Forma-1: 999 futam, 33 világbajnok, 9 legenda

Dorogi László
Dorogi László

A száguldó cirkusz történetében számos legendás pilóta ért a csúcsra, s szerzett világbajnoki címet, de persze olyanok is akadtak, akiknek kimagasló tehetségük ellenére sem sikerült olyan pályát befutniuk, amire képességeik predesztinálták volna őket. Az ezredik Forma-1-es futam előtt a sorozat legnagyobb legendáinak pályafutását vesszük röviden górcső alá.

A Forma-1 hetven éves történetében számos legendás versenyző tette tiszteletét a sorozatban, s bizony nagyon nehéz dolgunk lenne, ha ezek közül mindenkit ki szeretnénk emelni. Az ezredik futam előtt éppen ezért olyan pilóták pályafutását elevenítjük fel, akik - két versenyző kivételével - legalább három világbajnoki címet tudtak nyerni az F1-ben és már nem tagjai az aktív mezőnynek.

Giuseppe Farina - az úttörő

Fotó: Alfa Romeo

Kezdjük is rögtön az első kivétellel, Giuseppe Farinával, akinek ugyan csak egyszer sikerült elhódítania a világbajnoki címet, ám mégiscsak neki sikerült ez a sorozat történetében először. Az 1906-ban született olasz versenyző 1950-ben az Alfa Romeóval ért fel a csúcsra, a száguldó cirkusz történetének első idényében a hét futamból hármat is megnyert. Mai szemmel már furcsának tűnhet, hogy mindössze 30 pont elég volt ehhez a pályafutása elején túraversenyekkel próbálkozó Farinának, aki 1937 és 1939 között háromszor is olasz bajnok lett ebben a műfajban. A sors furcsa fintora, hogy 1966-ban egy közúti balesetben veszítette életét a franciaországi Chambéryben, miközben a Francia Nagydíjra tartott.

Juan Manuel Fangio - az első szupersztár

Fotó: tn.com

A legendás argentin autóversenyzőt hazájában nemes egyszerűséggel csak Mesternek nevezik, s erre bizony rá is szolgált, hiszen a Forma-1 hajnalának első igazán domináns pilótája tudott lenni öt megszerzett világbajnoki címével, egyértelműen ő uralta a sportág első évtizedét. A Forma-1 hivatalos weboldala szerint Fangiót sokan minden idők legnagyszerűbb autóversenyzőjének tartják, s ez már csak azért nem lehet véletlen, hiszen öt világbajnoki címét négy különböző csapattal tudta elérni: nyert az Alfa Romeóval, a Maserattival, a Mercedes-szel és a Ferrarival is. Mondanunk sem kell, ehhez hasonló bravúrra azóta sem volt képes egyetlen versenyző sem, s az öt világbajnoki címhez sem került közel senki egészen egy bizonyos Michael Schumacher felbukkanásáig. Miután a német megdöntötte hatodik vb-címével az argentin legenda csúcsát, úgy fogalmazott, Fangio sokkal magasabb szinten van, mint ahogy ő most magát látja. Az olasz felmenőkkel rendelkező pilóta egyébként meglehetősen idősen érkezett meg a Forma-1-be, sok versenyen ő volt a legidősebb induló. Fangio pályafutása során 51 versenyen indult el és ezekből 24-et meg is nyert, ez a mai napig a legjobb győzelmi arány a sportág történetében.

Michael Schumacher - a csúcstartó

Fotó: formula1.com

Aligha kell bárkinek is bemutatni a hétszeres német világbajnokot, aki sok szurkoló kedvét vette el a Forma-1-től a kétezres évek elején mutatott elképesztő dominanciájával. A száguldó cirkuszt csak érintőlegesen követőknek talán nem egyértelmű, hogy első két világbajnoki győzelmét még nem a Ferrarival, hanem Benettonnal szerezte meg 1994-ben és 1995-ben, 1996-ban szerződött a maranellóiakhoz, majd öt év aszály után zsinórban nyert meg velük még öt vb-t 2000 és 2004 között. Schumacher volt a sorozat történetének első német világbajnoka, s hatalmas szerepet játszott abban, hogy a száguldó cirkusz ekkora népszerűségre tett szert Németországban. A mai napig számos rekordot tart, ő nyerte a legtöbb vb-címet, a legtöbb futamot, de az ő nevéhez fűződik a legtöbb versenyben futott leggyorsabb kör és élen áll a legtöbb, egy szezonban aratott győzelmek rangsorában is. A Forma-1 történetében egyedülálló módon a 2002-es évadban minden verseny(!) után felállhatott a dobogó valamelyik fokára. 2013 decemberében szenvedett súlyos síbalesetet, állapotáról pedig azóta sem tudunk semmilyen információt, s családja kérésére ez egy darabig még így is marad.

Jack Brabham - az autószerelő

Fotó: Infernal Combustion

Daniel Ricciardo, a hétvégi Kínai Nagydíjon honfitársa előtt tiszteleg sisakfestésével, s az ausztrál Sir John Arthur "Jack" Brabham bizony sokat is tett azért, hogy az autóversenyzés népszerű legyen a kontinensen. Brabham tizenöt éves korában hagyta ott az iskolát, hogy egy autószerelő-műhelyben dolgozhasson, s a mindig is jó műszaki érzékkel rendelkező fiatal 1946-ban meg is nyitotta saját autójavító üzletét. A Forma-1-be 1955-ben sikerült bekerülnie, s nem sokkal később csatlakozott a gyári Cooper csapathoz, amelynek autóiban elsőként a sorozat történetében már nem elől, hanem hátul volt a motor. 1959-ben már Brabham erőforrással ellátott Cooperrel versenyzett, ekkor szerezte meg első világbajnoki címét, majd egy évvel később meg is védte azt. Az 1960-as évek elején alapította meg Ron Taurnackel a Brabham csapatot, érdekesség ugyanakkor, hogy a csapat első, 1964-es győzelmét mégsem ő, hanem csapattársa, Dan Gurney érte el vele. 1966-ban aztán már ő lett az első F1-es pilóta, aki saját nevével fémjelzett autóban ért fel a csúcsra - 1990-ben a Nemzetközi Motorsport Szövetség halhatatlanjai közé választotta.

Graham Hill - a triplakorona őrzője

Fotó: reddit.com

Bár a brit autóversenyző csupán kétszer tudott világbajnoki címet nyerni a Forma-1-ben, neki sikerült először - és mindezidáig egyedüliként - a motorsportok képzeletbeli triplakoronáját elhódítania, hiszen Forma-1-es Monacói Nagydíjon aratott győzelmei mellett sikerült megnyernie a Le Mans-i 24 órás versenyt és az indianapolisi Indy500-as 500 mérföldes futamot is - öt Monte Carlo-i Forma-1-es sikerét csak a brazil Ayrton Sennának sikerült túlszárnyalnia. Második F1-es világbajnoki címét 1968-ban szerezte meg, amikor két Lotusos csapattársa is életét veszítette a szezon közben, Jim Clark a Német Nagydíjon, Mike Spence Indianapolisban halt meg versenyzés közben. Ő maga már jóval visszavonulása után, 1975-ben egy repülőgép balesetben veszítette életét.

Jackie Stewart - az alapító

Fotó: Getty Images

Jack Brabham és Graham Hill pályatársa 1965-ben mutatkozott be a száguldó cirkuszban, ám első világbajnoki címére 1969-ig várnia kellett. A fiatal korában tehetséges sportlövő Stewart vérében a kezdetektől fogva ott voltak az autóversenyzés fortélyai, bátyja Jimmy és unokatestvére Jan is sikeres autóversenyzők voltak az ötvenes években. Stewart Forma-1-es pályafutása során 99 Nagydíjon vett részt, ebből 27-et meg is nyert, összesen pedig három világbajnoki trófeát tehetett a vitrinjébe. Futamgyőzelmeinek rekordját csak két évtizeddel később tudta megdönteni Alain Prost 1987-ben. Pályafutása után sem távolodott el a sportágtól, eleinte televíziós kommentátorként dolgozott, majd 1997-ben megalapította saját csapatát a fiával Stewart Grand Prix néven. Az istálló mindössze három idényt élt meg a Forma-1-ben, mielőtt megvásárolta volna a Ford.

Niki Lauda - a sebhelyes arcú

Fotó: mclaren.com

A Forma-1 háromszoros világbajnokának a nevét a sorozat jelenlegi szurkolói közül is sokan ismerhetik, hiszen az elmúlt időszakban gyakran cikkeztek róla tüdőátültetése miatt. Lauda a száguldó cirkusz történetének egyetlen pilótája, aki a két legsikeresebb csapat, a Ferrari és a McLaren színeiben is világbajnoki címet tudott szerezni a királykategóriában. Az osztrák versenyző 1976-ban a Nürnburgringen rendezett Német Nagydíjon egy ütközés következtében életveszélyes égési sérüléseket szenvedett és nagy mennyiségű mérgező gázt lélegzett be, miután Ferrarija lángra kapott. Csodával határos módon azonban túlélte a balesetet és elképesztő akaraterejének köszönhetően hat héttel később az Olasz Nagydíjon már ismét autóban ült. 2013 szeptemberében a mozivászonra vitték a James Hunttal történő rivalizálását a Hajsza a győzelemért című filmben.

Ayrton Senna - a tragikus sorsú hős

Fotó: Fanpop

Az egykori brazil pilóta neve ismerős lehet a Forma-1-et kevésbé követők táborában is, ennek viszont nagyon szomorú oka van: az 1994-es Forma-1-es szezon harmadik futamán halálos balesetet szenvedett Imolában a Williams-szel. A háromszoros világbajnok versenyző háromszor ért a csúcsra a McLarennel, ahol annak az Alain Prostnak volt a csapattársa, akivel rendre késhegyre menő, ádáz csatát vívtak a versenypályán. Sennát többször is a legnagyobb hatású Forma-1-es versenyzőnek választották meg különböző szavazásokon, s ismert volt őrületes egykörös tempójáról: pályafutása 162 F1-es futamából 65 alkalommal indulhatott a pole pozícióból. A brazil legenda hatszor tudott nyerni Monte Carlóban, ami a mai napig egyedülálló rekord a Forma-1-ben, 1989 és 1993 között zsinórban ötször állhatott fel a dobogó legfelső fokára a kultikus városi pályán.

Alain Prost - a professzor

Fotó: CNN

A négy egyéni világbajnoki címet bezsebelő francia pilóta 199 nagydíjon vett részt a Forma-1-ben, amelyekből 51-et nyert meg és ahogy azt már korábban említettük, a Sennával való rivalizálása az egyik legüdébb színfoltja volt a száguldó cirkusz történetének. 1993-as visszavonulásakor ő tartotta a legtöbb futamgyőzelem, a legtöbb versenyben futott leggyorsabb kör, a pályafutás során szerzett legtöbb pont, a legtöbb dobogós helyezés és a legtöbb pontszerző helyezés rekordját is - ezen csúcsok többségét később Michael Schumachernek sikerült megdöntenie. Sennával való ellenséges viszonya miatt a brazil halála után Protot alaptalanul rosszindulatú cselszövőnek állították be. A közöttük lévő konfliktus fő forrása az volt, hogy Prost ugyanazt a tiszteletet és barátságot várta el a braziltól, amit ő érzett korábban az idősebb és sikeresebb csapattársa, Niki Lauda iránt, csakhogy Senna zárkózott természete miatt ez a kapcsolat sosem jöhetett létre.

Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48354/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Kamion Eb: Kiss Norbert futamot nyert a Németországban

2019.07.21. 18:30
Kiss Norbert győzelmével zárult a nürburgringi hétvége a kaminosok Európa-bajnokságán. A kétszeres Európa-bajnok pilóta a negyedik futamot nyerte meg.

Autó-motor

Kamion Eb: Kiss Norbert dobogóra állhatott a Nürburgringen

2019.07.20. 22:10
Kiss Norbert egy harmadik hellyel és egy kieséssel zárta a kamionos Európa-bajnokság nürburgringi hétvégéjének szombati napját.

Autó-motor

A következő öt évben is Melbourne-ben lesz az Ausztrál Nagydíj

2019.07.19. 11:00
Új szerződést kötött a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media az Ausztrál Nagydíjnak otthont adó Albert Parkkal, amely így 2025-ig biztosan marad a …

Autó-motor

Tankolni, vagy nem tankolni: az itt a kérdés

2019.07.15. 18:00
Abban talán sok autósportért rajongó egyetért, hogy a Forma-1 mára egy kiszámítható és unalmas szórakoztatási formátummá szelídült, de vajon vissza lehet-e csempészni valamelyest a varázsát?

Autó-motor

Forma-1: Hamilton hazai közönség előtt aratta 80. győzelmét

2019.07.14. 16:40
Egy jó időben megejtett bokszkiállásnak köszönhetően Lewis Hamilton nyerte a 70. Forma-1-es Brit Nagydíjat. A verseny során a kedélyeket Sebastian Vettel borzolta, aki …

Autó-motor

ÉLŐ: Forma-1 - Brit Nagydíj

2019.07.14. 15:00
Hetvenedik alkalommal rendeznek Forma-1-es futamot Angliában. Vajon Lewis Hamilton képes lesz ismét hazai pályán győzni? Élő szöveges közvetítésünkből kiderül.

Csapatsportok

Bőséges vasárnapi sportprogram

2019.07.14. 07:30
Autó- és motorsportok minden mennyiségben, vizes vb, cselgáncs GP, kézilabda, labdarúgás füvön és strandon, wimbledoni döntő, de még golf is szerepel a mai kínálatban.

Autó-motor

Forma-1: Bottas indul az élről Silverstone-ban

2019.07.13. 16:05
Valtteri Bottas kezdheti meg az élről a 70. Brit Nagydíjat. A Mercedes finn pilótája minimális különbséggel előzte meg csapattársát, a hazai pályán versenyző Lewis Hamiltont.

Autó-motor

Közvetítések: dominálnak a technikai sportok és a tenisz

2019.07.13. 07:30
A mai nap során több több autó illetve motorsportversenyt láthatunk, valamint két döntőt is megtekinthetünk a wimbledoni tenisztornáról.

Autó-motor

Közvetítések: Angliában folytatódik a Forma-1-es szezon

2019.07.12. 07:30
A Brit Nagydíj szabadedzései mellett kézilabdát, cselgáncsot, atlétikát és wimbledoni tenisztornát és Tour de France-t láthatunk.