Labdarúgás: Löw kikukázta a világbajnok német csapat müncheni sztárjait

Dorogi László
Dorogi László

A német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem számít a jövőben Jerome Boateng, Mats Hummels és Thomas Müller játékára sem a Nationalelfben.

Fotó: kicker.de

Borzasztóan sikerült a német válogatott számára a 2018-as éve. Azt követően, hogy egy szemtelenül fiatal kerettel megnyerték a 2017-es Konföderációs kupát, csoportjuk utolsó helyén voltak kénytelenek hazakullogni az oroszországi világbajnokságról címvédőként, a Nemzetek Ligájában pedig a hollandok és a franciák is megelőzték a németeket, így Joachim Löw együttese búcsúzni kényszerült az A divíziótól. A Nationalelfet 2006 óta irányító szövetségi kapitány munkája többször is veszélybe került az elmúlt hónapokban, ám végül a szövetség bizalmat szavazott neki a további munkához.

Löw gyorsan levonta a világbajnoki blama következtetéseit, s most úgy tűnik, hogy teljesen megreformálja a német nemzeti tizenegyet, amelynek első lépéseként három olyan alapembertől is megválik, akik mind oszlopos tagjai voltak a 2014-ben világbajnoki címet szerzett alakulatnak.

"2019 egy új kezdet a német válogatott számára, szeretnénk folytatni azt a megújulást, amibe az előző év végén belefogtunk. Éppen ezért sem Thomas Müller, sem Jerome Boateng, sem Mats Hummels játékára nem számítok többé a nemzeti csapatban. Fontosnak tartottam, hogy személyesen magyarázzam el nekik és a Bayern München vezetőinek egyaránt, miért döntöttem így, ez meg is történt. Ők továbbra is világklasszis játékosok, akik klubjuk vezéregyéniségei. Sokat tettek a nemzeti csapatért, ezért szeretnék köszönetet mondani nekik a sikeres együtt töltött évekért"

- nyilatkozta a Bildnek Joachim Löw.

"Új arculatot szeretnék adni a német válogatottnak és hiszem, hogy ez a helyes döntés. A 2020-as Európa-bajnokság selejtezőinek évében világosan szeretnénk közölni, hogy itt a megújulás ideje: fiatal játékosoknak akarunk esélyt adni, akiknek megfelelő teret kell adnunk a fejlődésre"

- tette hozzá a német szövetségi kapitány. Löw döntése abból a szempontból teljesen érthető, hogy a három müncheni labdarúgó az elmúlt időszakban klubjában sem feltétlenül számított a kezdőcsapat állandó tagjának, Boateng és Hummels csupán második és harmadik számú opciónak számít a fiatal Niklas Süle mögött, aki a szövetségi kapitány döntése után minden bizonnyal a Nationalelfben is több játéklehetőséghez jut majd. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/47499/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Németország,német labdarúgó-válogatott,Joachim Löw

További cikkek

Külföldi foci

Bundesliga: újabb sztárját veszítette el a Bayern München

2019.10.23. 14:15
Bokasérülése miatt hetekre kidőlt Lucas Hernández. A világbajnok francia labdarúgó a szerda esti Olimpiakosz elleni mérkőzésen sérült meg.

Külföldi foci

A legenda, aki háromszor ülhetett a világ tetején

2019.10.23. 12:40
Már 15 évesen az élvonalban játszott és két évvel később a válogatottban is bemutatkozhatott. Fantasztikus pályafutás, amit a mai napig sem lehet megkerülni. Ma ünnepli 79. …

Külföldi foci

La Liga: döntött a szövetség, december 18-án rendezik az El Clásicót

2019.10.23. 12:10
A Spanyol Labdarúgó-szövetség döntése alapján az e hét szombatra kiírt Barcelona–Real Madrid mérkőzést december 18-án pótolják.

Külföldi foci

Copa Libertadores: hiába nyerte meg a rangadót, kiesett a Boca Juniors – videó

2019.10.23. 08:15
A Copa Libertadores tavalyi döntőjének két résztvevője, a River Plate és a Boca Juniors idén már az elődöntőben összecsapott, és ismét …

Külföldi foci

Közvetítések: pályán Gulácsiék, fontos rangadó Milánóban

2019.10.23. 07:30
Az eddig két mérkőzésből egyet megnyerő RB Leipzig a G csoport élén álló Zenitet fogadja, míg az Internazionale a Borussia Dortmund ellen lép pályára.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Sterling, Mbappe és Dybala is villogott

2019.10.22. 23:10
Valamennyi esélyes csapat győzött a Bajnokok Ligája mai játéknapján: a Tottenham, a PSG és a Manchester City gálázott, a Bayern München és a Real Madrid valamint a Juventus viszont …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Morata góljával nyert az Atlético, döntetlen Ukrajnában (videó)

2019.10.22. 21:10
Az Atlético Madrid 1-0-ra győzött a Bayer Leverkusen ellen, míg a Sahtar Donyeck 2-2-es döntetlent ért el hazai pályán a Dinamo Zagreb …

Külföldi foci

ÉLŐ: Bajnokok Ligája eredménykövetés

2019.10.22. 20:55
Pályán a PSG, a Real, a Juve, Manchester City, a Bayern München és a Tottenham is – mutatjuk a gólokat.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: javítaniuk kell a sztároknak

2019.10.22. 10:30
Nem áll jól a Real Madrid és a tavalyi döntős Tottenham a BL-ben. Ma mindkét csapatnak javítania kell, vagy bajban lesz.

Külföldi foci

Aranylabda: nem lesz ismétlés, Modric nem is jelölt

2019.10.22. 08:40
Cristiano Ronaldo, a Juventus portugál labdarúgója 16. alkalommal szerepel az Aranylabda-jelöltek listáján – ötször el is nyerte a díjat.