NHL: emberelőnyből kovácsolt előnyt a Boston

Dorogi László
Dorogi László

A Boston Bruins a harmadik harmadban roppantotta meg a Carolina Hurricanest és megnyerte a keleti konferencia-döntő első felvonását.

Fotó: nhl.com

A Carolina úgy érkezett meg Bostonba, hogy előző hat mérkőzését egyaránt megnyerte a rájátszásban, utoljára a Washingtonnak sikerült legyőznie őket még az első körös párharc ötödik mérkőzésén. A Bruins a Columbust búcsúztatva 2013 után jutott ismét főcsoport-döntőbe és viszonylag gyorsan sikerült megszerezniük a vezetést, Steven Kampfer vette be a kisebb sérülés után visszatérő Petr Mrazek kapuját. Egy perc sem telt el, érkezett a Carolina válasza, Sebastian Aho pillanatok alatt gólra váltott egy emberelőnyös szituációt, sőt a második harmad végén már úgy mehetett pihenni a Hurricanes, hogy előnyben van, erről Greg McKegg gondoskodott.

Az utolsó harmad viszont egyértelműen a Bostonról szólt, Marcus Johansson és Patrice Bergeron 28 másodperc alatt kihasznált egy-egy emberelőnyt, Charlie Coyle üres kapus gólja pedig eldöntötte a találkozó sorsát. Az i-re a pontot Chris Wagner tette fel, aki egy pazar góllal állította be az 5-2-es végeredményt. Amióta az NHL-ben bevezették a jelenlegi playoff-formátumot 1982-ben, azok a csapatok, amelyek megnyerték a konferencia-döntő első mérkőzését 46 alkalommal jutottak be a nagydöntőbe és mindössze 26 alkalommal nem - bizakodhatnak tehát Bostonban.

NHL rájátszás, konferencia-döntő

Keleti konferencia

Boston Bruins-Carolina Hurricanes 5-2
A négy győzelemig tartó párharc állása 1-0 a Bostonnak. A következő mérkőzést Bostonban rendezik.

Címkék: Jégkorong, NHL
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48796/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,NHL

További cikkek

Csapatsportok

Tévében az U17-es válogatott Eb-negyeddöntője és rangadók a jégkorong vb-ről

2019.05.13. 07:30
Fiatal labdarúgóink Spanyolország ellen játszanak negyeddöntőt, a jégkorong elit-világbajnokságon orosz-cseh és szlovák-kanadai …

Csapatsportok

Jégkorong-vb: újabb komoly olasz vereség, ezúttal Svédországtól

2019.05.12. 22:55
Kanada javította Finnország elleni botlását és kiütötte Nagy-Britanniát, a svédek is kozmetikáztak vb-nyitányukon, ezt az olaszok bánták.

Csapatsportok

Jégkorong-vb: az osztrákok helytálltak, de kikaptak az oroszoktól

2019.05.12. 14:40
Az oroszok sokáig csak egy emberelőnyös góllal vezettek Ausztria ellen, végül öttel nyertek. Javítottak az amerikaiak, a franciák bánták.

Amerika

NHL: a San Jose nyerte a nyugati döntő első meccsét

2019.05.12. 09:05
A San Jose Sharks kezdte győzelemmel a Nyugati főcsoport döntőjét az NHL-ben, miután 6-3-ra légyőzte a St. Louis Blues-t.

Csapatsportok

Jégkorong-vb: a csehek és a finnek két meccs után is hibátlanok

2019.05.11. 23:00
A címvédőt legyőző Csehország meg sem állt hétig Norvégia ellen, a finnek nagy csatában győzték le a házigazdát. Kikaptak a britek és az osztrákok.

Csapatsportok

Jégkorong-vb: a helvétek alaposan elpáholták az olaszokat

2019.05.11. 15:30
A tavalyi világbajnokság ezüstérmese nem vette félvállról az újonc olasz csapatot és hatalmas zakót szabott a dél-európai válogatottra. A dánok nyerték az első szétlövést.

Csapatsportok

Jégkorong-vb: a finnek Kanadát, a csehek a címvédőt lepték meg

2019.05.10. 23:15
Meglepetésekkel kezdődött a Szlovákiában zajló A csoportos férfi jégkorong-világbajnokság, csak az oroszok tudták érvényesíteni a papírformát a nyitónapon.

Csapatsportok

A svédek triplázásra készülnek, az oroszok bivalyerős kerettel utaznak a jégkorong vb-re

2019.05.10. 09:40
Pénteken startol Szlovákiában az A csoportos jégkorong világbajnokság. Előzetesen nagyon nehéz megmondani ki a torna …

Magyar foci

Tévében az U17-es válogatott; kezdődik a jégkorong vb

2019.05.10. 07:30
Oroszország ellen lép pályára az U17-es válogatott – a mi csapatunk már továbbjutott. Kanadával, Svédországgal, Finnországgal és Csehországgal indul a hoki vb.

Csapatsportok

Jégkorong: műteni kell Jarmo Tolvanent

2019.05.09. 18:30
Műteni kell Jarmo Tolvanent, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitányát, aki betegsége miatt nem lehetett ott múlt héten a nurszultani divízió I/A világbajnokságon.