Európa-liga: „magyar” kiesések

Kecskés István
Kecskés István

Szoboszlai Dominik a Salzburgban, Kádár Tamás pedig a Dinamo Kijevben volt kezdő – egyikük sem lehetett tökéletesen boldog. 

Kádár Tamás végig a pályán volt a Chelsea elleni kijevi meccsen. Az angol csapat lényegében az első meccsen eldöntötte a továbbjutást, hiszen 3–0-ra nyert. Ukrajnában Giroud (3), Marcos Alonso és Hodson-Odoi góljaival 5–0-s sikert ért el a Vidi egykori csoportellenfele, így összesítés 8–0-al ment tovább. 

A Salzburg szorosabb meccset hozott össze a Napolival – utóbbi csapat 3–0-ra nyert az első találkozón. Szoboszlai Dominik a kezdőben kapott helyet, így közelről látta, ahogy Milik a 14. percben vezetést szerzett az olaszoknak. A 26. percben Dabbur egyenlített, majd a 62. percben Gulbrandsen már az osztrákokat juttatta előnyhöz. A hosszabbításban Leitgeb kozmetikázott még az eredményen, de így is 4–3-al ment tovább a Napoli. Szoboszlai 74 percet kapott. 

A harmadik korábbi mérkőzésen 1–1-re végzett a Krasznodar otthonában a Valencia, a spanyol csapat 3–2-vel lépett a következő körbe. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/47722/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Európa-liga,Kádár Tamás,Szoboszlai Dominik,FC Salzburg

További cikkek

Külföldi foci

La Liga: megvan a Real Madrid első nyári igazolása

2019.03.14. 12:55
Az ígéreteknek megfelelően már márciusban bejelentette első igazolását a Real Madrid. A Bajnokok Ligájából meglehetősen hamar kieső madridiak a Porto védőjét Éder Militaót …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: eszméletét veszítette a Lyon kapusa

2019.03.14. 09:50
Az Olimpique Lyon tájékoztatása szerint a csapat kapusa Anthony Lopes a Barcelona elleni mérkőzés során agyrázkódást szenvedett és az eszméletét is elveszítette az öltözőben.

Külföldi foci

Közvetítések: ma az Európa-liga dominál

2019.03.14. 07:30
Összesen hét mérkőzést láthatunk a második számú európai kupasorozatból. Akit a labdarúgás nem köt le az röplabdát, dartsot vagy biatlon-vb-t tud nézni a mai nap során.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: először nyert idegenben és továbbjutott a Liverpool - videó

2019.03.13. 23:00
Az angolok egy jó második félidőnek köszönhetően győzték le a Bayern Münchent, az idei kiírásban először nyertek idegenben. A Barcelona …

Külföldi foci

ÉLŐ: Bajnokok Ligája - Bayern München-Liverpool és Barcelona-Lyon nyolcaddöntők

2019.03.13. 20:45
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek utolsó játéknapján minden kérdés nyitott, ugyanis a négy csapat kereken nulla gólt hozott össze a …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: komoly büntetést kaphat Neymar

2019.03.13. 19:15
A Paris Saint-Germain brazil sztárja kemény kritikát fogalmazott meg a Manchester United elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőt követően a játékvezetőkkel szemben.

Külföldi foci

Karius feljelentette török klubját elmaradt fizetése miatt

2019.03.13. 12:40
A Bild című lap úgy tudja, hogy Loris Karius az elmaradt bére miatt feljelentette klubját, a Besiktast a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél. A német kapusnak állítólag …

Külföldi foci

UEFA: elfogadták a fellebezést, csütörtökön már játszhat az Arsenal támadója

2019.03.13. 10:40
Az Európai Labdarúgó-szövetség csökkentette Alexandre Lacazette büntetését, így a francia támadó pályára léphet az Arsenalban az …

Külföldi foci

VIDEÓ: Simeone vs. Ronaldo – farokméregetés

2019.03.13. 09:10
Diego Simeone még az első Atlético–Juventus meccsen mutatta be a klasszikus mozdulatot. A visszavágón Ronaldo is megtette ugyanezt.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Juve-fordítás és City-parádé – videó

2019.03.12. 22:55
Cristiano Ronaldo mesterhármasával 3–0-ra nyert a Juventus az Atlético Madrid ellen, így megfordította a párharcot. A Manchester City hetet számolt a Schalkéra.