Európa Játékok: 100 nap múlva rajt

MTI

 Alig 100 nap múlva rendezik a II. Európa Játékokat, a 15 sportágat felvonultató multisport-eseményre június 21. és június 30. között kerül sor Minszkben.

Fotó: minsk2019.by

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja azt írja, hogy az eurolympic.org információi szerint a béke lángjának meggyújtására és a lángfutás kezdetére május 3-án Rómában, az Európai Olimpiai Bizottság otthonában kerül sor. A fáklyát felviszik Nyugat-Európa legmagasabb pontjára, a Mont Blanc-ra, majd Ausztrián, Szlovákián, Magyarországon és Lengyelországon keresztül jut el a fehérorosz fővárosba.

Ahogy az előkészületek az utolsó fázisba érnek, a szervezők megrendezik a nemzeti olimpiai bizottságok nyílt napját. A március 27-28-i rendezvényen olyan témákról esik szó, mint a szállások, utazások, doppingvizsgálatok vagy az éremátadó ceremóniák - írja az olimpia.hu.

A helyszínek már készen állnak, az utolsó simításokat végzik a szervezők a létesítményeken. A minszki Európa Játékok szervezőbizottságához (MEGOC) több mint 24 ezren jelentkeztek önkéntesnek, a jelentkezési határidő április vége, ekkor választja ki a MEGOC azt a 8000 érdeklődőt, akik a 25 helyszín valamelyikén dolgozhatnak.

George Katyulin, a szervezőbizottság elnöke a 100 napos mérföldkőhöz érve az alábbiakat nyilatkozta a minsk2019.by oldalnak:

"100 napra vagyunk a második Európa Játékok megnyitójától, az év egyik legnagyobb sportversenyétől. Ez az egész országot érintő mérföldkő. Ez lesz az első ilyen színvonalas sportesemény az ország modern történetében."

Kiemelte, hogy a tíznapos viadalon 199 számban osztanak majd érmeket, s 50 nemzet 4000 sportolója indul. Összesen több mint 1000 újságíró és 200 tv-kamera fogja közvetíteni az eseményeket szerte a világon.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/47717/pics/lead_800x600.jpg
MOB,Európa Játékok

További cikkek

Egyéni sportok

Birkózás: kosárlabdázóból vált a sportág legendájává a tragikus sorsú óriás

2020.04.18. 17:40
Kozma István ifjúsági válogatottságig vitte kosárlabdázóként, ám szerencsére még időben a birkózást választotta és lett …

Egyéni sportok

Súlyemelés: lemondott Aján Tamás a nemzetközi szövetség éléről

2020.04.15. 20:25
Benyújtotta lemondását a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke, Aján Tamás. Döntését szerdán az elnökség elfogadta.

Egyéni sportok

Sportlövészet: Hammerl László keze nem remegett meg a döntő pillanatban

2020.04.15. 08:10
A sportlövő Hammerl László az olimpiák igazi specialistájának számított. A Nemzet Sportolója a három ötkarikás érme közül a legfényesebbet …

Egyéni sportok

Öttusa: Török Ferenc élt élete legnagyobb lehetőségével és olimpiai bajnok lett

2020.04.12. 12:10
A magyar öttusasport az 1960-as években élte az aranykorát: azok után, hogy Rómában Németh Ferenc győzni tudott, négy évvel …

Egyéni sportok

MOB: elhunyt a magyar olimpiai csapat korábbi vezetője

2020.04.12. 10:55
A Magyar Olimpiai Bizottság közölte, hogy életének 86. évében elhunyt Lochmayer György sportvezető.

Egyéni sportok

Nemzet Sportolója: Monspart Sarolta lett a jelölt

2020.03.31. 11:55
A Nemzet Sportolói Székely Éva halála után Monspart Saroltát jelölték maguk közé keddi szavazásukon.

Egyéni sportok

Tokió 2020: eldőlt, hogy mikor kezdődik a jövő évi olimpia

2020.03.30. 15:40
Július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd 2021-ben a tokiói olimpia, míg a paralimpia augusztus 24. és szeptember 5. között kerül megrendezésre – közölte …

Autó-motor

WTCR: Micheliszék idei autójáról lehullt a lepel

2020.03.30. 13:30
A tavalyitól kissé eltérő festésű autóval indulhat neki az évnek a címvédő Michelisz Norbert a túraautó-világkupában (WTCR). A Hyundai megmutatta, hogy milyen design-nal készül a 2020-as …

Egyéni sportok

Ökölvívás: Papp László a nép igazi bajnoka volt

2020.03.28. 14:30
Kevés népszerűbb sportoló volt a magyar sporttörténelemben, mint Papp László. A csupa szív ökölvívó három olimpiai győzelmével ugyan történelmet írt, de mégis megmaradt egy …

Egyéni sportok

Tokió 2020: Gyulai szerint Baji és Pars számára előny a halasztás

2020.03.26. 22:40
Gyulai Márton, az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának tagja úgy véli, Baji Balázs és Pars Krisztián számára is előnyt jelent a tokiói olimpia …