FA-kupa: kiütéses győzelemmel írt történelmet a Manchester City (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Manchester City 6-0-ra legyőzte a Watfordot az angol kupasorozat döntőjében. Ezzel a sikerrel Pep Guardiola csapata lett az első amely egy szezonon belül kupát, bajnokságot és ligakupát nyert. 

Fotó: AFP

A Manchester City játékosai azzal a tudattal léptek pályára, hogy történelmet írhatnak, hiszen korábban egyetlen csapatnak sem sikerült a három jelentős angol trófeát megnyerni egy szezonon belül. Pep Guardiola csapatára ráadásul nem is egy topcsapat, hanem a szakértők által kissé lesajnált Watford várt a döntőben. 

A meccs első helyzetét a watfordiak hagyták ki, amikor is Gerard Deulofeu lőtte a labdát Edersonba egy kontratámadás végén. A kihagyott lehetőséget követően a 26. percben a manchesteriek meg is szerezték a vezetést miután David Silva megpattanó lövése utat talált a hálóba. 

A 38. percben a City ismét bevette Gomes kapuját a kérdés az volt, hogy Gabriel Jesus vagy Raheem Sterling ért-e labdába utoljára a gólvonal előtt. A találatot végül az angol szélsőnek adták. 

A második félidő elején is a Manchester nyomott, a mezőnyfölényük a 61. percben újabb góllá érett és Kevin de Bruyne lényegében el is döntötte a kupa sorsát. Az elemében lévő belga sztár hét perccel később Gabriel Jesust hozta kihagyhatatlan helyzetbe tovább növelve a különbséget. 

A meccs hajrája egyértelműen Raheen Sterlingről szólt aki előbb a második majd a harmadik gólját is belőtte kialakítva a 6-0-s végeredményt. A támadó Stan Mortensen 1953-as bravúrja mellett az egyetlen aki háromszor talált be angol kupadöntőn. 

A Manchester City története során hatodik alkalommal nyerte el az FA-kupát. Az első számú kupasorozatot legutóbb 2011-ben nyerte meg a gárda. Utoljára az 1902/03-as idényben volt ekkora különbség két csapat között a fináléban, akkor a Bury verte 6-0-ra a Derby County-t. 

Azzal, hogy a Manchester City megnyerte a bajnokságot és a kupát is, eldőlt, hogy a Wolverhampton Wanderers indulhat hetedikként az Európa-ligában. A következő szezonban az angol szuperkupáért a City a Liverpoollal mérkőzik majd. 


Manchester City-Watford 6-0 (2-0)

London, Wembley Stadion. Vezette: Kevin Friend
Manchester City Ederson – K. Walker, Kompany, Laporte, Zincsenko – Bernardo Silva, Gündogan (L. Sané, 73.), David Silva (Stones, 79.) – Mahrez (De Bruyne, 55.), Gabriel Jesus, Sterling. 
Watford: Gomes – Femenía, Mariappa, Cathcart, Holebasz – Capoue, Doucouré, W. Hughes (Cleverley, 73.), R. Pereyra (Success, 66.) – Deulofeu (A. Gray, 66.), Deeney. 

Gólszerző: David Silva (26.), Sterling (38., 81., 87.), De Bruyne (61.), Gabriel Jesus (68.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48927/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Manchester City,Watford

További cikkek

Külföldi foci

Válogatott futballista volt, katolikus pap lesz

2016.11.08. 07:55
Egykor a Manchester Unitedben nevelkedett, sőt a Premier League-ben is bemutatkozott, de végül a papi pályát választotta.

Külföldi foci

C. Ronaldo: még van hátra 10 évem

2016.11.07. 21:25
Cristiano Ronaldo a mai napon hivatalosan is aláírta új szerződését a Real Madriddal. A portugál sztár azt mondta, ez még nem az utolsó neki a királyi gárdával.

Külföldi foci

Ibrahimovic: azt hittem én szereztem 25 ezer gólt

2016.11.07. 15:30
Miután megszerezte a Premier League történelmének 25 ezredik találatát, Zlatan Ibrahimovic viccesen azt hitte, ő szerezte meg a 25 ezredik gólját.

Külföldi foci

Premier league: újabb meglepetés jön?

2016.11.07. 12:20
Azt követően, hogy az előző bajnokságot a Leicester nyerte Angliában, ismét egy olyan csapat áll az élen, amire kevesen fogadtak volna: 11 forduló után a Liverpool az első.

Külföldi foci

La Liga: keményen megszorongatták a Barcát (videó)

2016.11.06. 22:45
A Barcelona hátrányból fordítva megverte a Sevillát idegenben a Primera División 11. fordulójában.

Külföldi foci

Hivatalos: Ronaldo is hosszabbít a Real Madriddal

2016.11.06. 19:30
Az Európa-bajnok Cristiano Ronaldo 2021-ig köti magát a Real Madridhoz új szerződésével.

Külföldi foci

PL: izgalmas döntetlent hozott az észak-londoni derbi

2016.11.06. 15:00
Nem bírt egymással az Arsenal és a Tottenham a 179. észak-londoni rangadón.

Külföldi foci

Wenger: mindig nagyobbak leszünk a Spursnél

2016.11.06. 09:45
Arséne Wenger nem aggódik a Tottenham jelenlegi formája miatt. Szerinte az Arsenal mindig is erősebb csapat marad, mint ősi riválisa.

Külföldi foci

La Liga: kikapott az Atlético

2016.11.05. 18:10
A bajnoki címre pályázó madridi csapat a Real Sociedad vendégeként veszített.

Külföldi foci

Premier League: otthon veszített pontokat a City

2016.11.05. 18:00
A Manchester Citynek sem sikerült legyőznie a Middlesbrough-t, amely az utolsó pillanatban egyenlített.