Válogatott: Marco Rossi kihirdette a szlovákok és a horvátok elleni keretet

Dorogi László
Dorogi László

Szűk két hét múlva Szlovákiában kezdi el a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőit a magyar labdarúgó-válogatott. A Cipruson magára találó Balogh Norbert és Szoboszlai Dominik is meghívót kapott.

Fotó: mlsz.hu

Marco Rossi szövetségi kapitány 26 labdarúgót hívott meg a március 21-i nagyszombati Szlovákia elleni és a március 24-i, Horvátország elleni hazai Eb-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe - számolt be az MLSZ hivatalos honlapja. A keret kialakításánál komoly kompromisszumokat kellett kötnie a szakmai stábnak, ugyanis több olyan játékos is sérüléssel bajlódik, vagy jóval kevesebbet játszik a vártnál klubjában, akik egyébként tagjai lennének a csapatnak.

"Két nagyon nehéz mérkőzéssel kezdjük meg az Európa-bajnoki selejtezőket, a felkészülésre viszont mindössze két napunk lesz, miközben lesznek olyan játékosok, akik csak keddre érkeznek meg Telkibe"

- nyilatkozott Marco Rossi az mlsz.hu-nak a kerethirdetést követően.

"Szerdán utazunk Nagyszombatba, csütörtökön pedig már pályára is lépünk Szlovákia ellen, így jól be kell osztanunk a rendelkezésre álló időt. A játékosoknak a lehető legfrissebbeknek kell lenniük csütörtök estére, közben viszont keményen is kell dolgoznunk a közös felkészülés során"

- tette hozzá a szövetségi kapitány.

Némi kihagyás után ismét meghívót kapott a keretbe az APOEL-ben egyre több lehetőséghez jutó Balogh Norbert és a Salzburgban pallérozódó Szoboszlai Dominik is, amióta Marco Rossi a szövetségi kapitány, még egyikőjük sem szerepelt a nemzeti csapatban, de lehetett tudni, hogy a szakmai stáb figyelemmel kíséri a két fiatal labdarúgó teljesítményét.

"Valójában mindkettejük esetében csak a megfelelő pillanatra vártam. Norbert az utóbbi időben rendszeresen játszik és a teljesítménye is indokolja azt, hogy a keret tagja legyen. Dominikról is elmondtam már, hogy tehetsége megkérdőjelezhetetlen, azonban a megfelelő pillanatban kell majd neki lehetőséget adni. Ez most jött el, hiszen már a Salzburg keretével készül, amely nagyon modern és agresszív focit játszik, amihez viszont nagyon kemény edzésmunkára van szükség, így a fiatal játékos nagyon jó állapotban van"

- vélekedett az új arcokról Marco Rossi.

A magyar válogatott vasárnap este kezdi meg a felkészülést a szlovákiai Európa-bajnoki selejtezőre, ekkor érkeznek meg a játékosok Telkibe, de néhány futballista klubkötelezettségei miatt majd csak hétfőn csatlakozik a csapathoz, amely szerda délután utazik el Nagyszombatra, majd vasárnap 18 órától a világbajnoki ezüstérmes horvátokat fogadja a Groupama Arénában.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)

Védők:

Baráth Botond (Sporting Kansas KC)
Bese Barnabás (Le Havre)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Korhut Mihály (Árisz Szaloniki)
Lang Ádám (FC Cluj)
Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC)
Willi Orbán (RB Leipzig)
Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)

Középpályások:

Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
Holman Dávid (Slovan Bratislava)
Kalmár Zsolt (DAC)
Kleinheisler László (NK Osijek)
Kovács István (Mol Vidi FC)
Nagy Ádám (FC Bologna)
Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
Szoboszlai Dominik (RB Salzburg)

Támadók:

Balogh Norbert (APÓ Ellínon)
Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad)
Holender Filip (Budapest Honvéd)
Nagy Dominik (Legia Varsó)
Németh Krisztián (Sporting Kansas)
Szalai Ádám (TSG Hoffenheim)
Varga Roland (Ferencvárosi TC)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/47654/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,válogatott,Marco Rossi

További cikkek

Magyar foci

NB II: fölényes győzelemmel zárta a szezont a ZTE

2019.05.19. 19:30
A már bajnok Zalaegerszeg 5-0-ra legyőzte a Vasast a magyar másodosztály 38. fordulójában és így fölényes győzelemmel zárta az idei szezont.

Magyar foci

NB I: kiesett az MTK, bennmaradt a DVTK és a Kisvárda, bronzérmes a Debrecen

2019.05.19. 18:50
Az MTK 4-1-re kikapott a Budapest Honvédtól a magyar bajnokság 33. fordulójában és így kiesett. A DVTK és a Kisvárda győzelemmel maradt benn, míg …

Magyar foci

Labdarúgás: az UEFA elnöke elégedett a Puskás Aréna építésével

2019.05.19. 15:15
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szlovén elnöke elégedetten nyilatkozott, miután vasárnap ellátogatott az épülő Puskás Arénába.

Magyar foci

EURO 2020: harminc euróba kerülnek a legolcsóbb budapesti jegyek

2019.05.19. 14:25
Harminc euróba, vagyis körülbelül tízezer forintba kerülnek a legolcsóbb jegyek a jövő nyári labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzésére, az …

Magyar foci

NB I: nagy izgalmak várhatóak a bennmaradásért

2019.05.19. 12:00
Ma rendezik a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó fordulóját. A játéknap előtt még három csapat küzd a bennmaradásért.

Magyar foci

Hivatalos: Ivan Petrjak Fehérvárra igazolt

2019.05.17. 15:05
Az ukrán Ivan Petrjak nyáron a bajnok Ferencvárostól a MOL Vidihez igazol.

Magyar foci

MLSZ: információ a Wales ellen lezárt szektorba vásárolt bérletek cseréjéről

2019.05.17. 12:35
Férfi labdarúgó-válogatottunk hazai pályán legközelebb június 11-én Wales csapatát fogadja az Európa-bajnokság selejtező …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: folytatódik a hagyomány, újabb névváltoztatás Fehérváron

2019.05.17. 10:10
Szorosabbra fűződik Székesfehérvár és a klub kapcsolata, újra a város nevét viseli majd a labdarúgócsapat.

Magyar foci

Dárdai több ajánlatot is kapott, de mindet elutasította

2019.05.16. 20:25
Dárdai Pál azt mondta, miután kiderült, hogy a szezon végén távozik a Hertha BSC labdarúgócsapatának kispadjáról, "azonnal több ajánlatot is kapott más kluboktól", de …

Magyar foci

Labdarúgás: Amatőr Kupa-győztes a Lipót

2019.05.16. 18:35
A Magyar Kupában legtovább jutó két amatőr együttes mérkőzésén a lipóti csapat 2-0-ra legyőzte a Szarvast.