PL: hatalmas kapushiba is kellett az Arsenal sikeréhez

sportfaktor

Az Arsenal egy korai kiálltás miatt szinte az egész meccsen emberelőnyben játszva nyert 1-0-ra a Watford vendégeként a Premier League 34. fordulójának hétfői záró mérkőzésén.

fotó: AP/Matt Dunham

Az Arsenal szempontjából a Bajnokok Ligája indulást jelentő helyezés miatt volt kiemelten fontos a hétfő esti találkozó.

A meccs első tíz percében a házigazdák voltak aktívabbak, és beszorították az Arsenalt a saját kapuja elé. A vezetést végül nem ők hanem a vendégek szerezték meg, egy hosszú beadás után,Ben Fosterhez került a labda, aki addig ügyelenkedett, mi Aubameyang odaért és a kapuba továbbította a labdát.

A középkezdés után egy perc sem telt el, amikor Troy Deeney futott el a nála két fejjel alacsonyabb Lucas Torreira mellett, és a karja hozzáért az uruguayi arcához, amit a játékvezetői kar szándékos ütésnek minősített, és Craig Pawson játékvezető azonnali piros lappal az öltözőbe küldte a Watford csapatkapitányát.

Az első negyed óra nem törte meg a Watford lendületét, és továbbra is ők diktálták a tempót. Adam Masinnak volt még egy kapufája de gól sem az első, sem pedig második nem esett. A londoniak először nem kaptak gólt idegenben a PL jelenlegi szezonjában.

Eredmény, Premier League, 34. forduló:

Watford–Arsenal 0-1 (0-1)
gól: Aubameyang 10.
piros lap: Deeney 11.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48409/pics/lead_800x600.jpg
Premier League,Arsenal

További cikkek

Külföldi foci

Premier Leauge: rangadót nyert és kezébe vette a sorsát a Manchester City (videó)

2019.04.24. 23:05
A Manchester City 2-0-ra legyőzte a városi rivális Unitedet így három fordulóval a bajnokság vége előtt átvette a vezetést a …

Külföldi foci

Premier League: csúcsot döntött a Southampton – videó

2019.04.24. 09:10
A Premier League történetének leggyorsabb góljával egy pontot szerzett a bennmaradásért küzdő Southampton a Watford vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójából …

Külföldi foci

Tévéműsor: a szemünk előtt dőlhet el a Premier League

2019.04.24. 07:30
Ma van az a nap, amikor Liverpool vörös fele az amúgy gyűlölt Manchester Unitednek szurkol, amely győzelmével nagyon jó helyzetbe hozhatja a 'Poolt.

Külföldi foci

Premier League: súlyos sérülést szenvedett a Chelsea csodatinije

2019.04.23. 12:20
Achilles-ín-szakadást szenvedett a Chelsea hétfő esti bajnokiján Callum Hudson-Odoi, így ebben az idényben már biztosan nem léphet pályára.

Külföldi foci

Premier League: döntetlent játszott a forduló zárómérkőzésén a Chelsea

2019.04.22. 23:00
Hiába fordított a Burnley ellen a londoni együttes a vendégek egyenlíteni tudtak, így 2-2-es döntetlennel végződött a 35. forduló utolsó …

Külföldi foci

Közvetítések: a Burnley ellen javíthat a Chelsea

2019.04.22. 07:30
A Premier League 35. fordulójának zárómérkőzésén a BL-indulásért küzdő londoniak a 15. Burnleyt fogadják.

Külföldi foci

PL: kikapott az Arsenal, tovább menetel a Liverpool

2019.04.21. 21:15
Az Arsenal meglepetésre 3-2-re kapott ki hazai pályán a Crystal Palace együttesétől az angol bajnokság 35. fordulójában. A Liverpool Cardiffban nyert és ismét a tabella élére állt.

Külföldi foci

PL: csúnyán kikapott a Manchester United

2019.04.21. 17:20
A vörös ördögök megsemmisítő, 4-0-s vereséget szenvedtek az Evertontól, ami azért fájó a manchesteriek számára, mert akár a BL-indulásukba is kerülhet.

Külföldi foci

PL: megnevezték az év játékosa díj esélyeseit

2019.04.21. 11:15
A jelöltek között szerepel Bernardo Silva, Raheem Sterling és Sergio Agüero a Manchester Cityből, Sadio Mane és Virgil van Dijk a Liverpoolból, valamint Eden Hazard a Chelsea-ből.

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódnak az európai topligák küzdelmei

2019.04.21. 07:30
Élőben a német, a spanyol és a francia bajnokság meccsei. Emellett lesz még kosárlabda, kézilabda és jégkorong is a kínálatban.