Hollandiában elhalasztják a bajnoki fordulót az Ajax miatt

Hatalmas meglepetést és komoly fejfájást okozott az Ajax továbbjutása a Bajnokok Ligájában a Holland Labdarúgó Szövetségnek. A KNVB-nél ugyanis nem számoltak azzal, hogy az amszterdami csapat a Real Madrid után, a Juventuson is túllép és sorozat elődöntőjében várja a folytatást. 

fotó: AFP

A bajnokság menetrendje alapján az a utolsó két forduló mérkőzései egy időben kezdődnének. Az Ajaxnak a továbbjutással azonban sűrűvé vált a menetrendje, április 28-án a De Graafschap, 30-án pedig a Tottenham ellen kellene pályára lépniük, de szabályok szerint egy csapat 48 órán belül nem játszhat két tétmeccset.

Több javaslatot is megvitatott a szövetség, felvetődött, hogy a bajnokság meccseit vasárnapról péntekre teszik át, ami április 27-e, ami Hollandiában a Király Napja, így a nemzet ünnep miatt ezt a megoldást elvetették.

A Holland Szövetség szakmai igazgatója arról beszélt, hogy a bajnokság végén csak így tudják megoldani a helyzetet:

"Az Ajax továbbjutása után foglalkoznunk kell a menetrend-változásokkal. De a szezon végén, már nincs lehetőség arra, hogy a bajnoki fordulókat könnyen átirányíthassuk és alternatív dátumokat keressük."

A szövetség ezért arra kérte a klubokat, hogy halasszák el a 33. fordulót, így a játéknapot május 15-én rendezik meg. Az módosítás azt jelenti, hogy az amszterdamiaknak egy hetük lesz pihenni és felkészülni, a Tottenham elleni BL visszavágóra.

Az Ajax szükséges is lesz regenerálódásra, hiszen a május 8-i visszavágó előtt Holland kupa döntőjében is érdekeltek, ahol a Willem II lesz az ellenfelük. Ami a bajnokságot illeti ott arra is koncentrálniuk kell, hiszen 30 fordulót követően 74 ponttal csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően vezetik a pontvadászatot.


http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48469/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Ajax Amszterdam

További cikkek

Külföldi foci

Labdarúgás: donyecki győzelem az ukrán rangadón, közel a bajnokavatás (videó)

2020.05.31. 21:05
A Sahtar Donyeck 3-1-re legyőzte a Dinamo Kijevet az ukrán bajnokság rangadóján és így óriásit lépett a bajnoki cím felé.

Külföldi foci

Bundesliga: idegenben ütötte ki a Paderbornt a Borussia Dortmund – videó

2020.05.31. 19:55
Eseménytelen első félidőt követően hét góllal örvendeztette meg a televíziónézőket a két csapat összecsapása a német élvonal 29. …

Külföldi foci

La Liga: egy évvel meghosszabbította szerződését Gaizka Garitano az Atlhetic Bilbaonál

2020.05.31. 18:20
A baszk együttes jövő júniusig hosszabbította meg az együttes vezetőedzőjének szerződését.

Külföldi foci

Bundesliga: könnyedén győzött, így feljött a harmadik helyre a Mönchengladbach – videó

2020.05.31. 17:30
A Union Berlin ellen aratott 4-1-es győzelmet a Borussia Mönchengladbach a német élvonal 29. fordulójában.

Magyar foci

Közvetítések: nagyot léphet a bajnoki cím felé a Ferencváros

2020.05.31. 07:45
A Puskás Akadémia ellen tehet nagy lépést a bajnoki cím felé a Ferencváros, míg a Debrecen a Budapest Honvéd ellen kerülhetne távolabb a kiesőzónától.

Külföldi foci

Bundesliga: könnyedén verte a Bayern a Düsseldorfot (videó)

2020.05.30. 20:20
A Bayern München 5-0-ra győzött a Fortuna Düsseldorf ellen a Bundesliga 29. fordulójában.

Külföldi foci

Bundesliga: a Werder ellen is kikapott a Schalke (videó)

2020.05.30. 17:25
Tovább folytatódik a Schalke 04 mélyrepülése miután 1-0-ra kikapott a Werder Bremen otthonában a Bundesliga 29. fordulójában.

Külföldi foci

Bundesliga 2: nagyot lépett a feljutás felé a Bielefeld (videó)

2020.05.30. 15:05
Az Armenia Bielefeld 2-1-re legyőzte a Kielt a német másodosztály 29. fordulójában és ezzel hat pontra került attól, hogy az év végén feljusson az élvonalba.

Külföldi foci

Bundesliga: az esélyeseknek hozniuk kell a meccseiket

2020.05.30. 10:30
A 29. fordulóban a dobogóért küzdő élcsapatok egyikére sem vár megoldhatatlan feladat a Bundesligában.

Külföldi foci

Közvetítések: Bundesliga és NB I a mai nap repertoárjában

2020.05.30. 07:35
Március közepe óta a választékban leginkább gazdag szombati nap következik, hiszen három magyar bajnoki és négy Bundesliga meccs is képernyőre kerül.