otthonába látogat a bajnoki címvédő az OTP Bank Liga 21. fordulójában.

Csapatsportok

Férfi kosárlabda Magyar Kupa: idén is Szolnok-Szombathely döntőt rendeznek

2019.02.15. 20:10
Akárcsak tavaly idén is a címvédő Szolnoki Olaj és az előző év ezüstérmese a Falco Szombathely vívja a Magyar Kupa döntőjét.