FA-kupa: kiütéses győzelemmel írt történelmet a Manchester City (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Manchester City 6-0-ra legyőzte a Watfordot az angol kupasorozat döntőjében. Ezzel a sikerrel Pep Guardiola csapata lett az első amely egy szezonon belül kupát, bajnokságot és ligakupát nyert. 

Fotó: AFP

A Manchester City játékosai azzal a tudattal léptek pályára, hogy történelmet írhatnak, hiszen korábban egyetlen csapatnak sem sikerült a három jelentős angol trófeát megnyerni egy szezonon belül. Pep Guardiola csapatára ráadásul nem is egy topcsapat, hanem a szakértők által kissé lesajnált Watford várt a döntőben. 

A meccs első helyzetét a watfordiak hagyták ki, amikor is Gerard Deulofeu lőtte a labdát Edersonba egy kontratámadás végén. A kihagyott lehetőséget követően a 26. percben a manchesteriek meg is szerezték a vezetést miután David Silva megpattanó lövése utat talált a hálóba. 

A 38. percben a City ismét bevette Gomes kapuját a kérdés az volt, hogy Gabriel Jesus vagy Raheem Sterling ért-e labdába utoljára a gólvonal előtt. A találatot végül az angol szélsőnek adták. 

A második félidő elején is a Manchester nyomott, a mezőnyfölényük a 61. percben újabb góllá érett és Kevin de Bruyne lényegében el is döntötte a kupa sorsát. Az elemében lévő belga sztár hét perccel később Gabriel Jesust hozta kihagyhatatlan helyzetbe tovább növelve a különbséget. 

A meccs hajrája egyértelműen Raheen Sterlingről szólt aki előbb a második majd a harmadik gólját is belőtte kialakítva a 6-0-s végeredményt. A támadó Stan Mortensen 1953-as bravúrja mellett az egyetlen aki háromszor talált be angol kupadöntőn. 

A Manchester City története során hatodik alkalommal nyerte el az FA-kupát. Az első számú kupasorozatot legutóbb 2011-ben nyerte meg a gárda. Utoljára az 1902/03-as idényben volt ekkora különbség két csapat között a fináléban, akkor a Bury verte 6-0-ra a Derby County-t. 

Azzal, hogy a Manchester City megnyerte a bajnokságot és a kupát is, eldőlt, hogy a Wolverhampton Wanderers indulhat hetedikként az Európa-ligában. A következő szezonban az angol szuperkupáért a City a Liverpoollal mérkőzik majd. 


Manchester City-Watford 6-0 (2-0)

London, Wembley Stadion. Vezette: Kevin Friend
Manchester City Ederson – K. Walker, Kompany, Laporte, Zincsenko – Bernardo Silva, Gündogan (L. Sané, 73.), David Silva (Stones, 79.) – Mahrez (De Bruyne, 55.), Gabriel Jesus, Sterling. 
Watford: Gomes – Femenía, Mariappa, Cathcart, Holebasz – Capoue, Doucouré, W. Hughes (Cleverley, 73.), R. Pereyra (Success, 66.) – Deulofeu (A. Gray, 66.), Deeney. 

Gólszerző: David Silva (26.), Sterling (38., 81., 87.), De Bruyne (61.), Gabriel Jesus (68.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48927/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Manchester City,Watford

További cikkek

Külföldi foci

Premier League: Nem bírt egymással a Chelsea és az Arsenal (videó)

2017.09.17. 16:50
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának vasárnapi rangadóján a címvédő Chelsea hazai pályán 0–0-t játszott az Arsenallal.

Külföldi foci

Serie A: Dybala mesterhármasával simán nyert a Juventus (videó)

2017.09.17. 15:15
A címvédő Juventus Paulo Dybala mesterhármasával 3–1-re győzött a Sassoulo otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 4. fordulójának vasárnapi nyitómeccsén.

Külföldi foci

Erre az évre elvesztette Dembélét a Barcelona

2017.09.17. 15:00
Három és fél, négy hónapra elveszítette nyáron szerződtetett játékosát, Ousmane Dembélét az FC Barcelona labdarúgócsapata.

Külföldi foci

Kérdésessé vált a dánok elleni női vb-selejtező mérkőzés

2017.09.17. 14:30
A Dán Labdarúgó Szövetség és a dán focisták érdekvédelmi szervezete közötti vita miatt elképzelhető, hogy a női válogatott nem áll ki kedden Magyarország ellen.

Külföldi foci

Coutinho kezdett és vallott

2017.09.17. 13:35
A nyár egyik nagy átigazolási szenzáció lehetett volna nyáron, hogy a Philippe Coutinho a Liverpoolból Barcelonába szerződik.

Külföldi foci

Dzsudzsák Balázs jól indította a szezont – videó

2017.09.17. 10:45
Elkezdődött a szezon a magyar válogatott csapatkapitányának is. Dzsudzsák Balázs nem is tétlenkedett.

Külföldi foci

MLS: főszerepben a magyarok – videó

2017.09.17. 07:45
Nikolics Nemanja ismét gólt szerzett, de Németh Krisztián nem örül, hogy bekerült a jegyzőkönyvbe.

Külföldi foci

Serie A: Dzeko dupla és sima Roma győzelem (videó)

2017.09.16. 22:55
Edin Dzeko két gólja mellett Radja Nainggolan is betalált a Veronának, így a Roma könnyed győzelmet aratott a Serie A 4. fordulójában.

Külföldi foci

Bundesliga: Gulácsiék hazai döntetlenje (videó)

2017.09.16. 20:45
A Borussia Mönchengladbach ponttal távozott Lipcséből a Bundesliga 4. fordulójának szombat kora esti mérkőzésén.

Külföldi foci

Premier League: gólképtelen Tottenham (videó)

2017.09.16. 20:35
Nem bírt a Swansea Cityvel a Wembleyben a Tottenham a Premier League 5. fordulójában.