NBA: meglepetésekkel indult a rájátszás

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Négyből három hazai csapat is vereséget szenvedett az NBA rájátszásának első napján, egyedül a címvédő Golden State Warriors tudott nyerni saját közönsége előtt. 

Fotó: AP

A Philadelphia 76ers máris elveszítette a pályaelőnyét és ennek a közönség is hangot adott egy füttykoncert keretében. A Sixers a Brooklyn Nets-el szemben maradt alul miután Jimmy Butler 36 pontjához a többiek nem tudtak felnőni. A vendégeknél ezzel szemben tökéletesen működött a csapatjáték. A cserék jóval több pontot szereztek mint az ellenfélnél, D`Angelo Russell pedig az utolsó percekben 14 pontot dobva szavatolta a brooklyni győzelmet. 

A Toronto Raptors szintén vereséggel kezdte a rájátszást az Orlando ellen. A Magic tökéletesen védekezett és ezzel kompenzálta, hogy Nik Vucsevics és Terrence Ross gyengén játszottak. A mérkőzés az utolsó másodpercekben dőlt el, miután a 25 pontos DJ Augustin süllyesztett el egy triplát, amire Kawhi Leonard nem tudott válaszolni. 

A Golden State Warriors volt az egyetlen csapat amelyik ma hazai pályán győzni tudott. A Címvédő gyakorlatilag esélyt sem hagyott a Los Angeles Clippersnek és 124-101-el volt jobb. Steph Curry MVP-formában játszott ezen az estén és 38 pontjával, 15 lepattanójával és 7 gólpasszával emelkedett ki. 

A San Antonio Spurs végig vezetett Denverben így létfontosságú győzelmet aratott idegenben. A texasiak sikerének (101-96) értékét növeli, hogy egyetlen játékosuk sem jutott el 20 pontig, ezt viszont tökéletes csapatmunkával kompenzálták. 

Keleti főcsoport 

Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets 102–111
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–1
Toronto Raptors–Orlando Magic 101–104
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–1

Nyugati főcsoport

Golden State Warriors–Los Angeles Clippers 121–104
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0
Denver Nuggets –San Antonio Spurs  96–101
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–1

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48376/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Csapatsportok

Női kosárlabda Eb: keretet hirdetett Székely Norbert

2019.04.25. 13:20
Kijelölte a június 27-től július 7-ig tartó női Európa-bajnokságra készülő bő, 18 fős keretét Székely Norbert szövetségi kapitány.

Amerika

NBA: továbbment a Houston, még élnek a Clippers reményei

2019.04.25. 11:35
A Los Angeles Clippers meglepetésre másodszor is győzni tudott a Golden State Warriors otthonában és így nyílttá tette a párharcot, a Houston Rockets viszont negyedszer is győzött …

Csapatsportok

Asztalitenisz vb és Bajnokok Ligája negyeddöntő a Pick Szegeddel

2019.04.25. 07:30
Folytatódik a budapesti asztalitenisz vb, itthonról nézhetünk női focit is, vagy a férfiakat a spanyol bajnokságból, de a mai napon talán a Pick Szeged …

Amerika

NBA: Damian Lillard továbbdobta a Portlandet (videó)

2019.04.24. 10:00
A Portland TrailBlazers 118-115-re győzött az Oklahoma City Thunder ellen és így 4-1 arányú összesítéssel továbbjutott. A mérkőzésen Damian Lillard 50 pontot dobott.

Amerika

NBA: kirúgta edzőjét a pocsék szezont futó Phoenix Suns

2019.04.23. 11:30
Igor Kokoskov nagy reményekkel érkezett meg Arizonába az idei szezon előtt, de máris mennie kell.

Amerika

NBA: a ligaelső meggyőző játékkal söpörte ki a Detroitot

2019.04.23. 09:15
A Milwaukee Bucks a Pistons elleni párharc negyedik mérkőzését is magabiztosan húzta be és biztosította helyét a rájátszás második körében. Az utolsó szalmaszálba …

Magyar foci

Közvetítések: a Vidi vagy a Debrecen ma kupadöntőbe jut

2019.04.23. 07:30
Nemcsak itthon, külföldön is kupáznak a labdarúgók, de lesz néhány hétközi bajnoki meccs is. Tenisz is lesz, minden mennyiségben.

Amerika

NBA: megvan az első továbbjutó, győzött a Boston Celtics

2019.04.22. 12:45
A bostoniak negyedik győzelmüket is megszerezték az Indiana Pacers ellen, így már a legjobb nyolc között vannak az NBA rájátszásában.

Amerika

NBA: Joel Embiid repítette a Philadelphia 76ers-t (videó)

2019.04.21. 12:20
Az esélyesebb csapatok idegenben szerzett győzelmeivel folytatódott az észak-amerikai kosárlabdaliga, az NBA rájátszása szombaton. Győzött a Philadelphia, a Milwaukee, a Denver, és …

Amerika

NBA: egy győzelemre a söpréstől a Boston Celtics

2019.04.20. 09:25
Egyetlen sikerre került a továbbjutástól a Boston Celtics miután 104-96-ra győzött az Indiana Pacers ellen a párharc harmadik mérkőzésén.