Puskás Suzuki Kupa: idén is jön a Bayern München és a Real Madrid

Kecskés István
Kecskés István

Tavalyhoz hasonlóan idén is nyolc csapat vesz részt a Puskás-Suzuki Kupa U17-es labdarúgótornán, amelyet 12. alkalommal rendeznek meg június 6-10-én Felcsúton.

Az eseményt felvezető szerdai sajtótájékoztatón Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke elmondta, hogy az európai topklubok utánpótláscsapatai mellett a brazil Flamengo újra elfogadta a meghívásukat. Hozzátette, reméli, hogy végre a felcsúti akadémia meg tudja nyerni a tornát, mert eddig az ezüstérem a legjobb eredményük.

Jelezte, hogy a Magyar Suzuki Zrt-vel szerződést hosszabbítottak, így továbbra is a cég lesz a főtámogatója a tornának.

Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese kiemelte: a torna támogatásával a magyar futball megújulását segítik, vagyis az innovációt, amit a Suzukinál nagyon jól ismernek, hisz az a jövő záloga. Úgy vélte, a futballban ésszel, előrelátással, megújulva lehet folyamatosan előrelépni, s ezt képviseli a Puskás-Suzuki Kupa is, nem véletlenül került a kontinens elit utánpótlástornái közé.

Takács Mihály, a Puskás Akadémia igazgatója elmondta, hogy a résztvevőket két csoportba sorsolták. Az A jelűben a házigazda Puskás Akadémia mellett a német Bayern München, a horvát Eszék és a görög Panathinaikosz szerepel, a B jelűben pedig a Budapest Honvéd, a spanyol Real Madrid, a román Hagi Akadémia és a Flamengo.

A mérkőzések kétszer harminc percesek lesznek, s a csoportban megszerzett helyezések alapján az utolsó napon helyosztókat rendeznek a hetedik, az ötödik, a harmadik és az első helyért.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48882/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Magyar labdarúgás,Real Madrid,Bayern München,Puskás-Suzuki Kupa

További cikkek

Magyar foci

U21: sok volt a nyolcvan percnyi emberhátrány Belgiumban

2018.03.26. 22:00
Tóth Bencét már a tizedik percben kiállította a játékvezető, a hazaiak végül hárommal nyertek a magyar válogatott ellen.

Magyar foci

Labdarúgás: Leekens köti az ebet a karóhoz

2018.03.26. 18:55
A magyar válogatott szövetségi kapitánya a skótok elleni barátságos mérkőzésen is kísérletezni fog, s bízik benne, hogy játékosai visszanyerik az önbizalmukat.

Külföldi foci

Labdarúgás: Dortmundban fejezi be pályafutását a lengyel válogatott szélső

2018.03.26. 15:20
Lukasz Piszczek nem régen hosszabbította meg szerződését 2020-ig a Borussiával, tovább pedig nem is tervez a legmagasabb szinten futballozni.

Magyar foci

Labdarúgás: a skótok B-csapatát vajon sikerül legyőznünk?

2018.03.26. 14:35
A skót labdarúgó-válogatott pénteki kezdőcsapatából hárman nem jönnek Budapestre.

Magyar foci

U21: nagy a tét Belgiumban

2018.03.26. 11:30
A versenyben maradásért játszik az U21-es válogatott hétfő este Belgiumban Európa-bajnoki selejtezőt.

Magyar foci

Tévében: ha hétfő, akkor Belgium

2018.03.26. 07:30
Belgiumban lép pályára az U21-es válogatott, amely az Európa-bajnoki selejtezőt akarja sikerrel venni.

Külföldi foci

Serie A: gigatranszferre készül a Juventus

2018.03.25. 21:20
Az olasz élvonal éllovasa nagy valószínűséggel most fogja elkölteni az előző évek játékoseladásaiból származó busás milliókat, ugyanis egyes sajtóértesülések szerint a Laziotól igazolhatnak …

Magyar foci

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U17-es válogatott

2018.03.25. 16:15
A magyar korosztályos válogatott remek játékkal 2-0-ra győzött Románia ellen az Európa-bajnoki selejtezők elitkörében.

Külföldi foci

Premier League: ex-dortmundi tréner követheti Arséne Wengert

2018.03.25. 13:40
Huszonegy év után távozhat az Arsenal kispadjáról a francia mester, német edző lehet az utódja.

Külföldi foci

Légiósok: gólt szerzett a keretből kimaradt támadó

2018.03.25. 11:50
Gyurcsó Ádám felkészülési mérkőzésen volt eredményes a lengyel Górnik Zabrze ellen, amivel bizonyította, hogy helye lenne a válogatottban.