Kézilabda: a Szeged vezetőedzője a legjobbak között

Dorogi László
Dorogi László

Juan Carlos Pastort, a MOL-Pick Szeged vezetőedzőjét kollégái megválasztották a Bajnokok Ligája legjobb szakvezetőjének.

Fotó: pickhandball.hu

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában immáron hagyománynak számít, hogy a csoportkör után a résztvevő csapatok vezetőedzői posztonként megválasztják a sorozat legjobb játékosait és természetesen egymás munkáját is értékelik, majd később a közönség szavazatai alapján alakul ki a BL álomcsapata.

A magyar bajnoki címvédő MOL-Pick Szeged vezetőedzőjét, Juan Carlos Pastort az a megtiszteltetés érte, hogy kollégái voksai alapján ott lehet a legjobbak között, a 28 tréner szavazásán ugyanis a spanyol szakvezető végzett az első helyen.

A szegedi klub honlapja felhívja a figyelmet, hogy ugyan az edzői szavazatok alapján nem került be szegedi játékos az álomcsapat szavazásba, de később minden poszton öt játékosra adhatják meg a szurkolók szavazataikat.

Az All-star csapat első jelöltjei:

Kapus: Dejan Milosavljev (HC Vardar)
Balszélső: Uwe Gensheimer (Paris Saint-Germain Handball)
Balátlövő: Mikkel Hansen (Paris Saint-Germain Handball)
Irányító: Andy Schmid (Rhein-Neckar Löwen)
Beálló: Jannik Kohlbacher (Rhein-Neckar Löwen)
Jobbátlövő: Dainis Kristopans (HC Vardar)
Jobbszélső: Blaz Janc (PGE Vive Kielce)
Legjobb védő: Tobias Karlsson (SG Flensburg-Handewitt)
Fiatal játékos: Melvyn Richardson (Montpellier HB)
Edző: Juan Carlos Pastor (MOL-Pick Szeged)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48403/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda,MOL-Pick Szeged

További cikkek

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: kikapott Franciaország, könnyedén nyertek a spanyolok

2019.11.30. 14:40
Rögtön az első napon nagy meglepetés történt a női kézilabda-világbajnokságon, miután Dél-Korea legyőzte Franciaországot.

Csapatsportok

Női kézilabda-világbajnokság: könnyed győzelemmel indított a magyar válogatott

2019.11.30. 11:25
Ahogy az várható volt könnyedén, 39-15-re legyőzte a kazah válogatottat Magyarország a női kézilabda-világbajnokság nyitónapján.

Külföldi foci

Közvetítések: megkezdődik a női kézilabda-világbajnokság

2019.11.30. 07:30
A magyar válogatott is megkezdi szereplését a női kézilabda-világbajnokságon Kazahsztán ellen, míg a Szeged férfi kézilabda csapata a PDP Zagrebet fogadja a Bajnokok …

Csapatsportok

Kézilabda: épül a szegedi sportcsarnok

2019.11.29. 17:15
Kezdődik a 8300 férőhelyes szegedi multifunkcionális sportcsarnok építése, a létesítmény a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszínéül szolgál majd.

Csapatsportok

Csak az olimpiai szereplés kivívása lehet a női kézilabda-válogatott célja

2019.11.29. 15:05
Az elmúlt évtized legfontosabb női kézilabda-világbajnoksága következik a magyar csapat számára. Ha nem sikerül a legjobb hét közé kerülnie …

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: kihirdették a magyar válogatott keretét

2019.11.29. 09:05
Kim Rasmussen a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 16 játékost, akik pályára léphetnek a Kazahsztán elleni világbajnoki mérkőzésen.

Csapatsportok

Férfi kézilabda EHF Kupa: francia, német és spanyol ellenfél jutott a Tatabányának

2019.11.28. 12:10
Az egyedüli magyar csapatként főtáblára került Grundfos Tatabánya a francia PAUC, a német Füchse Berlint és a spanyol Logrono …

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: a magyar válogatott megérkezett Kumamotóba

2019.11.28. 11:00
A magyar női kézilabda-válogatott csütörtök délután megérkezett Kumamotóba, a szombaton kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokság helyszínére.

Csapatsportok

Megműtötték Görbicz Anitát

2019.11.27. 15:15
Megműtötték Görbicz Anita jobb térdét, így a Győri Audi ETO világklasszis kézilabdázója 4-6 hét múlva állhat ismét a csapat rendelkezésére.

Külföldi foci

Közvetítések: több rangadóval is kecsegtet a szerdai BL játéknap

2019.11.27. 07:30
Barcelona-Dortmund és Liverpool-Napoli mérkőzéseket is megrendeznek az este folyamán.