Forma-1: Hamilton nyerte a Spanyol Nagydíjat, ötödször is kettős Mercedes-siker

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Lewis Hamilton győzelmével zárult a Spanyol Nagydíj. A Mercedes világbajnoka mögött csapattársa Valtteri Bottas zár, így a német istálló sorozatban ötödször aratott kettős győzelmet az idei szezonban. 

Fotó: Reuters

Napsütéses, de ugyanakkor szeles időben vette kezdetét az idei ötödik nagydíj. A verseny előtt nem sokkal kiderült, hogy Nico Hülkenberget kizárták az időmérőről, míg Antonio Giovanazzi-t megbüntették, így a mezőny hátsó traktusában változott a rajtsorrend. 

A rajtnál Lewis Hamilton az élre vágott, ám a címvédő előretöréséhez az is kellett, hogy Sebastian Vettel kissé hozzáérjen Valtteri Bottas autójához. A finn így is megmaradt a második helyen, Vettel (aki el is fékezte magát), viszont visszaesett Max Verstappen mögé. 

A két Mercedes hamar kényelmes előnyt épített ki, egymást nem veszélyeztetve, Charles Leclerc viszont egyértelműen gyorsabb volt Vettelnél. Mivel Max Verstappen kezdett ellépni tőlük így Vettelt behozták és így a két csapattárs eltérő taktikára került. 

Az élcsapatok mögött a Haas és a Toro Rosso pilótái csatáztak főként, Kimi Raikkönen versenye viszont lényegében már az első körben megpecsételődött amikor is az utolsó helyre esett vissza. Az első kiállások során a két Mercedes, Pierre Gasly és Vettel közepes keverékű abroncsot kapott, míg Verstappen lágyat, Leclerc pedig kemény keveréket..  

A kiállások után a két Ferrari egymás mögé került és végül Vettel elment Leclerc mellett a csapat utasítására. Elől a két Mercedes kényelmesen haladt a kettős siker felé, de Max Verstappen számára is izgalommentesen teltek a körök.

Azt, hogy nem fullad totális unalomba a futam Lance Stroll és Lando Norris ütközése szavatolta amely után mindkét pilóta kiállásra kényszerült. Az ismétlések alapján a kanadai nem hagyott helyet vetélytársának. A biztonsági autót beküldték és így lényegében az utolsó tizenöt kör döntötte el a futam sorsát. 

Az újraindításnál nem változott a sorrend az élen, viszont a két Haas roppant veszélyes csatát vívott egymással, amelynek majdnem az lett a vége, hogy kilökték egymást Romain Grosjean jóvoltából.  A  középmezőnyben Danyil Kvjat, a két Haas valamint Daniel Ricciardo vívott egy jó csatát. 

Lewis Hamilton végül magabiztosan nyerte a Spanyol Nagydíjat, az ötszörös világbajnok pályafutása során negyedszer diadalmaskodott Barcelonában. Valtteri Bottas második helye azt jelenti, hogy a Mercedes az év első öt nagydíján aratott kettős győzelmet, amelyre soha egyetlen csapat sem volt képes az F-1 történetében. A dobogó harmadik fokára Max Verstappen állhatott fel. 

A két Ferrarinak csak a negyedik-ötödik hely jutott, míg mögöttük Pierre Gasly futott be. Kevin Magnussen végül megtartotta hetedik helyét, a hazai pilóta Carlos Sainz Jr, Danyil Kvjat és Romain Grosjean előtt. 

A leggyorsabb kört megfutó, és így plusz egy ponttal gazdagodó Hamitlon a bajnokságban átvette a vezetést. A 112 pontos címvédőt a 105 pontos Bottas és a 66 pontos Verstappen követi összetettben. A Mecedes a konstruktőröknél 217 ponttal vezet (218-at lehetett eddig szerezni) a Ferrari (121 pont) és a Red Bull (87 pont) előtt. 

A világbajnokság május 26-án a Monacói Nagydíjjal folytatódik. 

Végeredmény:

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48835/pics/lead_800x600.jpeg
Forma 1,Lewis Hamilton,Mercedes,Valtteri Bottas,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Alonso ismét visszatérhetett volna a Forma-1-be

2019.08.17. 09:15
A kétszeres spanyol világbajnoknak viszont egyelőre nem fűlik a foga a nagy újrakezdéshez. Pedig most nem is egy bóvli csapat invitálta újra a száguldó cirkuszba.

Autó-motor

Forma-1: Helmut Marko elárulta mi volt a gond Gaslyval

2019.08.14. 18:00
A Red Bull drasztikus lépésre szánta el magát és 12 futam után elküldte Pierre Gaslyt, a helyére pedig a Toro Rosso újoncát, Alex Albont ültette. Helmut Marko most lerántotta a leplet az …

Autó-motor

Forma-1: pilótacsere a Red Bullnál, lefokozták az alul teljesítő Gaslyt

2019.08.12. 13:20
A Belga Nagydíjon már nem a Pierre Gasly lesz Max Verstappen csapattársa a Red Bull Hondánál. A franciát a Toro Rossós Alexander Albon váltja.

Autó-motor

Autósport: Alonso indul a Dakaron?

2019.08.10. 10:55
A Motorsport.com weboldal szinte kész ténynek veszi, hogy Fernando Alonso részt vehet a 2020-as Dakar Ralin.

Autó-motor

Forma-1: bejelentkezett egy új rendező

2019.08.07. 11:45
Szaúd-arábiai futamrendezés lehetőségéről tárgyalnak a Forma-1 és a csapatok vezetői.

Autó-motor

Forma-1: a Mercedes stratégiája kivégezte Verstappent

2019.08.04. 17:00
Lewis Hamilton végtelenül türelmes versenyzéssel őrölte fel a versenyben szinte végig vezető Max Verstappent a 34. Magyar Nagydíj hajrájában és tovább növelte előnyét a világbajnoki …

Autó-motor

ÉLŐ: Forma 1 – Magyar Nagydíj

2019.08.04. 15:00
A Német Nagydíj után Magyarországra látogat a száguldó cirkusz mezőnye, ahol Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót. Élő, szöveges közvetítés.

Autó-motor

Forma-2: Mick Schumacher a Hungaroringen győzött először

2019.08.04. 12:20
Mick Schumacher futamot nyert a Forma-2-ben. A hétszeres világbajnok fia a hungaroringi sprintversenyen aratta első sikerét a kategóriában.

Autó-motor

Közvetítések: szuperkupa Angliában, Forma 1-es futam Magyarországon

2019.08.04. 07:30
A Liverpool és a Manchester City felvezetésével elindul az angol topfutball, míg Magyarországon 34. alkalommal rajtol el a száguldó cirkusz.

Autó-motor

Forma-1: Max Verstappen élete első pole pozícióját szerezte a Hungaroringen

2019.08.03. 16:00
Max Verstappen indulhat az élről a Magyar Nagydíjon. A Red Bull holland pilótája első rajtelsőségét szerezte meg élete 93. nagydíjhétvégéjén.