Puskás Suzuki Kupa: idén is jön a Bayern München és a Real Madrid

Kecskés István
Kecskés István

Tavalyhoz hasonlóan idén is nyolc csapat vesz részt a Puskás-Suzuki Kupa U17-es labdarúgótornán, amelyet 12. alkalommal rendeznek meg június 6-10-én Felcsúton.

Az eseményt felvezető szerdai sajtótájékoztatón Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke elmondta, hogy az európai topklubok utánpótláscsapatai mellett a brazil Flamengo újra elfogadta a meghívásukat. Hozzátette, reméli, hogy végre a felcsúti akadémia meg tudja nyerni a tornát, mert eddig az ezüstérem a legjobb eredményük.

Jelezte, hogy a Magyar Suzuki Zrt-vel szerződést hosszabbítottak, így továbbra is a cég lesz a főtámogatója a tornának.

Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese kiemelte: a torna támogatásával a magyar futball megújulását segítik, vagyis az innovációt, amit a Suzukinál nagyon jól ismernek, hisz az a jövő záloga. Úgy vélte, a futballban ésszel, előrelátással, megújulva lehet folyamatosan előrelépni, s ezt képviseli a Puskás-Suzuki Kupa is, nem véletlenül került a kontinens elit utánpótlástornái közé.

Takács Mihály, a Puskás Akadémia igazgatója elmondta, hogy a résztvevőket két csoportba sorsolták. Az A jelűben a házigazda Puskás Akadémia mellett a német Bayern München, a horvát Eszék és a görög Panathinaikosz szerepel, a B jelűben pedig a Budapest Honvéd, a spanyol Real Madrid, a román Hagi Akadémia és a Flamengo.

A mérkőzések kétszer harminc percesek lesznek, s a csoportban megszerzett helyezések alapján az utolsó napon helyosztókat rendeznek a hetedik, az ötödik, a harmadik és az első helyért.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48882/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Magyar labdarúgás,Real Madrid,Bayern München,Puskás-Suzuki Kupa

További cikkek

Külföldi foci

Premier League: véget ért a Chelsea nagy sorozata (videó)

2017.01.05. 04:55
A Tottenham legyőzte a városi rivális Chelsea-t a londoni derbin, így már harmadik, a kékek 13 győztes meccs után kaptak ki.

Külföldi foci

Dzsudzsák Balázs duplája (videó)

2017.01.04. 18:10
Két gólt szerzett az al-Wahda színeiben Dzsudzsák Balázs az al-Dzsazíra elleni Elnök Kupa-mérkőzésen.

Magyar foci

NB I: a Vasas eladta a Vasast

2017.01.04. 18:00
A Vasas Sport Club eladta az élvonalbeli labdarúgócsapatot működtető Vasas Futball Kft. tulajdonrészének 99 százalékát az eddigi főtámogató, Jámbor János cégének.

Magyar foci

DVTK: idegenben is eredményesebb csapatot akar Horváth Ferenc (videó)

2017.01.04. 16:55
Megkezdte a felkészülést szerdán a Diósgyőri VTK élvonalbeli labdarúgócsapata.

Külföldi foci

Simon Krisztián visszatért

2017.01.04. 16:45
A magyar középpályás hosszú kihagyás után edzett ismét az 1860 München első csapatával.

Magyar foci

NB I: Spanyolországba készül a Ferencváros

2017.01.04. 15:15
A harmadik helyen álló Ferencváros pénteken kezdi meg a felkészülést a tavaszi szezonra, vagyis egy hónapnál is többet tréningezik majd a rajt előtt.

Külföldi foci

Bundesliga: Kalmár Zsolt elhagyná Lipcsét

2017.01.04. 15:05
Az RB Leipzig játékosainak többsége elégedett a sorsa alakulásával, hiszen a csapat második helyen áll, ám Kalmár Zsolt mégis távozni akar.

Magyar foci

Újpest: több felelősséget kell vállalniuk a játékosoknak

2017.01.04. 15:00
A lila-fehérek hamarosan megkezdik a felkészülést a tavaszi szezonra, Nebojsa Vignjevic vezetőedző konkrét elképzelései vannak a jövőről.

Külföldi foci

Koeman lehet Enrique utódja a Barcánál

2017.01.04. 12:05
Az Everton menedzsere, Ronald Koeman az egyik lehetőség a Barcelona edzői posztjára, amennyiben Luis Enrique távozik.

Magyar foci

Magyar és norvég válogatott is lehet a Kubala Akadémia labdarúgója

2017.01.04. 10:30
A norvég és a magyar korosztályos válogatottban is figyelembe vennék Alexander Torvundot, a Vasas Kubala Akadémia labdarúgóját, aki azonban jelenleg még csak …