NHL: 4-0-val lett meg a 4-0, Stanley Kupa döntős a Boston Bruins (videó)

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A Boston másodszor is győzött a Carolina otthonában, így söpréssel búcsúztatta a Hurricanest, és bejutott a Stanley Kupa döntőjébe.

Fotó: nhl.com

Nem tudott tehát belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba a Carolina. A különbség már megint az emberelőnyös játékban ütközött ki. Mert míg a hazaiak két előnyt is kihasználatlanul hagytak az első húsz percben, a Boston kerttő kihasznált a másodikban, David Pastrnak és Patrice Bergeron vette be Curtis McElhinney kapuját. Innen pedig a statisztikákat nézve nyert ügye volt a Bruinsnak, hiszen az idei rájátszásban 10-0 volt a mérlegük, ha előnnyel vágtak neki a harmadik harmadnak. 

Most sem engedték ki a kezük közül a győzelmet, ráadásul Bergeron meglőtte a harmadik bostoni gólt, Brad Marchand pedig egy üres kapus góllal forgatta meg a kést a Canes rajongóiban. Tuukka Rask 24 védéssel ért el shutoutot, a Boston Bergeron-Marchand-Pastrnak triója pedig 22 gólt vállalt a csapat 57 találatából az idei rájátszásban. A Bruins így egy 4-0-s győzelemmel biztosította be a 4-0-s söprést a Carolina ellen, és ezzel 2013 után újra ők a Keleti főcsoport bajnokai.

Persze kezdhetnek izgulni, hiszen az idei playoffban a söpréssel továbbjutott csapatoknak a következő forduló jelentette a végállomást. A Blue Jackets és az Islanders a Tampát és a Pittsburghöt búcsúztatta, majd kiestek a Boston és a Carolina ellen. Utóbbi pedig most rögtön búcsúzott is a további küzdelmektől. Ha a "hagyomány" folytatódik, akkor a San Jose vagy a St. Louis lehet az NHL idei bajnoka. 

NHL rájátszás, konferencia-döntő

Keleti konferencia

Carolina Hurricanes-Boston Bruins 0-4
A párharcot 4-0-ra a Boston nyerte.

Címkék: Jégkorong, NHL
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48905/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,NHL

További cikkek

Csapatsportok

Jégkorong-vb: Finnország kiejtette a címvédőt

2019.05.23. 22:40
Óriási csatát hozott az észak-európai rangadó a szlovákiai jégkorong-világbajnokságon, a csehek simán verték a németeket.

Csapatsportok

Jégkorong-vb: egy másodpercen múlott a svájci csoda

2019.05.23. 19:05
Kanada hosszabbítás után, Oroszország rendes játékidőben masírozott be a szlovákiai A csoportos jégkorong-világbajnokság elődöntőjébe.

Csapatsportok

Közvetítések: jön a Veszprém-Szeged bajnoki finálé első felvonása

2019.05.23. 07:30
De rendeznek még csütörtökön egy Darts Premier League döntőt is Londonban, a jégkorong-világbajnokságon pedig már a legjobb négy közé jutás a tét.

Amerika

NHL: a St. Louis Blues lesz a Boston ellenfele a döntőben

2019.05.22. 11:50
A St. Louis Blues kedden megnyerte a vendég San Jose Sharks ellen a nyugati finálé hatodik mérkőzését, így 4-2-es összesítéssel bejutott az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) …

Csapatsportok

Jégkorong-vb: Oroszország bejelentkezett a világbajnoki címért

2019.05.21. 22:30
A világsztárokkal tűzdelt orosz jégkorong-válogatott egy harmad alatt kiütötte a címvédő Svédországot és hibátlan mérleggel megnyerte csoportját. Kanada nyerte az …

Csapatsportok

Jégkorong-vb: a németek mindent megtettek azért, hogy elkerüljék az oroszokat

2019.05.21. 15:10
Az olimpiai ezüstérmes német jégkorong-válogatott legyőzte Finnországot a szlovákiai A csoportos világbajnokság csoportkörének utolsó …

Csapatsportok

Zárul a csoportkör a jégkorong vb-n, negyeddöntő a férfi kosárlabda NB I-ből

2019.05.21. 07:30
Három mérkőzés és képernyőre kerül a szlovákiai jégkorong világbajnokságról, a férfi kosárlabda első osztályból …

Csapatsportok

Jégkorong: Galló Vilmos Finnországba igazolt

2019.05.20. 13:35
A magyar jégkorong-válogatott meghatározó játékosa, Galló Vilmos a finn élvonalbeli KooKoo csapatához szerződött.

Amerika

NHL: a Blues került közelebb a döntőhöz

2019.05.20. 09:50
A St Louis Blues 5-0-ra győzött San Joséban a Nyugati főcsoport döntőjének ötödik mérkőzésén és így egyetlen sikerre került attól, hogy a Stanley-kupáért mérkőzhessen.

Egyéni sportok

Közvetítések: tenisz és jégkorong a mai kínálatban

2019.05.20. 07:30
A kanadai-dán jégkorongmeccs mellett némi labdarúgást és számtalan mennyiségű teniszt láthatunk a mai napon.