Európa-liga: „magyar” kiesések

Kecskés István
Kecskés István

Szoboszlai Dominik a Salzburgban, Kádár Tamás pedig a Dinamo Kijevben volt kezdő – egyikük sem lehetett tökéletesen boldog. 

Kádár Tamás végig a pályán volt a Chelsea elleni kijevi meccsen. Az angol csapat lényegében az első meccsen eldöntötte a továbbjutást, hiszen 3–0-ra nyert. Ukrajnában Giroud (3), Marcos Alonso és Hodson-Odoi góljaival 5–0-s sikert ért el a Vidi egykori csoportellenfele, így összesítés 8–0-al ment tovább. 

A Salzburg szorosabb meccset hozott össze a Napolival – utóbbi csapat 3–0-ra nyert az első találkozón. Szoboszlai Dominik a kezdőben kapott helyet, így közelről látta, ahogy Milik a 14. percben vezetést szerzett az olaszoknak. A 26. percben Dabbur egyenlített, majd a 62. percben Gulbrandsen már az osztrákokat juttatta előnyhöz. A hosszabbításban Leitgeb kozmetikázott még az eredményen, de így is 4–3-al ment tovább a Napoli. Szoboszlai 74 percet kapott. 

A harmadik korábbi mérkőzésen 1–1-re végzett a Krasznodar otthonában a Valencia, a spanyol csapat 3–2-vel lépett a következő körbe. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/47722/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Európa-liga,Kádár Tamás,Szoboszlai Dominik,FC Salzburg

További cikkek

Külföldi foci

Premier League: liverpooli a legjobb játékos

2019.04.29. 09:55
Virgil van Dijkot választották a játékostársak a labdarúgó Premier League legjobbjának.

Külföldi foci

Serie A: folytatta veretlenségi sorozatát a Torino (videó)

2019.04.28. 23:15
A Genoa elleni győzelem után az AC Milant is legyőzte a Torino az olasz élvonal 34. fordulójában.

Külföldi foci

La Liga: legyőzte a Real Madridot a kiesés elől menekülő Vallecano (videó)

2019.04.28. 22:45
A fővárosi gárda a Getafe után a Vallecanot sem tudta megverni a spanyol élvonal 35. fordulójában.

Külföldi foci

Bundesliga: hiába Szalai gólja, kikapott a Hoffenheim (videó)

2019.04.28. 20:50
Hiába vezetett a magyar csatár góljával a Hoffenheim a Wolfsburg 4-1-re legyőzte Julian Nagelsmann együttesét, míg a Bayern München nem tudta kihasználni a Borussia Dortmund …

Külföldi foci

Premier League: továbbra is nyitott a BL-indulás kérdése (videó)

2019.04.28. 20:00
Miután az Arsenal 3-0-ra kikapott a Leicester vendégeként a Manchester United 1-1-es döntetlent játszott a Chelseavel az angol élvonal 36. fordulójában.

Külföldi foci

MLS: Németh Krisztián duplája is kellett a Sporting Kansas City pontmentéséhez (videó)

2019.04.28. 08:45
Németh Krisztián duplája is kellett ahhoz, hogy a Sporting KC 4-4-es döntetlent játsszon idei nyolcadik bajnoki mérkőzésén …

Külföldi foci

Francia Kupa: kétgólos előny sem volt elég a PSG-nek a címvédéshez (videó)

2019.04.28. 08:05
A tizenkétszeres kupagyőztes fővárosiak hiába vezettek 2-0-ra, a bajnokság 11. helyén álló Rennes végül tizenegyesekkel megverte az idei …

Külföldi foci

La Liga: győzött és megvédte bajnoki címét a Barcelona

2019.04.27. 22:45
Az FC Barcelona 1-0-ra legyőzte a Levantét a spanyol bajnokság 35. fordulójában és így bebiztosította a bajnoki címét három fordulóval a szezon vége előtt.

Külföldi foci

Bundesliga: kikapott és nehéz helyzetbe került a Dortmund (videó)

2019.04.27. 17:55
A Borussia Dortmund nehéz helyzetbe került a bajnoki címért folyó vetélkedésben miután 4-2-re kikapott a Schalke 04 ellen a német bajnokság 31. fordulójában.

Csapatsportok

Asztalitenisz vb és Bajnokok Ligája negyeddöntő a Pick Szegeddel

2019.04.25. 07:30
Folytatódik a budapesti asztalitenisz vb, itthonról nézhetünk női focit is, vagy a férfiakat a spanyol bajnokságból, de a mai napon talán a Pick Szeged …