FA-kupa: kiütéses győzelemmel írt történelmet a Manchester City (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Manchester City 6-0-ra legyőzte a Watfordot az angol kupasorozat döntőjében. Ezzel a sikerrel Pep Guardiola csapata lett az első amely egy szezonon belül kupát, bajnokságot és ligakupát nyert. 

Fotó: AFP

A Manchester City játékosai azzal a tudattal léptek pályára, hogy történelmet írhatnak, hiszen korábban egyetlen csapatnak sem sikerült a három jelentős angol trófeát megnyerni egy szezonon belül. Pep Guardiola csapatára ráadásul nem is egy topcsapat, hanem a szakértők által kissé lesajnált Watford várt a döntőben. 

A meccs első helyzetét a watfordiak hagyták ki, amikor is Gerard Deulofeu lőtte a labdát Edersonba egy kontratámadás végén. A kihagyott lehetőséget követően a 26. percben a manchesteriek meg is szerezték a vezetést miután David Silva megpattanó lövése utat talált a hálóba. 

A 38. percben a City ismét bevette Gomes kapuját a kérdés az volt, hogy Gabriel Jesus vagy Raheem Sterling ért-e labdába utoljára a gólvonal előtt. A találatot végül az angol szélsőnek adták. 

A második félidő elején is a Manchester nyomott, a mezőnyfölényük a 61. percben újabb góllá érett és Kevin de Bruyne lényegében el is döntötte a kupa sorsát. Az elemében lévő belga sztár hét perccel később Gabriel Jesust hozta kihagyhatatlan helyzetbe tovább növelve a különbséget. 

A meccs hajrája egyértelműen Raheen Sterlingről szólt aki előbb a második majd a harmadik gólját is belőtte kialakítva a 6-0-s végeredményt. A támadó Stan Mortensen 1953-as bravúrja mellett az egyetlen aki háromszor talált be angol kupadöntőn. 

A Manchester City története során hatodik alkalommal nyerte el az FA-kupát. Az első számú kupasorozatot legutóbb 2011-ben nyerte meg a gárda. Utoljára az 1902/03-as idényben volt ekkora különbség két csapat között a fináléban, akkor a Bury verte 6-0-ra a Derby County-t. 

Azzal, hogy a Manchester City megnyerte a bajnokságot és a kupát is, eldőlt, hogy a Wolverhampton Wanderers indulhat hetedikként az Európa-ligában. A következő szezonban az angol szuperkupáért a City a Liverpoollal mérkőzik majd. 


Manchester City-Watford 6-0 (2-0)

London, Wembley Stadion. Vezette: Kevin Friend
Manchester City Ederson – K. Walker, Kompany, Laporte, Zincsenko – Bernardo Silva, Gündogan (L. Sané, 73.), David Silva (Stones, 79.) – Mahrez (De Bruyne, 55.), Gabriel Jesus, Sterling. 
Watford: Gomes – Femenía, Mariappa, Cathcart, Holebasz – Capoue, Doucouré, W. Hughes (Cleverley, 73.), R. Pereyra (Success, 66.) – Deulofeu (A. Gray, 66.), Deeney. 

Gólszerző: David Silva (26.), Sterling (38., 81., 87.), De Bruyne (61.), Gabriel Jesus (68.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48927/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Manchester City,Watford

További cikkek

Magyar foci

Horvát–magyar: megtelt a vendégszektor

2019.09.13. 09:30
Biztosan hangos lesz a vendégszektor a spliti horvát–magyar meccsen, hiszen csakem minden, a magyar szurkolóknak értékesített jegy elkelt.

Csapatsportok

Tévében az FTC kéziesei és a DVTK hokisai is

2019.09.13. 07:30
A Dunaújvárost fogadaja a Ferencváros női kézilabda-csapata, a Diósgyőr pedig a szlovák jégkorong bajnokságban hokizik.

Külföldi foci

La Liga: nem akar rendbe jönni Messi sérülése

2019.09.11. 18:15
Az argentin klasszis augusztus elején szenvedett vádlisérülést, de továbbra sem tud a csapattal edzeni.

Külföldi foci

Labdarúgás: felfüggesztett börtönbüntetést kapott Arda Turan

2019.09.11. 14:25
Két év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott Arda Turan. Az Atlético Madrid és a Barcelona egykori játékosa illegális fegyvertartás és testi sértés …

Külföldi foci

BL: egy PSG-sztár biztosan nem játszik a Real Madrid ellen

2019.09.10. 19:05
Kylian Mbappé sérüléssel bajlódik, így minden bizonnyal lemarad a párizsiak Real Madrid elleni Bajnokok Ligája mérkőzéséről.

Csapatsportok

Tévéműsor: rangadó a kézilabda NB I-ből

2019.09.10. 07:30
A férfi kézilabda NB I első komolyabb rangadóját Veszprémben rendezik, a bakonyiak a Tatabányát fogadják. Már a negyeddöntőket rendezik a kosárlabda vb-n.

Külföldi foci

Eb-selejtező: horvát iksz Azerbajdzsánban

2019.09.09. 19:55
Alaposan meglepte a világbajnoki ezüstérmest Azerbajdzsán, amely a második félidőben pontot mentett a túlzottan is kényelmes horvátok ellen.

Csapatsportok

Magyar-szlovák Eb-selejtező és egyéb nyalánkságok is a képernyőn

2019.09.09. 07:30
A nap fénypontja az esti magyar-szlovák, de nézhetünk további labdarúgó Eb-selejtezőket, meccseket a férfi kosárlabda vb-ről, a Vueltát, vagy éppen kedd …

Külföldi foci

A franciák Androrrával/Albániával/Örményországgal játszottak

2019.09.08. 07:35
Nem sikerült megoldani a francia–albán meccsen a himnuszok lejátszását, majd az bocsánatkérésbe is hiba csúszott…

Csapatsportok

Tévéműsor: ennél változatosabb vasárnapot el sem lehet képzelni

2019.09.08. 07:30
Igen széles a vasárnapi sportkínálat, lesz benne US Open döntő, Forma-1, beindul a nagyüzem az NFL-ben, de finálét rendeznek a női röplabda Eb-n és az Ocskay …