NBA: szétmarcangolták a raptorok a Philadelphiát

Dorogi László
Dorogi László

Keleten a Toronto, nyugaton a Denver tartott erődemonstrációt és tett óriási lépést a főcsoport-döntő felé az NBA rájátszásában.

Fotó: sportsnet.ca

Méretes pofont osztott ki a Philadelphiának a Toronto Raptors a keleti konferencia elődöntőjének ötödik mérkőzésén, ahol először sikerült a kanadaiaknak a párharc során igazán csapatként funkcionálniuk. Eddig a képlet végtelenül egyszerű volt, Kawhi Leonard kezébe tömték a labdát, ő pedig klasszisával előlépett és vagy eldöntötte a találkozót vagy nem. Ezúttal viszont egyáltalán nem ez volt a helyzet, a Raptors vezére "csupán" 21 pontig jutott - egy-két brutális zsákolással így is poszterre ragasztotta a vendég védőket -, de ennyi is bőven elég volt tőle, ugyanis a társaknak sikerült szintet lépniük. Pascal Siakam átadta a múltnak kisebb sérülését, az év legtöbbet fejlődő játékosa - hivatalosan még nem, egyébként aligha lehet elvenni tőle ezt a címet - 25 ponttal tolta meg csapata szekerét, de érdemes megemlékezni Danny Green nagyszerű estéjéről is, aki hét kísérletből öt triplát süllyesztett el a philadelphiai gyűrűben. A torontói kezdő ötösből Marc Gasolon kívül mindenki elérte legalább a 17 pontot, de a spanyol is bevágott három triplát és nagyon hatékonyan dolgozott a palánk alatt. A 76ersnek a második negyed közepétől esélye sem volt a győzelemre és a végén már azért kellett küzdenie a vendégeknek, hogy ne kússzon a különbség 40 pont fölé. A Raptors még azt is megengedhette magának, hogy pihentesse kezdő játékosait az utolsó percekben, így is egy lépésre kerültek a keleti döntőtől és nagyon nehéz elképzelni, hogy a Philadelphiának sikerül kihevernie két nap alatt ezt a hatalmas maflást.

Egyetlen másodpercig sem vezetett Denverben a Portland Trail Blazers, amely pocsékul kezdte a találkozót, első hat mezőnykísérletét egyaránt elrontotta, majd egy jó szériával 18-18-nál még utolérte a hazaiakat, de ennél többre már nem futotta. A Nuggets a második negyed második felében tudott igazán elszakadni ellenfelétől, a nagyszünetre már majdnem húsz pontos előnnyel mehettek pihenni. A denveri kezdő ötösből Gary Harris töltötte a legtöbb időt a parketten, de az ő játékideje sem érte el a 37 percet, a találkozó végén már nyugodt szívvel pihentethette legjobbjait Michael Malone. Nikola Jokics ezúttal is hozta a szokásos domináns játékát, 25 ponttal és 19 lepttanóval szállt ki a meccsből. A Portlandnél senki nem tudott igazán új színt vinni a Trail Blazers folyamatosan halványuló játékába, Damian Lillard is csak 22 pontig jutott. Nagyon úgy fest, hogy a Denver megtalálta a portlandi gépezet megállításának kulcsát, két mérkőzést is simán nyertek meg, s akár már a hatodik meccsen behúzhatják a szériát idegenben.

NBA rájátszás, főcsoport-elődöntők

Keleti konferencia

Toronto Raptors-Philadelphia 76ers 125-89
A négy győzelemig tartó párharc állása 3-2 a Torontónak. A következő mérkőzést Philadelphiában rendezik.

Nyugati konferencia

Denver Nuggets-Portland Trail Blazers 124-98
A négy győzelemig tartó párharc állása 3-2 a Denvernek. A következő mérkőzést Portlandben rendezik.

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48765/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: Anthony Davis a Los Angeles Lakers játékosa lesz!

2019.06.16. 11:25
Bár hivatalosan még nem jelentethették be az üzletet, de a Los Angeles Lakers megállapodott a New Orleans Pelicans-el Anthony Davis elcseréléséről.

Csapatsportok

Kosárlabda NB I: a Falco bírta jobban az idegek csatáját

2019.06.15. 18:20
Elképesztően változatos és fordulatos küzdelmet hozott a magyar férfi kosárlabda bajnoki döntő első mérkőzése, ahol a finálénak valamivel pihentebben nekivágó Falco a …

Csapatsportok

Kosárlabda: Boszniában győzött a női válogatott

2019.06.14. 21:00
A magyar női kosárlabda-válogatott 25 ponttal nyert a bosnyák együttes ellen a csehországi felkészülési torna második napján, Prágában.

Amerika

NBA: Tony Parker befejezte pályafutását

2019.06.14. 15:55
A héten bejelentette visszavonulását Tony Parker, a San Antonio Spurs és a francia kosárlabda-válogatott legendája. Az irányító 37 évesen döntött a búcsú mellett.

Amerika

NBA: története során először bajnok a Toronto Raptors

2019.06.14. 06:20
A Toronto Raptors 114-110-re győzött a Golden State Warriors ellen az NBA döntőjében és így 4-2-es összesítéssel megnyerte története és Kanada első bajnoki címét.

Csapatsportok

Női kosárlabda: kikapott Csehországban a magyar női kosárválogatott

2019.06.13. 21:55
A magyar női kosárlabda-válogatott hét ponttal kikapott a házigazdák együttesétől a csehországi felkészülési torna első napján.

Csapatsportok

Szlovákiában a férfi kézilabda-válogatott – láthatjuk a tévében

2019.06.12. 07:30
Eb-selejtezőt játszik Szlovákiában a magyar csapat, emellett kezdődik a Le Mans-i 24 órás verseny hétvégéje is és folytatódik a Tour de Hongrie.

Amerika

NBA: Durant megint kidőlt, de szépíteni tudott a Golden State

2019.06.11. 08:10
Hiába sérült le a második negyedben a visszatérő Kevin Durant, a Golden State Warriors őrületes izgalmak után 106-105-re győzött Torontóban és így életben tartotta …

Csapatsportok

Puskás Suzuki Kupa és Eb-selejtezők a műsorban

2019.06.10. 07:30
Ma a Puskás Suzuki Kupa helyosztóit nézhetjük, a férfi kosárlabda NB I-ben Pécs-Körmend derbin izgulhatunk és két Eb-selejtező mérkőzés is a képernyőre kerül.

Amerika

NBA: karnyújtásnyira a trónfosztástól a Toronto Raptors

2019.06.08. 08:05
A Toronto Raptors 105-92-re győzött a Golden State Warriors otthonában és így egyetlen győzelemre került a bajnoki cím elhódításától az NBA-ben.