NHL: a medve nem játék, másodszor is simán nyert a Boston a Carolina ellen (videó)

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A Bruins úgy jutott fél tucat gólig, hogy első két sora mindössze egyetlen gólt szerzett. 

Fotó: nhl.com

Talán a vártnál könnyebben hozta a párharc első meccsét a Boston a Carolina ellen, de akkor mit mondjunk a második meccsre? Mert a Bruins még fölényesebben marcangolta szét a Hurricanest. Rögtön a kezdés után magához ragadta a kezdeményezést a hazai csapat, és bár a gólokra a harmad végéig kellett várni - Matt Grzelcyk és Jake DeBrusk három perc különbséggel mattolta Petr Mrazeket -, nem volt kérdés ki nyeri a vasárnap esti csatát. 

Főleg azután, hogy a második harmad elején már háromra nőtt a bostoni előny, és a második húsz perc végén a Bruins második előnyét is kihasználva minden kérdést eldöntött. Mrazek 19 lövésből négy gólt kapott, ennek ellenére a kapuban hagyta őt Rod Brind’Amour. Még akkor is, mikor a harmadik harmad első öt percében kétszer is megszólaltatta a gólt jelző dudát a Bruins, 6-0. Ezután a Boston érthetően kicsit kiengedett, a Carolina ennek köszönhetően a hajrában két gólt ütve szépített, némileg kozmetikázva a nagyon csúnya kiütést. 

Ezt a mérkőzést a hazaiak kiegészítő emberei hozták, a harmadik sor centere, Charlie Coyle például három gólpasszt adott, a szélső Marcus Johansson pedig kettőt. Nem beszélve Matt Grzelcykről, aki egész szezonban eddig háromszor talált a kapuba, ezen a meccsen viszont duplázott. A 25 éves hátvéd az elmúlt 35 évben az ötödik bostoni bekk, aki két gólt tudott lőni egy rájátszás mérkőzésen.

A 24 éves Connor Clifton NHL-karrierje első találatát szerezte, ezzel ő lett a Bruins 19. góllövője a mostani rájátszásban. A bostoni Brad Marchand 99. playoff-meccsét játszotta, míg a vesztes Carolinában Sebastian Aho három ütközet után maradt gólt nélkül.

A Boston a rájátszásban sorozatban öt győzelemnél tart, miután az előző körben a Columbus Blue Jackets elleni párharcát három sikerrel zárta le. A Bruins ezen az öt találkozón 22 gólt lőtt és nyolcat kapott.

NHL rájátszás, konferencia-döntő

Keleti konferencia

Boston Bruins-Carolina Hurricanes 6-2
A négy győzelemig tartó párharc állása 2-0 a Bostonnak. A következő mérkőzést a Carolina otthonában rendezik.

Címkék: Jégkorong, NHL
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48851/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,NHL

További cikkek

Csapatsportok

Jégkorong-vb: Finnország kiejtette a címvédőt

2019.05.23. 22:40
Óriási csatát hozott az észak-európai rangadó a szlovákiai jégkorong-világbajnokságon, a csehek simán verték a németeket.

Csapatsportok

Jégkorong-vb: egy másodpercen múlott a svájci csoda

2019.05.23. 19:05
Kanada hosszabbítás után, Oroszország rendes játékidőben masírozott be a szlovákiai A csoportos jégkorong-világbajnokság elődöntőjébe.

Csapatsportok

Közvetítések: jön a Veszprém-Szeged bajnoki finálé első felvonása

2019.05.23. 07:30
De rendeznek még csütörtökön egy Darts Premier League döntőt is Londonban, a jégkorong-világbajnokságon pedig már a legjobb négy közé jutás a tét.

Amerika

NHL: a St. Louis Blues lesz a Boston ellenfele a döntőben

2019.05.22. 11:50
A St. Louis Blues kedden megnyerte a vendég San Jose Sharks ellen a nyugati finálé hatodik mérkőzését, így 4-2-es összesítéssel bejutott az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) …

Csapatsportok

Jégkorong-vb: Oroszország bejelentkezett a világbajnoki címért

2019.05.21. 22:30
A világsztárokkal tűzdelt orosz jégkorong-válogatott egy harmad alatt kiütötte a címvédő Svédországot és hibátlan mérleggel megnyerte csoportját. Kanada nyerte az …

Csapatsportok

Jégkorong-vb: a németek mindent megtettek azért, hogy elkerüljék az oroszokat

2019.05.21. 15:10
Az olimpiai ezüstérmes német jégkorong-válogatott legyőzte Finnországot a szlovákiai A csoportos világbajnokság csoportkörének utolsó …

Csapatsportok

Zárul a csoportkör a jégkorong vb-n, negyeddöntő a férfi kosárlabda NB I-ből

2019.05.21. 07:30
Három mérkőzés és képernyőre kerül a szlovákiai jégkorong világbajnokságról, a férfi kosárlabda első osztályból …

Csapatsportok

Jégkorong: Galló Vilmos Finnországba igazolt

2019.05.20. 13:35
A magyar jégkorong-válogatott meghatározó játékosa, Galló Vilmos a finn élvonalbeli KooKoo csapatához szerződött.

Amerika

NHL: a Blues került közelebb a döntőhöz

2019.05.20. 09:50
A St Louis Blues 5-0-ra győzött San Joséban a Nyugati főcsoport döntőjének ötödik mérkőzésén és így egyetlen sikerre került attól, hogy a Stanley-kupáért mérkőzhessen.

Egyéni sportok

Közvetítések: tenisz és jégkorong a mai kínálatban

2019.05.20. 07:30
A kanadai-dán jégkorongmeccs mellett némi labdarúgást és számtalan mennyiségű teniszt láthatunk a mai napon.