Labdarúgás: elhunyt Faragó Lajos, a Budapest Honvéd Aranycsapatának utolsó tagja

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Hétfő hajnalban 86 éves korában elhunyt Faragó Lajos, a Budapest Honvéd 1950-es évekbeli Aranycsapatának utolsó tagja – írja a honvedfc.hu. 

Fotó: honvedfc.hu

Faragó háromszoros bajnok (1952, 1954, 1955), kétszeres ezüst- (1953, 1957–1958) és egyszeres bronzérmes (1958-59), Közép-európai Kupa-győztes (1959). 1954–1957 között 7-szer volt válogatott. Tagja volt az 1960-as, római olimpián bronzérmet nyert csapatnak. 1964–73 között a Bp. Honvéd utánpótlás csapatait edzette. 1973–1974-ben 23 bajnoki mérkőzésen az első csapat szakvezetője is volt. Ezt követően a Kossuth KFSE-nél, a Kaposvári Táncsicsnál, Szíriában, majd 1979–1980-ban Mozambikban dolgozott.

Faragó Lajost a Honvéd saját halottjának tekinti,

Faragó háromszor (1952, 1954, 1955) nyert bajnoki címet a kispestiekkel, kétszer (1953, 1958) bajnoki ezüstérmet, egyszer (1959) bronzérmet szerzett a Honvéddal, Közép-európai Kupa-győztes (1959). Hét alkalommal szerepelt a magyar felnőtt-, nyolcszor az olimpiai válogatottban, utóbbival az 1960-as rómiai olimpián bronzérmes lett.

A Honvédtól 1963-as visszavonulása után sem szakadt el, a klub utánpótlásában dolgozott, majd az 1973-74-es idényben a felnőttcsapat vezetőedzőjeként dolgozott. Később Szíriában és Mozambikban is megfordult, majd a Kossuth KFSE vezetőedzője volt.

Faragó Lajost a Honvéd saját halottjának tekinti – áll a klub hivatalos honlapján.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48854/pics/lead_800x600.png
Magyar labdarúgás,Bp. Honvéd

További cikkek

Magyar foci

NB I: rövid lesz a nyári szünet a nemzetközi kupában induló klubok számára

2019.05.23. 15:20
A Magyar Labdarúgó-szövetség közzétette a 2019/2020-as idény versenynaptárát, amelyből kiderül, kupacsapataink már július közepén …

Magyar foci

NB I: nem sokáig marad munka nélkül a Paksról távozó tréner

2019.05.23. 13:30
Sajtóinformációk szerint a másodosztályban folytatja edzői pályafutását Csertői Aurél.

Külföldi foci

MTK: elnézést kértek és edzőt váltottak

2019.05.23. 11:10
Formabontó módon elnézést kért a kék-fehér szurkolóktól az MTK vezetése és bejelentette, hogy nem hosszabbítanak szerződést Lucsánszky Tamással.

Magyar foci

Király Gábor bejelentette visszavonulását

2019.05.22. 17:15
Várható volt: a Haladás NB I-es búcsúját követően Király Gábor bejelentette, hogy befejezi a profi labdarúgást.

Magyar foci

Paks: Feczkó, Kondás, Lipcsei, vagy Várhidi lehet a befutó

2019.05.22. 08:15
A paksiak a szezon végeztével azonnal elköszöntek Csertői Aurél eddigi vezetőedzőtől. Úgy tűnik négy jelölt van a helyére.

Magyar foci

29 fősre szűkítette keretét Marco Rossi

2019.05.21. 19:20
A férfi A-válogatott Bódi Ádám, Eppel Márton és Gazdag Dániel nélkül kezdi meg a felkészülést jövő hétfőn az Azerbajdzsán és Wales elleni Eb-selejtezőkre, az RB Leipzig és a Sporting Kansas …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Csertői Aurél távozott Paksról

2019.05.21. 09:40
Közös megegyezéssel szerződést bontott Csertői Aurél vezetőedző, valamint a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnap befejeződött idényében nyolcadik Paksi FC.

Magyar foci

NB I: Loic Nego lett az év játékosa

2019.05.20. 21:15
Az ezüstérmes MOL Vidi FC középpályása, a francia Loic Nego kapta az NB I legjobb játékosának járó díjat a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) RangAdó Gáláján hétfőn.

Külföldi foci

Labdarúgás: nem hosszabbítják meg Bogdán Ádám kölcsönszerződését

2019.05.20. 18:25
Nem hosszabbítja meg Bogdán Ádám lejáró szerződését a skót ligában szereplő Hibernian. Mivel a kapussal Liverpoolban sem hosszabbítanak, így …

Magyar foci

NB I: ezrek ünnepelték a bajnok Ferencvárost

2019.05.20. 17:30
Csaknem 10 ezer szurkolóval közösen ünnepelte meg vasárnap este Budapesten a Ferencváros labdarúgócsapata, hogy a klub fennállásának 120. évfordulóján megnyerte a zöld-fehérek történetének 30. …