NB I: fordított a Ferencváros, menekül a Haladás

sportfaktor

Hiába vezetett a Mezőkövesd, a Ferencváros idegenben is fordítani tudott, a Haladás pedig a hajrában szerzett góllal nyert az MTK ellen. 

Mezőkövesd Zsóry-Ferencváros 1–2 (1–0)

Mezőkövesd, 4030 néző, v.: Farkas Á. 
Mezőkövesd: Szappanos – Vadnai (Eperjesi, a szünetben), Pillár, Katanec, Silye – Meszhi, Iszlai – Moutari, Molnár G. (Koszta, 88.), Cseri (Vajda, 84.) – Drazic
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister – Leandro, Haratin (Bőle, 78.) – Varga R. (Isael, 64.), Tokmac, Petrjak – Szihnyevics (Böde, 68.)
Gólszerzők: Drazic (17.), illetve Dvali (48.), Bőle (80.)
Sárga lap: Cseri (38.), Molnár (87.), Koszta (93.), Iszlai (94.), illetve Tokmac (51.), Leandro (55.), Isael (89.)

Fotó: MTI



Ferencvárosi labdabirtoklási fölénnyel indult a találkozó, helyzetet azonban nem sikerült kialakítania a listavezetőnek. A kontratámadásokra berendezkedő hazaiak ugyanakkor az első lehetőségükkel éltek, és a folytatásban is hasonló taktikát követve visszaálltak védekezni. Az FTC fölénye meddőnek bizonyult, bár a félidő hajrájában többször is veszélyeztetett, Blazic például a kapufára fejelte a labdát, de gólt nem szerzett a csapat.

A szünetet követően egy szöglet után azonnal egyenlítettek a vendégek, és csakúgy, mint az első játékrészben, többet volt náluk a labda, ám nagy helyzet nem alakult ki Szappanos kapuja előtt. Ezzel szemben Dibusznak kétszer is nagyot kellett védenie, a kövesdi támadásokban mindig benne volt a gól lehetősége. A vezetést és egyben a győzelmet jelentő találatot végül mégis a fővárosiak szerezték meg, az elalvó hazai védelem hibáját kihasználva a két perccel korábban beállt Bőle volt eredményes. Az utolsó percekben a Mezőkövesd beszorította ellenfelét, de egyenlítenie nem sikerült.

Szombathelyi Haladás–MTK Budapest 1–0 (0–0)

Szombathely, 3440 néző, v.: Szőts
Haladás: Király – Habovda, Jagodics, Németh Mil., Mohl – Dausvili, Holodiuk (Németh Má., 81.) – Bamgboye, Rui Pedro, Ivanov (Gaál, 72.) – Rabusic (Ofosu, 61.)
MTK: Horváth L. – Katona, Balogh, Gengeliczki, Szelin – Pintér (Bognár, a szünetben), Vass Á., Vogyicska – Schön, Lencse (Diallo, 64.), Mihajlovic (Kanta J., a szünetben)
Gólszerző: Gaál (86.)
Sárga lap: Habovda (22.), Rabusic (42.), Mohl (59.), illetve Vogyicska (36.), Szelin (45+1.)

A hazaiak kezdték aktívabban a feszült hangulatú találkozót, és az első negyedóra után az első nagy lehetőségüket is kialakították, míg a támadásban visszafogott fővárosiak bő fél óra elteltével jutottak el komoly lövőhelyzetig. Bár a házigazda további két nagy helyzetet kidolgozott a szünetig, gól nem esett az első játékrészben.

A fordulásra kettős cserét hajtott végre az MTK, a játék pedig nyugodtabb és helyzetekben visszafogottabb lett. Az utolsó negyedórában egyre több kockázatot vállalt a Haladás a győzelem megszerzéséért, majd a 86. percben a csereként beálló Gaál ugrott ki a védők közül, és értékesítette a ziccert. Ezzel a kiesés elkerüléséért küzdő szombathelyiek újabb értékes három ponttal gazdagodtak.

Budapest Honvéd-Debreceni VSC 1–1 (1–1)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2128 néző, v.: Karakó
Honvéd: Gróf – Batik, Lovric, Kamber – Fousseni (Ben-Hatira, 81.), Heffler, Nagy G., Gazdag, Uzoma – N`Gog (Danilo, 58.), Holender (Májer, 92.)
Debrecen: Nagy S. – Bényei, Pávkovics, Kinyik, Ferenczi – Haris (Damásdi, 82.), Csősz – Bódi, Tőzsér, Varga K. (Avdijaj, 73.) – Takács (Zsóri, 63.)
Gólszerző: Holender (5., 11-esből), illetve Csősz (32.)
Sárga lap: Lovric (7.), Heffler (27.), Uzoma (30.), Batik (48.), Nagy G. (50.), Kamber (78.), illetve Kinyik (34.), Bényei (56.), Varga K. (65.), Zsóri (75.)
Piros lap: Nagy G. (59.)

Már a mérkőzés elején vezetéshez jutott a Honvéd: az 5. percben Holender értékesítette azt a büntetőt, amelyet ő harcolt ki. Lendületben maradt a házigazda, letámadásos taktikájával sok zavart okozott a labdakihozatalban és a támadásépítésben a vendégeknek, akik a kontráikban bíztak. Nem alaptalanul, a 32. perben Csősz lövésével egyenlítettek a debreceniek. Ezt követően kapusuknak, Nagy Sándornak kellett kétszer védenie, a vendégekkel ellentétben ugyanis a kispestiek gólhelyzetbe is kerültek a szünetig.

A második félidőt bátrabb játékkal kezdte a Debrecen, amely az 59. percben emberelőnyhöz jutott: a hazaiaktól Nagy Gergő kilenc perc alatt kapott két sárga lapos figyelmeztetést. Próbált irányítani a vendégcsapat, de mezőnyfölényt sem sikerült kiharcolnia, mert a hazaiak tíz emberrel sem álltak vissza, hanem igyekeztek támadni. A nagy küzdelem rengeteg szabálytalansággal párosult, Karakó játékvezető futószalagon osztotta a sárga lapokat. A végjátékban mindkét kapu előtt adódtak helyzetek - a vendégektől Bódi szabadrúgásból a kapufát találta el -, de az eredmény nem változott.

A Debrecen négy idegenbeli vereség után tudott újra pontot szerezni vendégként a bajnokságban. Egymás ellen a szezon három meccsén mindkét csapat 4-4 pontot szerzett, ezt megelőzően a Honvéd és a Debrecen is otthon győzött.

Kisvárda Master Good–Diósgyőri VTK 1–1 (0–1)

Kisvárda, 2850 néző, vezeti: Vad II.
Kisvárda: Felipe – Beriosz, Melnik, Kravcsenko, Protic – Lucas, Karaszjuk (Seco 73.) – Ilic, Cukalasz, Grozav (Negrut 83.) – Gosztonyi (Horváth 76.)
DVTK: Antal – Polgár, Brkovic, Tamás – Sesztakov, Szabó, Márkvárt, Tajti (Mazalovic 56., Vernes 69.), Juhar – Hasani (Mihajlovic 90.), Prosser 
Gólszerző: Seco (91.), illetve Lucas (20., öngól)
Sárga lap: Gosztonyi (41.), Protic (62.), Kravcsenko (88.)

A kiesés elöl menekülő csapatok meccsének első húsz percében kevés említést érdemlő eseményt lehetett feljegyezni. A játékrész derekán aztán némileg váratlanul a vendégek jutottak vezetéshez, amikor Hasani szép cseleket követő jobb oldali beadása után az ötösön menteni igyekvő Lucas lábáról saját kapujába vágódott a labda. Az öngól kicsit megzavarta a hazaiakat, és a DVTK gyorsan növelhette volna előnyét, ám kihagyta helyzeteit. Az utolsó negyedórára a Kisvárda került fölénybe, a szünetig azonban nem változott az állás.

A második félidőben végig a hazaiak mentek előre, a vendégek pedig stabil védekezésre rendezkedtek be, és gyors kontrákkal próbálkoztak. A házigazdák mindent megtettek ugyan az egyenlítésért, ám nem volt igazán átütő a játékuk, és noha így is volt több lehetőségük, úgy tűnt, a DVTK győztesen hagyja el a pályát. A 91. percben aztán egy szabadrúgásból előreívelt labdára a vendégek kapusa, Antal nagyon rosszul mozdult ki, majd a védők röviden vágták ki a labdát, amelyet Seco 16 méterről a kapuba bombázott, amivel megszerezte az egyik pontot a Kisvárda.

Paksi FC–Puskás Akadémia FC 0–0

Paks, 850 néző, v.: Kassai
Paksi FC: Nagy G. – Kővári, Lenzsér, Fejes A., Szabó J. – Windecker – Remili (Cseke, 84.), Kesztyűs (Egerszegi, 78.), Papp K., Bartha – Hahn
Puskás Akadémia FC: Hegedüs L. – Poór, Hegedűs J., Hadzsiev, Nagy Zs. – Kiss T. (Tamás N., 59.), Mioc, Urblík, Szakály P. (Latifi, 88.) – Arabuli (Radó, 77.), Vega
Sárga lap: Lenzsér (36.), Fejes (80.), illetve Hadzsiev (41.), Vega (65.), Nagy Zs. (90.)

Az első játékrészben két nagy hazai helyzetet láthatott a közönség, ezek viszont kimaradtak. Ezen kívül első sorban szögletekkel, beadásokkal - a vendégek a szünetig nyolc sarokrúgást végeztek el - próbálkoztak a csapatok, komolyabb veszélyhelyzet azonban nem alakult ki a kapuk előtt.

A második játékrész közepén a felcsútiak előtt adódott óriási lehetőség, de az uruguayi Gonzalo Vega nagy helyzetben rosszul döntött. Ezt a ziccert leszámítva a kapuk nem forogtak veszélyben, mindkét hálóőr magabiztosan végezte a dolgát.

A 92. percben Hahn szlalomozott át a vendégek védelmén, majd kiugratta Egerszegit, a hozzá visszakerülő labdát pedig a kapuba lőtte. Kassai Viktor viszont les miatt nem adta meg találatot, a visszajátszások alapján helytelenül.

1. Ferencvárosi TC 28 20 4 4 61:20 64
2. MOL Vidi FC 27 16 6 6 43:26 53
3. Újpest 27 12 11 5 35:19 46
4. Debreceni VSC 28 12 8 8 35:31 44
5. Honvéd FC 28 11 7 10 33:29 40
6. Mezőkövesd 28 9 8 11 39:37 35
7. MTK Budapest 28 10 4 14 39:45 34
8. Paks 28 7 11 10 29:40 32
9. Puskás Akadémia 28 9 4 15 30:41 31
10. Kisvárda 28 7 8 13 29:43 29
11. Diósgyőri VTK 28 7 7 14 26:49 28
12. Haladás 28 7 4 17 26:45 25
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48361/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Haladás,NB I,Ferencváros,MTK,Mezőkövesd-Zsóry FC

További cikkek

Magyar foci

MLSZ: három NB I-es klub nem kapott licencet!

2019.04.25. 16:50
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága nyolc csapatnak adott nemzetközi licencet.

Magyar foci

Megyei: nem értettek egyet a tiznegyessel, kihagyták

2019.04.25. 08:10
Ilyen sem nagyon volt még. A Csongrád megyei II. ligában szereplő Móravárosi Kinizsi játékosai nem értettek egyet a csapat számára megítélt 11-essel és kihagyták.

Csapatsportok

Asztalitenisz vb és Bajnokok Ligája negyeddöntő a Pick Szegeddel

2019.04.25. 07:30
Folytatódik a budapesti asztalitenisz vb, itthonról nézhetünk női focit is, vagy a férfiakat a spanyol bajnokságból, de a mai napon talán a Pick Szeged …

Magyar foci

Magyar Kupa: Honvéd–Vidi lesz a döntőben

2019.04.24. 17:05
A Budapest Honvéd kettős győzelemmel jutott a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, ugyanis 2-1-es hazai sikerét követően idegenben 3-0-ra múlta felül a másodosztályú Soroksárt az elődöntő szerdai …

Külföldi foci

Tévéműsor: a szemünk előtt dőlhet el a Premier League

2019.04.24. 07:30
Ma van az a nap, amikor Liverpool vörös fele az amúgy gyűlölt Manchester Unitednek szurkol, amely győzelmével nagyon jó helyzetbe hozhatja a 'Poolt.

Magyar foci

Magyar Kupa: hat perc alatt elintézte a Debrecent, döntős a Vidi

2019.04.23. 21:50
A MOL Vidi FC Debrecenben is nyerni tudott a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel, magabiztosan jutott a fináléba.

Magyar foci

Szoboszlai Dominik legyűrte Dzsudzsák Balázst

2019.04.23. 10:05
A Red Bull Salzburgban szereplő fiatal középpályás piaci értéke megduplázódott az elmúlt időszakban, most már ő a harmadik legértékesebb magyar futballista

Magyar foci

Közvetítések: a Vidi vagy a Debrecen ma kupadöntőbe jut

2019.04.23. 07:30
Nemcsak itthon, külföldön is kupáznak a labdarúgók, de lesz néhány hétközi bajnoki meccs is. Tenisz is lesz, minden mennyiségben.

Magyar foci

Labdarúgás: tizenegyesekkel a Sampdoria nyerte a Honvéd-kupát

2019.04.22. 21:15
Az olasz együttes a Crvena Zvezdát győzte le a döntőben, a házigazda Budapest Honvéd a harmadik helyen végzett az U16-os tornán.

Magyar foci

NB I: Marko Nikolics máris gratulált a Ferencváros bajnoki címéhez

2019.04.21. 13:20
Az NB I 29. fordulóját értékelték a vezetőedzők.