NHL: emberelőnyből kovácsolt előnyt a Boston

Dorogi László
Dorogi László

A Boston Bruins a harmadik harmadban roppantotta meg a Carolina Hurricanest és megnyerte a keleti konferencia-döntő első felvonását.

Fotó: nhl.com

A Carolina úgy érkezett meg Bostonba, hogy előző hat mérkőzését egyaránt megnyerte a rájátszásban, utoljára a Washingtonnak sikerült legyőznie őket még az első körös párharc ötödik mérkőzésén. A Bruins a Columbust búcsúztatva 2013 után jutott ismét főcsoport-döntőbe és viszonylag gyorsan sikerült megszerezniük a vezetést, Steven Kampfer vette be a kisebb sérülés után visszatérő Petr Mrazek kapuját. Egy perc sem telt el, érkezett a Carolina válasza, Sebastian Aho pillanatok alatt gólra váltott egy emberelőnyös szituációt, sőt a második harmad végén már úgy mehetett pihenni a Hurricanes, hogy előnyben van, erről Greg McKegg gondoskodott.

Az utolsó harmad viszont egyértelműen a Bostonról szólt, Marcus Johansson és Patrice Bergeron 28 másodperc alatt kihasznált egy-egy emberelőnyt, Charlie Coyle üres kapus gólja pedig eldöntötte a találkozó sorsát. Az i-re a pontot Chris Wagner tette fel, aki egy pazar góllal állította be az 5-2-es végeredményt. Amióta az NHL-ben bevezették a jelenlegi playoff-formátumot 1982-ben, azok a csapatok, amelyek megnyerték a konferencia-döntő első mérkőzését 46 alkalommal jutottak be a nagydöntőbe és mindössze 26 alkalommal nem - bizakodhatnak tehát Bostonban.

NHL rájátszás, konferencia-döntő

Keleti konferencia

Boston Bruins-Carolina Hurricanes 5-2
A négy győzelemig tartó párharc állása 1-0 a Bostonnak. A következő mérkőzést Bostonban rendezik.

Címkék: Jégkorong, NHL
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48796/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,NHL

További cikkek

Amerika

NHL: Ovecskin hazatérhet, láthatjuk a vb-n

2016.05.12. 10:15
A Pittsburgh Penguins lesz a Tampa ellenfele a Keleti főcsoport döntőjében, miután hatmeccses sorozatban búcsúztatta az alapszakaszt megnyerő Washingtont

Csapatsportok

Televíziós sportműsor: főszerepben a víz és a jég

2016.05.12. 06:50
Mű- és szinkronúszás Londonból, kajak-kenu válogató Szegedről, rangadók a jégkorong világbajnokságon

Csapatsportok

Hoki vb: hősies küzdelem, háromgólos vereség a finnektől

2016.05.11. 21:25
Negyedik mérkőzésén 3-0-ra kapott ki a magyar jégkorong-válogatott a finnektől az A-csoportos vb negyedik fordulójában.

Külföldi foci

Élő sportközvetítések: Elmaradt mérkőzések a Premier League-ben, hokimeccs a finnek ellen

2016.05.11. 07:30
Az eddig veretlen finnek ellen küzdünk meg a hoki vb-n, Liverpool-Chelsea összecsapás a Premier League-ben.

Csapatsportok

Hoki vb: kikaptunk a franciáktól is

2016.05.10. 21:40
Harmadik meccsén 6-2-es vereséget szenvedett a francáktól a magyar válogatott az oroszországi A-csoportos vb-n.

Amerika

NHL: hétmeccses párharcok Nyugaton

2016.05.10. 09:55
Mindkét ágon 3-3-ra áll a főcsoport elődöntő Nyugaton az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban.

Csapatsportok

Hoki vb: vereség a világbajnoktól

2016.05.08. 13:40
Második mérkőzésén 7-1-re kapott ki a magyar válogatott Kanadától az oroszországi A-csoportos világbajnokságon

Csapatsportok

Élő sportközvetítések: Kanada ellen a hoki vb-n, BL-döntőben a Győr

2016.05.08. 08:25
Nagy meccsek, nagy riválisok, nagy vasárnap lehet.

Csapatsportok

Hoki vb: a szlovák-magyar összefoglalója (videó)

2016.05.07. 18:50
Jégkorong vb - egy tisztes vereség képei

Csapatsportok

Hoki vb: biztató bemutatkozás

2016.05.07. 13:40
Helyenként jól játszott, de vereséget szenvedett Szlovákiától a magyar válogatott első mérkőzésén az A-csoportos vb-n.