La Liga: egy év után játszott gól nélküli döntetlent a Barcelona

Nagy László
Nagy László

Fotó: AFP

A La Liga 23. fordulójának vasárnap esti meccsén a Barcelona 0-0-s döntetlent játszott a Bilbao otthonában.

Bilbao lehetőséggel indult a mérkőzés, Yuri Berchiche lőtt távolról, de remek kísérlete pár méterrel elzúgott a kapu mellett. Nem sokkal később ismét a hazaiak veszélyeztettek, Markel Susaeta lövését remekül hárította Ter Stegen. A félidő közepén Dani Garcia is gólhelyzetbe került, lapos lövését pedig nagy bravúrral védte a vendégek kapusa. Az első Barcelona helyzetre egészen a 37, percig kellett várni, ekkor Messi próbálkozott, de nem járt túl Herrerin eszén. A második játékrészben nem történt annyi esemény, Messinek volt egy szabadrúgása, de nem talált kaput. Nem volt több helyzet a meccsen, így 0-0 lett az eredmény. Legutóbb majdnem napra pontosan egy éve, február 11.-én, a Getafe ellen játszott gól nélküli döntetlent a Barcelona a bajnokságban. A pontosztozkodással a Barcelona maradt a tabella élén, de már csak hat pont az előnyük a második Real Madrid mögött, míg a Bilbao felzárkózott a 13. helyre. 

La Liga 23. forduló

Athletic Bilbao-Barcelona 0-0

péntek:

Valladolid-Villarreal 0-0

szombat:

Getafe-Celta 3-1 (Mata 39., 81., Molina 62., ill. Araujo 2.)
Atlético Madrid-Real Madrid 1-3 (Griezmann 25., ill.  Casemiro 16., Ramos 42., Bale 74.)
Espanyol-Vallecano 2-1 (Iglesias 72., Darder 95., ill. Ba 33.)
Girona-Huesca 0-2 (Avila 35., 40.)

vasárnap:

Leganes-Betis 3-0 (En Nesíri 22.,36., 66.)
Valencia-Real Sociedad 0-0
Sevilla-Eibar 2-2 (Ben Yedder 88., Sarabia 92., ill. Orellana 22., Charles 63.)

1. Barcelona 22 15 5 2 60:23 50
2. Real Madrid 23 14 3 6 40:27 45
3. Atletico Madrid 23 12 8 3 33:17 44
4. Sevilla 23 10 7 6 38:25 37
5. Getafe 23 9 8 6 28:19 35
6. Betis 23 9 5 9 26:29 32
7. Alaves 22 9 5 8 22:27 32
8. Valencia 23 6 13 4 24:20 31
9. Real Sociedad 23 8 7 8 27:25 31
10. Eibar 23 7 9 7 31:32 30
11. Leganes 23 7 8 8 25:27 29
12. Espanyol 23 8 4 11 27:37 28
13. Levante 22 7 6 9 32:40 27
14. Athletic Bilbao 22 5 11 6 23:28 26
15. Valladolid 23 6 8 9 19:28 26
16. Celta Vigo 23 6 6 11 35:39 24
17. Girona 23 5 9 9 23:33 24
18. Vallecano 23 6 5 12 27:40 23
19. Villarreal 23 3 11 9 23:31 20
20. Huesca 23 4 6 13 23:39 18
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46985/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,La Liga,Barcelona,Athletic Bilbao

További cikkek

Külföldi foci

La Liga: Messi sérülése nem súlyos, játszhat a visszavágón

2019.04.12. 13:30
Nem szenvedett súlyos arcsérülést a Manchester United elleni mérkőzésen Lionel Messi és így az argentin aranylabdás pályára léphet a BL-párharc visszavágóján is.

Külföldi foci

Labdarúgás: kettős vereséggel estek ki Némethék a CONCACAF BL-ből

2019.04.12. 09:00
A három magyar légióst is felvonultató Sporting Kansas 5-2-re kikapott a Montereytől a közép-amerikai Bajnokok Ligája elődöntőjében és így kettős …

Külföldi foci

Európa-liga: több csapat is nagyot lépett a továbbjutás felé (videó)

2019.04.11. 23:10
A Chelsea és a Villarreal is idegenben győzött, míg az Arsenal és a Benfica két góllal múlta felül ellenfelét az Európa-liga negyeddöntőinek első …

Külföldi foci

Premier League: súlyos Harry Kane sérülése

2019.04.11. 22:05
A Tottenham Hotspur és az angol válogatott sztárja Harry Kane olyan súlyos bokasérülést szenvedett a Manchester City elleni BL-negyeddöntőben, hogy feltehetőleg véget ért számára a szezon.

Külföldi foci

ÉLŐ: Arsenal-Napoli - Európa-liga negyeddöntő

2019.04.11. 20:50
Olyan mérkőzést rendeznek az Európa-ligában, amely akár a BL-ben is beillene negyeddöntőnek. Az Arsenal és a Napoli közül azonban csak az egyik csapat juthat tovább a legjobb négy közé. Élő …

Külföldi foci

Közvetítések: négy El-meccs közül választhatunk

2019.04.11. 07:30
Valamennyi Európa-liga negyeddöntő képernyőre kerül a mai napon, de láthatjuk a kézilabda-válogatott mérkőzését és súlyemelő Európa-bajnokságot is.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: még a kaput sem találta el az MU a Barcelona ellen - videó

2019.04.10. 23:05
A katalánok Luke Shaw korai öngóljával szereztek vezetést, majd meg is őrizték minimális előnyüket a hazai visszavágóra.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: döntetlen Amszterdamban (videó)

2019.04.10. 22:55
A Juventus egyetlen kapura tartó próbálkozását gólra váltotta, ez pedig elég volt a döntetlenhez az Ajax ellen a negyeddöntő első mérkőzésén.

Külföldi foci

A Bundesligában folytatja Szoboszlaiék edzője

2019.04.10. 21:35
Marco Rose lesz a következő idénytől a Borussia Mönchengladbach labdarúgócsapatának vezetőedzője- közölte a Bundesliga 5. helyén álló klub.

Külföldi foci

ÉLŐ: Bajnokok Ligája - Manchester United-FC Barcelona negyeddöntő

2019.04.10. 20:45
Nyolc évvel ezelőtt még a sorozat fináléjában találkozott a két csapat, most viszont csak az egyiknek lesz esélye eljutni a madridi döntőig.