NBA: erődemonstrációt tartott a Milwaukee

Dorogi László
Dorogi László

A Bucks második hazai mérkőzését is megnyerte az NBA keleti konferenciájának döntőjében, ráadásul jóval simábban, mint az előzőt.

Fotó: Washington Post

A Toronto kezében ott volt a lehetőség a párharc első mérkőzésén, hogy azonnal elvegye az alapszakasz-győztes pályaelőnyét, ám többek között Brook Lopez tündöklésének köszönhetően ez nem sikerült. A párharc második mérkőzésén viszont esélye sem volt a kanadai gárdának, a Milwaukee az első pillanattól kezdve nyomatékosította, 2-0-s előnnyel szeretne elutazni Torontóba. A nagyszünetben már 25-el vezettek a hazaiak, de volt a különbség 28 pont is, Giannis Antetokounmpóra nem volt válasza a Raptorsnak, a görög szörnyeteg 30 ponttal, 17 lepattanóval, 5 gólpasszal és 2 blokkal fejezte be a találkozót. A Milwaukee az egész mérkőzésen nagyon vigyázott a labdára, a 48 perc során mindössze hétszer adták el a játékszert, a vendégeknél hiába jutott el Kawhi Leonard 31 pontig, ezen az estén ez kevés volt a győzelemhez.

NBA rájátszás, keleti konferencia-döntő

Milwaukee Bucks-Toronto Raptors 125-103
A négy győzelemig tartó párharc állása 2-0 a Milwaukee-nak. A következő mérkőzést Torontóban rendezik.

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48919/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Külföldi foci

A hónap amikor újjáéledt a sportvilág - avagy erről írtunk májusban

2020.06.01. 08:00
Másfél hónapra megbénította a sportvilágot a koronavírus-járvány. Szerencsére május közepétől több sportágban is újraindult az élet, számos …

Csapatsportok

ACB Liga: Hanga Ádám döntőt akar játszani

2020.05.30. 19:10
A Barcelonát erősítő Hanga Ádám úgy nyilatkozott a klub honlapjának, hogy bár tart a sérülésektől, döntőt akar játszani a hamarosan újrainduló spanyol bajnokságban.

Csapatsportok

Kosárlabda: volt egyszer egy be nem fejezett Euroliga-idény

2020.05.27. 19:20
A héten az európai szövetség befejezettnek nyilvánította az Euroliga és az Eurokupa versenysorozatát, és egyik sorozatban sem hirdettek bajnokot. Cikkünkben a legjelentősebb …

Amerika

NBA: Patrick Ewingot kiengedték a kórházból

2020.05.26. 10:45
Kiengedték a kórházból a koronavírussal kezelt Patrick Ewingot, az NBA legendás kosarasát.

Csapatsportok

Kosárlabda: nem lesz befejezése az Euroligának és az Európa Kupának

2020.05.25. 17:20
Lezártnak nyilvánították a férfi kosárlabdázók két legrangosabb európai kupasorozatát a koronavírus-járvány miatt.

Amerika

Elhunyt a legendás kosárlabdaedző, Eddie Sutton

2020.05.24. 18:30
84 éves korában elhunyt minden idők egyik legsikeresebb egyetemi kosárlabdaedzője, a Hírességek Csarnokának tagja Eddie Sutton.

Amerika

NBA: három forgatókönyvvel készülnek az újraindításra

2020.05.24. 11:40
A liga vezetősége többféle forgatókönyvvel számolnak a folytatást illetően, és olyan terv is van, amely törölné a hátralévő alapszakasz-mérkőzéseket.

Csapatsportok

Kosárlabda: meghalt Sitku Ernő, 149-szeres válogatott kosaras

2020.05.22. 21:55
A tragikus hirtelenséggel elhunyt korábbi válogatott kosárlabdázó mindössze 48 évet élt.

Amerika

NBA: meghalt Jerry Sloan a Utah Jazz legendás mestere

2020.05.22. 18:10
78 éves korában elhunyt Jerry Sloan korábbi NBA-vezetőedző, aki 23 éven keresztül volt a Utah Jazz trénere.

Amerika

NBA: mesebeli környezetben zárulhat a szezon

2020.05.21. 15:35
A floridai Orlando világhírű szórakoztató parkjában, a Walt Disney Worldben játszhatják le a felfüggesztett NBA-szezon hátralévő mérkőzéseit.