Puskás Suzuki Kupa: idén is jön a Bayern München és a Real Madrid

Kecskés István
Kecskés István

Tavalyhoz hasonlóan idén is nyolc csapat vesz részt a Puskás-Suzuki Kupa U17-es labdarúgótornán, amelyet 12. alkalommal rendeznek meg június 6-10-én Felcsúton.

Az eseményt felvezető szerdai sajtótájékoztatón Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke elmondta, hogy az európai topklubok utánpótláscsapatai mellett a brazil Flamengo újra elfogadta a meghívásukat. Hozzátette, reméli, hogy végre a felcsúti akadémia meg tudja nyerni a tornát, mert eddig az ezüstérem a legjobb eredményük.

Jelezte, hogy a Magyar Suzuki Zrt-vel szerződést hosszabbítottak, így továbbra is a cég lesz a főtámogatója a tornának.

Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese kiemelte: a torna támogatásával a magyar futball megújulását segítik, vagyis az innovációt, amit a Suzukinál nagyon jól ismernek, hisz az a jövő záloga. Úgy vélte, a futballban ésszel, előrelátással, megújulva lehet folyamatosan előrelépni, s ezt képviseli a Puskás-Suzuki Kupa is, nem véletlenül került a kontinens elit utánpótlástornái közé.

Takács Mihály, a Puskás Akadémia igazgatója elmondta, hogy a résztvevőket két csoportba sorsolták. Az A jelűben a házigazda Puskás Akadémia mellett a német Bayern München, a horvát Eszék és a görög Panathinaikosz szerepel, a B jelűben pedig a Budapest Honvéd, a spanyol Real Madrid, a román Hagi Akadémia és a Flamengo.

A mérkőzések kétszer harminc percesek lesznek, s a csoportban megszerzett helyezések alapján az utolsó napon helyosztókat rendeznek a hetedik, az ötödik, a harmadik és az első helyért.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48882/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Magyar labdarúgás,Real Madrid,Bayern München,Puskás-Suzuki Kupa

További cikkek

Magyar foci

Női BL: Első selejtező meccsén kikapott a Ferencváros

2016.08.23. 20:40
A Ferencváros 2-1-re kikapott a házigazda holland Twente Vrouwen csapatától a női labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

Magyar foci

MLSZ: pénzbüntetést kapott az Újpest

2016.08.23. 19:00
Pénzbüntetéssel sújtotta az Újpest FC-t a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága, amely kedden ülésezett.

Külföldi foci

Guardiola megerősítette: Bravo csatlakozik a City-hez

2016.08.23. 16:15
A Manchester City közel áll Claudio Bravo szerződtetéséhez a Barcelonából, ezt Pep Guardiola is megerősítette.

Magyar foci

Tisza Tibor az NB II-ben folytatja

2016.08.23. 14:15
A 32 éves támadó az NB II-ben szereplő Nyíregyháza csapatához igazolt.

Magyar foci

Válogatott: tovább erősödik a szakmai stáb

2016.08.23. 12:30
Új csapatorvos és videoelemző dolgozik a magyar labdarúgó-válogatott mellett a vb-selejtezőkön.

Magyar foci

Főszereplő a kapus, de a Haladás nem Király FC

2016.08.23. 11:45
Hat forduló óta veretlen a Haladás az NB I-ben. A csapat edzője beszélt a fiatalokról és Király Gábor kiemelkedő szerepéről is.

Magyar foci

Válogatott: Storck légiósai

2016.08.22. 20:00
A szövetségi kapitány már edzéseket tart a magyaroknak, de megnevezte azokat a légiósokat is, akiket haza hív a Feröer elleni selejtező előtt.

Magyar foci

Válogatott: változások a keretben

2016.08.22. 16:55
A magyar válogatott tagjai hétfőn megkezdték a munkát Telkiben, az előzetes keretből három labdarúgó nem lehet ott az összetartáson – írja az mlsz.hu

Magyar foci

DVSC: gödörben ragadtak

2016.08.22. 09:25
Úgy tűnik nem segített a Debrecenen az edzőváltás, a portugál szakvezető egyelőre nem találja a helyét és a csapatát.

Magyar foci

NB I: Doll kitalálja, a Haladásnál nem sértődnek, a Videoton gálázott (videó)

2016.08.22. 07:30
Mutatunk gólokat és edzői nyilatkozatokat is az NB I vasárnapi játéknapjáról.