Női BL-döntő: Marozsán Dzsenifer álma már valóra is vált

Kecskés István
Kecskés István

Az Olympique Lyon magyar származású csatára, Marozsán Dzsenifer számára valóra vált álom, hogy szombaton Budapesten léphet pályára az FC Barcelona ellen a női labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében.

A finálé helyszínén, a Groupama Arénában tartott pénteki sajtótájékoztatón a német színekben olimpiai és Európa-bajnok játékos elmondta: az elmúlt három kiírásban győztes francia klubnak fontos, hogy történelmet írhat.

"Nagy motiváció számunkra, hogy sorozatban negyedszer nyerhetünk, hiszen ilyen korábban nem volt" - fogalmazott.

A 27 éves Marozsán elárulta: nagyon boldog volt, amikor megtudta, hogy Budapesten rendezik a döntőt.

"Tökéletes és rendkívüli érzelmekkel teli számomra, hogy itt lesz a finálé, amely ezáltal a legkülönlegesebb lesz számomra. Ez volt az álmom, hogy itthon játszhassak a családom előtt, s ez végre megadatik" - fejtette ki.

Az MTI kérdésére elmondta: rengeteg pozitív üzenetet kapott a magyar szurkolóktól az elmúlt időszakban.

"Nagyon hálás vagyok ezért, már izgatottan várom, hogy együtt legyünk a stadionban" - emelte ki. Hozzátette: minden támogatásra szükségük lesz a kispadról és a lelátóról is.

A találkozóról elmondta, csapatként dolgoznak, ez a győzelmeik kulcsa, és mindig megtalálják az utat a sikerhez, függetlenül attól, ki az ellenfél.

Kiemelte, hosszú és kemény szezonon vannak túl, minden nap fontos a regenerálódás szempontjából, így segített, hogy legutóbbi találkozójukat tíz napja játszották.

Az ötszörös BL-győztes Olympique Lyon trénere, Reynald Pedros elmondta: az elmúlt tíz napban jó és fókuszált munkát végeztek. Az FC Barcelonáról - amely első spanyol csapatként jutott el már az elődöntőig is - elmondta: játéka főleg a labdabirtoklásra épül, támadásban és védekezésben is stabil csapat, amelyet erős és technikás játékosok alkotnak.

"A saját játékunkat fogjuk játszani. Nagyon oda kell figyelnünk, nem szabad hagynunk, hogy a tehetséges játékosaik kiteljesedhessenek" - fogalmazott.

Kitért rá: nem gondolja, hogy az elmúlt évek sikerei miatt kisebb motivációval várná együttese a budapesti döntőt.

"Keményen dolgoztunk, és mindig tiszteljük az ellenfeleinket. Nehéz volt elérni a legmagasabb szintet, és mi újabb és újabb trófeákat akarunk nyerni. Minél több van a vitrinben, annál inkább szeretnénk újabbakat begyűjteni.

A csapatkapitány Wendie Renard leszögezte, továbbra is történelmet szeretnének írni, újabb trófeákat nyerni és mindenkit legyőzni.

"Mindazonáltal ez egy döntő lesz, ahol nem számít, ki az esélyes. A pályán dől el, meg tudjuk-e védeni a címünket" - mondta.

A döntő szombaton 18 órakor telt ház előtt kezdődik az orosz Anasztaszija Pusztovojtova sípjelére. A meccset 41 országban - 16 Európán kívüliben - lehet majd élőben nézni a televízióban.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48912/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bajnokok Ligája,Barcelona

További cikkek

Külföldi foci

Labdarúgás: egyelőre marad a 32 csapatos világbajnokság

2019.05.23. 08:35
Bár korábban szóba került, végül mégsem emelik fel 48 csapatosra a 2022-es labdarúgó-világbajnokság mezőnyét, így Katarban az eredeti tereknek megfelelően 32 válogatott lesz …

Külföldi foci

Copa América: nagy visszatérő és nagy hiányzó is van az argentin keretben

2019.05.22. 09:30
Lionel Scaloni szövetségi kapitány behívta a Copa Américára készülő argentin labdarúgó-válogatott keretébe Sergio Agüerót, a Manchester City …

Külföldi foci

Európa-liga: Mhitarjan nem utazik el a döntőre

2019.05.21. 13:15
Hazája, Örményország és az Európa-liga döntőjének otthont adó Azerbajdzsán feszült politikai viszonya miatt nem utazik el a sorozat bakui fináléjára Henrikh Mhitarjan, az Arsenal labdarúgója.

Külföldi foci

Női labdarúgás: újabb magyar válogatott igazolt Leverkusenbe

2019.05.20. 19:40
A Bayer Leverkusen női csapata hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a magyar válogatott támadóját Zeller Dórát.

Külföldi foci

La Liga: a Real Madrid vereséggel, a Barcelona döntetlennel zárta a bajnokságot (videó)

2019.05.19. 21:25
A bajnok Barcelona döntetlent játszott az Eibar otthonában a spanyol bajnokság utolsó fordulójában, míg a Real Madrid hazai …

Külföldi foci

Labdarúgás: Szoboszlai Dominik győztes gólt lőtt Grazban (videó)

2019.05.19. 20:55
A Red Bull Salzburg 2-1-re győzött Grazban az osztrák bajnokság rájátszásának kilencedik fordulójában. A címvédő győztes gólját Szoboszlai Dominik szerezte.

Külföldi foci

Premier League: távozik a Manchester City csapatkapitánya

2019.05.19. 10:50
Vincent Kompany bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg szerződését a Manchester Cityvel így tizenegy szezont követően távozik a klubtól.

Amerika

MLS: Németh Krisztián gólt lőtt majd kiállították (videó)

2019.05.19. 08:45
Németh Krisztián előbb betalált a Sporting Kansas-Vancouver Whitecaps mérkőzésen majd a kiállítás sorsára jutott.

Külföldi foci

Primeira Liga: bajnok a Benfica (videó)

2019.05.18. 22:20
A Benfica nyerte a portugál bajnokságot miután az utolsó fordulóban 4-1-re verte a San Clarát és így maga mögött tartotta a rangadót nyerő Portót.

Külföldi foci

FA-kupa: kiütéses győzelemmel írt történelmet a Manchester City (videó)

2019.05.18. 20:20
A Manchester City 6-0-ra legyőzte a Watfordot az angol kupasorozat döntőjében. Ezzel a sikerrel Pep Guardiola csapata lett az első amely egy szezonon …