NBA: 50 éves rekordot állított be Russell Westbrook (videó)

sportfaktor

Az Oklahoma City Thunder nyerte meg az NBA legutóbbi játéknapjának rangadóját, miután szoros mérkőzésen 117–112-re legyőzte a Houston Rocketset. Russell Westbrook tripla duplázott amivel beérte a legendás Wilt Chamberlaint. Kikapott a Milwaukee Bucks, és nem tudott nyerni a Boston Celtics sem.

50 éveses rekordot állított be, az Oklahoma City Thunder irányítója, Russell Westbrook. A 30 éves játékos sorozatban kilencedik tripla dupláját érte el – három mutatójában is 20 pont fölé tudott kerülni.  1968 és a legendás Wilt Chamberlain óta Westbrook az első kosaras az NBA-ben akinek ez sikerült.

Nehezen indult a Utah Jazz számára a mérkőzés és csak a második játékrészre sikerült átvenni a mérkőzés irányítását a San Antoniotól. Donovan Mitchell 23 pontot szerzett, Rudy Gobert pedig 21 pontottal és 13 lepattanót járult hozzá, hogy, a Utah Jazz a mérkőzés végére stabil védekezéssel végül húsz pontos előnyt hozzon össze és magabiztosan győzön a San Antonio ellen. 

Az Indiana Bojan Bogdanovic parádés játékának köszönhetően, legyőzte a Cleveland-t. Bogdanovic egymaga 23 pontot jegyzett a találkozón, a vendégeknél Jordan Clarkson 18 pont hozott össze. 

Jobban kezdett Charlotte az Atlanta vendégeként. Hornets lendülete, Jeremy Lamb vezérletével - aki 24 ponttal segítette csapatát- a mérkőzés végéig kitartott, így kilenc ponttal bizonyultak jobbnak idegenben. 

A Raptors 104-99-es győzelmet aratott a New York Knicks vendégeként. A Toronto nyerő embere ezuttal, Kyle Lowry volt aki 22 ponttal járult hozzá sikerhez.

Igazi gálameccset hozott a Washington Chicago-i vendégjátéka. A varázslók végül 134-125-re nyertek idegenben. Parker 20 pontot szerzett, és Portisnak 10 pontja és 12 lepattanása volt a korábbi csapatukkal szemben.

Három napon belül mindkét Los Angales-i csapat nyerni tudott Bostonban, a Lakers egypontos győzelme után a Clippers tizenegy ponttal verte a Celticset. A Clippers 28 pontos hátrányban volt, és onnan sikerült fordítania.

NBA, ALAPSZAKASZ

Utah Jazz–San Antonio Spurs 125–105
Indiana Pacers–Cleveland Cavaliers 105–90
Atlanta Hawks–Charlotte Hornets 120–129
New York Knicks–Toronto Raptors 99–104
Boston Celtics–Los Angeles Clippers 111–123
Chicago Bulls–Washington Wizards 125–134
Memphis Grizzlies–New Orleans Pelicans 99–90
Houston Rockets–Oklahoma City Thunder 112–117
Milwaukee Bucks–Orlando Magic 83–103

bortókép: news.abs-cbn.com

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46959/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: Kevin Durant és a Warriors megállíthatatlan volt a Clippers ellen

2019.04.19. 13:20
A címvédő Golden State Warriors magabiztos, 27 pontos győzelemmel szerezte meg ismét a vezetést a Los Angeles Clippers elleni párharcban az észak-amerikai …

Csapatsportok

Közvetítések: negyeddöntőkkel folytatódik a kosárlabda Euroliga

2019.04.19. 07:30
Élőben a kosárlabda Euroliga negyeddöntői és a monte-carlói tenisztorna, emellett képrenyőn a francia, a spanyol és a portugál bajnokság meccsei.

Csapatsportok

Kosárlabda: négy ország rendezi meg a 2021-es női Eb-t

2019.04.18. 17:00
Franciaország, Spanyolország, Svédország és Ukrajna közösen rendezi meg a 2021-es női kosárlabda Európa-bajnokságot.

Amerika

NBA: Irving és Tatum volt a Boston nyerő párosa

2019.04.18. 08:45
A Boston Celtics, két sztárjátékosa vezetésével 99-91-re győzött az Indiana Pacers ellen és így a párharc második mérkőzését is sikerrel abszolválta.

Külföldi foci

Közvetítések: kialakul az Európa-liga elődöntőinek párosítása

2019.04.18. 07:30
A mai nap során négy Európa-liga negyeddöntő mellett kosárlabdát dartsot és kerékpárt láthatunk.

Amerika

NBA: Kawhi Leonard jelentette a különbséget az Orlando ellen

2019.04.17. 11:10
A Toronto Raptors kiegyenlített az Orlando Magic elleni párharcban miután a mai napon Kawhi Leonard vezérletével sima győzelmet aratott.

Csapatsportok

Labdarúgó Bajnokok Ligája és Magyar Kupa mérkőzés is a programban

2019.04.17. 07:30
A labdarúgó Bajnokok Ligájában az utolsó két negyeddöntős párharcot nézhetjük ma, itthonról a Magyar Kupában már a döntőbe jutásért vívja első …

Amerika

NBA: minden idők legnagyobb fordításával sokkolta a címvédőt a Clippers

2019.04.16. 12:25
Soha egyetlen csapatnak sem sikerült még ledolgoznia az NBA rájátszások történetében 31 pontos hátrányt, egészen kedd hajnalig.

Csapatsportok

Közvetítések: két párharccal folytatódik a Bajnokok Ligája

2019.04.16. 07:35
Élőben a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek visszavágója. Itthon a Debrecen székesfehérvári vendégjátékával elkezdődnek az elődöntők a Magyar Kupában, de lesz még …

Amerika

NBA: erődemonstrációt tartott a Houston és a Milwaukee

2019.04.15. 11:00
Az alapszakaszt megnyerő Bucks a Detroitra, a nyugati negyedik Rockets a Utah Jazzre szabott jókora zakót első playoff-mérkőzésén. Előnyben a Portland és a Boston is.