NBA: ismét győzött a Los Angeles Lakers

A Chicago Bulls otthonában tudott nyerni az előző öt találkozóját elvesztő Los Angeles Lakers az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság az NBA keddi játéknapján.

A vendégek 20 pontos hátrányt megfordítva győztek végül magabiztosan, legeredményesebb játékosuk ezúttal is a csapat legnagyobb sztárja, a 36 pontot és 10 lepattanót szerző LeBron James volt.

Nehezen hozta a kötelezőt az Indiana. A Pacers jól kezdte a meccset, de több hullámvölgy után, csak a végjátékban tudták döntése vinni a találkozót. Darren Collison négy fontos ponttal döntött a végjátékban.

Jimmy Butler fogadta a Philadelphia a Clevelandet. A hazai csapat magabiztosan kezdett, de oly annyira elkényelmesedtek, hogy a három perccel a vége előtt fordítottak a vendégek. Végül Mike Scott és Joel Embiid kosarai is kellett a 76ers győzelméhez. 

A Bucks akarata érvényesült a New Orleans Pelicans ellen. A vendégek végig irányították a találkozót. A Pels így zsinórban negyedszer kapott ki és már csak egy meccsel előzi meg a Memphist.

Tovább menetel a Spurs. Zsinórban hatodik győzelmét húzta be a San Antonio. Végig okosan, tudatosan kosárlabdázva, a győzelmet DeMar DeRozan és LaMarcus Aldridge szállította a San Antonionak. A Dallas szlovén újonca Luka Doncic gyenge napott fogott ki.

Denver Nuggets otthon, Portland Trail Blazers pedig idegenben tudott győzni.

Eredmények:

Philadelphia 76ers-Cleveland Cavaliers 106-99
Indiana Pacers-New York Knicks 103-98
New Orleans Pelicans-Milwaukee Bucks 113-130
Dallas Mavericks-San Antonio Spurs 105-112
Chicago Bulls-Los Angeles Lakers 107-123
Denver Nuggets-Minnesota Timberwolves 133-107
Los Angeles Clippers-Portland Trail Blazers 104-125

kezdőkép:Jonathan Daniel/Getty Images

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/47693/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: megint nagy hátrányból fordított a Golden State (videó)

2019.05.19. 09:55
A Golden State Warriors tizennyolc pontos hátrányt ledolgozva győzött a Portland Trail Blazers ellen és már 3-0-ra vezet a a Nyugati főcsoport döntőjében.

Magyar foci

Közvetítések: döntő az Euroligában, zárul az NB I

2019.05.19. 07:30
Az első illetve másodosztályú bajnokság utolsó fordulója mellett a MotoGP Spanyol Nagydíja és az Euroliga döntője emelhető ki.

Amerika

NBA: erődemonstrációt tartott a Milwaukee

2019.05.18. 12:45
A Bucks második hazai mérkőzését is megnyerte az NBA keleti konferenciájának döntőjében, ráadásul jóval simábban, mint az előzőt.

Csapatsportok

Minőségi kézilabda, jégkorong és országúti kerékpár a programban

2019.05.17. 07:30
A szezonban utoljára lép pályára a Győri Audi ETO KC, kezdődik a négyes döntő a férfi kézilabda EHF-kupában, folytatódik a jégkorong-vb és a Giro …

Amerika

NBA: nagyszerű mérkőzés után került előnybe a Milwaukee

2019.05.16. 12:25
A Milwaukee Bucks 108-100 arányban győzött a Toronto Raptors ellen és így előnybe került a Keleti főcsoport döntőjében.

Csapatsportok

Női kosárlabda EB: cél a továbbjutás

2019.05.15. 14:15
A csoportból való továbbjutás a célja a magyar női kosárlabda-válogatottnak, amely Székesfehérváron kezdte meg a felkészülést az Európa-bajnokágra.

Amerika

NBA: magabiztos Warriors-sikerrel indult a nyugati döntő

2019.05.15. 11:35
A Golden State Warriors 116-94-re győzött a Portland Trail Blazers ellen az NBA Nyugati főcsoportjának első döntőmérkőzésén.

Külföldi foci

Kupadöntő Olaszországban, nagy meccs Egerben és Körmenden

2019.05.15. 07:30
Az Atalanta és a Lazio az olasz kupadöntőben találkozik egymással, az Eger a vízilabda BL-ben fogadja a Barcelonettát, a Körmend pedig a Szolnokot látja vendégül a Kosárlabda …

Csapatsportok

Közvetítések: képernyőn a MOL-Pick Szeged, Splitben vizitál a Szolnok

2019.05.14. 07:30
Utolsó hazai meccsét játssza a kézilabda NB I alapszakaszában a címvédő szegedi gárda, a Szolnok Horvátországban száll medencébe a Bajnokok Ligájában.

Amerika

NBA: Leonard a Torontót, McCollum a Portlandet dobta főcsoport-döntőbe

2019.05.13. 11:40
Pokoli izgalmakat hozott az NBA főcsoport-elődöntőinek utolsó játéknapja, a Denver-Portland és a Toronto-Philadelphia párharc is a hetedik meccs …