U17-es válogatott: megvan az ötödik hely, kint vagyunk az U17-es vb-n

sportfaktor.hu

A magyar U17-es válogatott az ötödik helyért lépett pályára utolsó írországi Európa-bajnoki mérkőzésén, de az ötödik hely megszerzésénél sokkal fontosabb tétje volt a belgák elleni csütörtöki találkozónak: a mérkőzés győztese bebiztosíthatta részvételét az őszi világbajnokságra.

Fotó? mlsz.hu

A belgák ellen márciusban már játszottunk egy mérkőzést a sorozatban: a selejtező elitkörében ellenfelünk 4-2-re nyerni tudott Telkiben, de annak a meccsnek az Európa-bajnokságra történő kvalifikáció szempontjából már nem volt tétje, addigra mindkét csapat kiharcolta addigra az írországi szereplést.

Az Eb-n viszont a magyar válogatott szerepelt jobban, míg mi három győzelemmel és egy döntetlennel jutottunk el a világbajnoki rájátszásig, a belgák egy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel a hátuk mögött várták a mérkőzést.

Preisinger Sándor három kulcsemberére sem számíthatott a mérkőzés előtt: Posztobányi Patrik, László Dávid és Ominger Gergő egyaránt eltiltás miatt nem léphetett pályára. A belgáknál is kiesett egy kulcsember, Marco Kana sérülés miatt hagyta ki a találkozót.

Bátran kezdtük a mérkőzést, már az első percben szögletet rúgtunk, majd egymás után két átlövéssel is próbálkoztunk, nem adtuk át a területet a belgáknak, igyekeztünk már a középpályán megakadályozni a támadásaik építését. Az első negyedórában valamivel veszélyesebbek voltunk támadásban mint a belgák, de ellenfelünk támadóiban benne volt egy-egy váratlan villanás lehetősége, ezért nagy odafigyeléssel és koncentrációval kellett játszanunk a tizenhatosunk közelében – ezt meg is tették a játékosaink. A belgák a félidő feléhez közeledve mezőnyfölényt harcoltak ki, de kontratámadásokból mi is gyakran odaértünk a kapujuk elé, szögletekből, szabadrúgásokból is voltak lehetőségeink. Ellenfelünk kétszer járt nagyon közel a vezetés megszerzéséhez az első 45 percben, előbb Landu talált keresztlécet, majd egy szabadrúgás után Nizet lövése vágódott ki a bal kapufáról, gól azonban nem született a szünetig.

Fordulás után két komoly lehetőségünk is adódott néhány percen belül, előbb Major lövését blokkolta egy védő, majd Kata próbálkozásánál védett a kapus. Az 56. percben azonban vezetést szereztek a belgák, egy jobb oldali szabadrúgás után a hosszú saroknál érkező Kalulika elé pördült a labda, ő pedig két lépésről a hálóba helyezett (0-1). Nem fogta meg csapatunkat a gól, a középkezdés után előbb Kosznovszky lövését tolta szögletre a kapus, majd Komáromi helyezett a jobbösszekötő helyéről a bal kapufa mellé. A 61. percben egy nagyszerű akció végén egyenlítettünk: Bekker keresztlabdája után Buna jobbról a kapu elé ívelt, a rövid saroknál érkező Komáromi György pedig a bal alsó sarokba bólintott (1-1).

A 73. percben Hegyi Krisztián védett nagyot De Wolf távoli próbálkozásánál, majd egy oldalszabadrúgásnál is hárítania kellett kapusunknak. A 82. percben kihasználtuk első cserelehetőségünket, Molnár Rajmund állt be Németh András helyére. Egy perccel később ismét Hegyi volt munkában, de vetődve védett egy lapos lövést. A hajrában veszélyesebbek voltak a belgák, érezhető volt, hogy a mieink utolsó erőtartalékaikat mozgósítják. A 87. percben Major 20 méteres lövését védte az ellenfél kapusa, ez volt a rendes játékidő utolsó helyzete, és miután a háromperces hosszabbításban sem dőlt el a találkozó, tizenegyeslövések döntöttek arról, hogy mely csapat utazhat az őszi világbajnokságra.

Az U17-es kontinensviadalon ha nincs döntés a rendes játékidőben, rögtön tizenegyesek következnek: ebben a belgák harmadik embere rontott, és mivel magyar részről minden játékos betalált, Preisinger Sándor csapata szerezte meg a vb-kvalifikációt érő ötödik helyet.

U17-ES Európa-bajnokság, Írország
Playoff a világbajnoki szereplésért

Magyarország-Belgium 1–1 (0–0) – 11-esekkel 5–4
Dublin, Tolka Park. Vezette: Jakubik (lengyel)
Magyarország: Hegyi – Buna (Szalay, 94.), Horváth M., Balogh B., Bekker – Kata – Komáromi, Kosznovszky, Major, Zuigeber – Németh A. (Molnár R., 82.). Szövetségi edző: Preisinger Sándor
Belgium: Vandevoordt – Persyn, Landu, Sardella, Nizet – Kalulika (Idumbo-Muzambo, 92.), George (De Wolf, 60.), Asoma, Ait El Hadj (Baeten, 82.), Doku – Engolo. Szövetségi edző: Bob Browaeys
Gólszerző: Komáromi (61.), illetve Kalulika (56.)
Sárga lap: Komáromi (17.), Buna (91.), illetve Sardella (27.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48898/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,U17,Utánpótlás

További cikkek

Magyar foci

NB I: rövid lesz a nyári szünet a nemzetközi kupában induló klubok számára

2019.05.23. 15:20
A Magyar Labdarúgó-szövetség közzétette a 2019/2020-as idény versenynaptárát, amelyből kiderül, kupacsapataink már július közepén …

Magyar foci

NB I: nem sokáig marad munka nélkül a Paksról távozó tréner

2019.05.23. 13:30
Sajtóinformációk szerint a másodosztályban folytatja edzői pályafutását Csertői Aurél.

Külföldi foci

MTK: elnézést kértek és edzőt váltottak

2019.05.23. 11:10
Formabontó módon elnézést kért a kék-fehér szurkolóktól az MTK vezetése és bejelentette, hogy nem hosszabbítanak szerződést Lucsánszky Tamással.

Magyar foci

Király Gábor bejelentette visszavonulását

2019.05.22. 17:15
Várható volt: a Haladás NB I-es búcsúját követően Király Gábor bejelentette, hogy befejezi a profi labdarúgást.

Magyar foci

Paks: Feczkó, Kondás, Lipcsei, vagy Várhidi lehet a befutó

2019.05.22. 08:15
A paksiak a szezon végeztével azonnal elköszöntek Csertői Aurél eddigi vezetőedzőtől. Úgy tűnik négy jelölt van a helyére.

Magyar foci

29 fősre szűkítette keretét Marco Rossi

2019.05.21. 19:20
A férfi A-válogatott Bódi Ádám, Eppel Márton és Gazdag Dániel nélkül kezdi meg a felkészülést jövő hétfőn az Azerbajdzsán és Wales elleni Eb-selejtezőkre, az RB Leipzig és a Sporting Kansas …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Csertői Aurél távozott Paksról

2019.05.21. 09:40
Közös megegyezéssel szerződést bontott Csertői Aurél vezetőedző, valamint a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnap befejeződött idényében nyolcadik Paksi FC.

Magyar foci

NB I: Loic Nego lett az év játékosa

2019.05.20. 21:15
Az ezüstérmes MOL Vidi FC középpályása, a francia Loic Nego kapta az NB I legjobb játékosának járó díjat a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) RangAdó Gáláján hétfőn.

Külföldi foci

Labdarúgás: nem hosszabbítják meg Bogdán Ádám kölcsönszerződését

2019.05.20. 18:25
Nem hosszabbítja meg Bogdán Ádám lejáró szerződését a skót ligában szereplő Hibernian. Mivel a kapussal Liverpoolban sem hosszabbítanak, így …

Magyar foci

NB I: ezrek ünnepelték a bajnok Ferencvárost

2019.05.20. 17:30
Csaknem 10 ezer szurkolóval közösen ünnepelte meg vasárnap este Budapesten a Ferencváros labdarúgócsapata, hogy a klub fennállásának 120. évfordulóján megnyerte a zöld-fehérek történetének 30. …