Bajnokok Ligája: Solksjaer nemzetközi bemutatkozása következik

Kecskés István
Kecskés István

Az Ole Gunnar Solksjaer irányításával veretlen és önbizalomtól duzzadó Manchester United fogadja kedd este a több meghatározó játékosát is nélkülözni kénytelen Paris Saint-Germaint a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első játéknapján, melyen az FC Porto az AS Roma vendége lesz.

A 45 éves Solksjaer decemberi kinevezése óta az MU minden versenysorozatot figyelembe véve tíz győzelemnél és egy döntetlennél jár, a norvég szakember pedig arra készül, hogy az Old Traffordon ők erőltetik majd rá saját játékukat a francia bajnoki címvédőre.

"Visszatértünk ahhoz a futballhoz, amely a Manchester Unitedre mindig is jellemző volt, és nem hiszem, hogy túl sok olyan csapat van, amelynek kellemes az estéje, ha saját közönségünk előtt játsszuk a játékunkat" - nyilatkozta Solksjaer, hozzátéve, hogy amikor a legendás Sir Alex Ferguson irányította a Vörös Ördögöket, akkor is a támadófutball sebessége volt az eredményesség kulcsa.

"Van három kiváló csatárom, Rashford, Martial és Lukaku, mellettük pedig Alexis Sanchez és Lingard is képes komoly kihívások elé állítani a PSG védelmét" - jelentette ki a vezetőedző. Solksjaer - aki az 1999-es BL-döntőben az MU győztes gólját szerezte a Bayern München ellen - hangsúlyozta, hogy játékosként a BL-mérkőzések estéi voltak számára a legemlékezetesebbek, és alig várta, hogy ezeken az összecsapásokon pályára léphessen.

A Thomas Tuchel vezette párizsi sztárcsapat ugyanakkor nincs könnyű helyzetben. Különösen úgy, hogy a brazil Neymar bokasérülés miatt nem játszhat, az uruguayi Edinson Cavani pedig csípősérülést szenvedett az együttes szombati bajnoki meccsén, és szerepeltetésére a szakmai stáb nem lát komoly esélyt. A PSG félelmetes támadótriójából így csak a francia világbajnok Kylian Mbappé fogható hadra, ráadásul a belga vb-bronzérmes hátvéd, Thomas Meunier is egyhetes kényszerpihenőjét tölti agyrázkódás miatt.

"Cavani esetében a következő napokban látjuk majd, hogy pontosan mi a helyzet a sérülésével, ezeken az információkon múlik, hogy mennyit kell kihagynia, és milyen kezelésre lesz szüksége" - nyilatkozta Tuchel, hozzátéve, hogy némi remény van az uruguayi futballista keddi játékára, de az első vizsgálatok alapján erre azért kicsi az esély.

A Manchester United szombaton kora délután a Fulham vendégeként aratott 3-0-s sikerrel készült fel a keddi BL-összecsapásra, míg a PSG saját közönsége előtt verte 1-0-ra a Bordeaux-t Cavani büntetőből szerzett góljával.

A nyolcaddöntős párharcok másik kedd este sorra kerülő első mérkőzésén a portugál bajnoki címvédő FC Porto utazik az előző kiírásban elődöntős AS Romához. A házigazda olaszok a Serie A-ban 23 forduló után a hatodik helyen állnak, a csoportkörből a Real Madrid mögött másodikként jutottak tovább a legjobb 16 közé, esedékes bajnoki meccsüket pedig már múlt pénteken lejátszották, és 3-0-ra győztek a sereghajtó Chievo vendégeként. A rómaiak minden versenysorozatot figyelembe véve egymás után hat találkozójukon maradtak veretlenek a Stadio Olimpicóban, de vélhetően nem lesz egyszerű feladatuk a Portóval szemben.

A vendégek a D csoportot veretlenül nyerték meg, öt siker mellett egyszer játszottak döntetlent, igaz, ellenfeleik a Schalke, a Lokomotiv Moszkva és a Galatasaray voltak, amelyek nem tartoznak az európai csúcsfutballt képviselő csapatok közé. A Porto idegenben tavaly októberben szenvedett legutóbb vereséget, a keddi összecsapásra pedig a Moreirense otthonában múlt pénteken elért 1-1-es döntetlen után utazik.

Mindkét mérkőzés 21 órakor kezdődik, a visszavágókat március 6-án rendezik.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/46993/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Manchester United,Bajnokok Ligája,AS Roma,PSG

További cikkek

Külföldi foci

ÉLŐ: Ajax-Real Madrid, Tottenham-Borussia Dortmund - BL-nyolcaddöntők

2019.02.13. 20:45
A háromszoros címvédő Real Madrid Amszterdamban kezdi az idei egyenes kieséses szakaszt, míg a német bajnokság listavezetője Londonba látogat a mai …

Külföldi foci

Premier League: horvát játékossal erősítene a Tottenham

2019.02.13. 17:50
A 2018-as oroszországi világbajnokságon a horvát válogatottal ezüstérmet szerző Ivan Perisics lehet a Spurs legújabb igazolása.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Solari azt várja csapatától, amit az Atlético ellen látott

2019.02.13. 08:15
A Real Madrid egyik kedvenc ellenfelével néz farkasszemet Amszterdamban szerda este, a királyi gárda legutóbbi hat meccsét egyaránt megnyerte az …

Külföldi foci

Közvetítések: képernyőn a BL-címvédő és Fucsovics Márton is

2019.02.13. 07:30
A Real Madrid az Ajaxhoz látogat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán, Fucsovics Márton Rotterdamban folytatja az ATP-versenyek sorát.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: hét perc űrfocival fél lábbal már nyolc között a PSG - videó

2019.02.12. 23:15
Egy félidőnyi adok-kapok után a második félidőben percek alatt megroppantotta ellenfelét a Paris Saint-Germain. Előnyben a Roma is, de …

Külföldi foci

ÉLŐ: MU–PSG és Roma–Porto – Bajnokok Ligája

2019.02.12. 20:45
Óriási formában a Manchester United, sérülésektől tizedelt a PSG – ez nagy csata lesz. A Roma–Porto sem lesz unalmas.

Magyar foci

A Dinamo elnöke kidobná Romániából a Sepsit

2019.02.12. 16:10
Megdöbbentő nyilatkozatot tett Alexandru David a bukaresti Dinamo elnöke: szerinte a Sepsinek nincs helye a román bajnokságban.

Külföldi foci

Labdarúgás: meghalt a világbajnok angol válogatott legendás kapusa

2019.02.12. 12:25
Gordon Banks 73 alkalommal lépett pályára az angol nemzeti csapatban, tagja volt az angolok 1966-ban első és mindmáig egyetlen világbajnoki címét szerző …

Külföldi foci

Serie A: eszméletlen összeget fog keresni Torinóban az Arsenal motorja

2019.02.12. 10:20
A Juventusban kezdi meg a következő szezont Aaron Ramsey, aki a világ nyolcadik legjobban fizetett futballistája lesz az olaszoknál.

Külföldi foci

Közvetítések: MU-PSG rangadóval tér vissza a képernyőkre a BL

2019.02.12. 07:30
Női pólósaink a világligában mérkőznek meg a hollandokkal, folytatódik az alpesi sí-világbajnokság, de elkezdődik az Európa-liga egyenes kieséses szakasza is.