NBA: nincsen döntő a Golden State nélkül

Dorogi László
Dorogi László

Az NBA-címvédő Golden State Warriors hosszabbítás után negyedszer is legyőzte a Portlandet a nyugati konferencia fináléjában, így söpréssel jutott be zsinórban ötödik döntőjébe.

Fotó: Washington Post

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodhatott volna a Portland Trail Blazers a nyugati konferencia döntőjének negyedik mérkőzésén, ugyanis az első három felvonást egyaránt a címvédő Golden State Warriors nyerte. Az oaklandi gárdának tehát mindössze egyetlen győzelemre volt szüksége ahhoz, hogy egymást követő ötödik szezonjában is ott legyen az NBA nagydöntőjében, ezt a győzelmet pedig egy végletekig kiélezett találkozón be is zsebelték Steph Curryék, újabb nagy feltámadást bemutatva.

A Portland ezúttal a párharc második mérkőzéséhez hasonlóan szoros küzdelemre késztette a bajnokot, amely azonban megmutatta, hogy miért is a liga legjobb csapata. Steph Curry, Draymond Green és Klay Thompson is kegyetlen időzítéssel süllyesztett el egy-egy hárompontost portlandi szempontból a legrosszabb pillanatokban, így hiába vezetett gyakorlatilag a második negyed közepétől a meccs végéig a Trail Blazers - volt bőven tíz pont fölött is a különbség -, az utolsó másodpercekre lefaragta hátrányát a Warriors és kiharcolta a hosszabbítást.

A túlórában aztán már nem engedték ki a győzelmet a kezük közül a vendégek, Steph Curry pedig ismét megmutatta, hogy Kevin Durant hiányában elő tud lépni, szinte végig a parketten tartotta Steve Kerr vezetőedző, ő pedig beszórt 37 pontot, leszedett 13 lepattanót és kiosztott 11 gólpasszt - masszív tripla duplával szállt ki a meccsből. Ugyanígy tett Draymond Green is, aki 18 pontos, 14 lepattanós, 11 gólpasszos estét tudhat maga mögött.

A portlandi kezdőötösre nem lehetett panasza a hazai publikumnak, Meyers Leonard 30, CJ McCollum 26, Damian Lillard pedig 28 pontot dobott, de a kiegészítő emberektől ezúttal elmaradt a segítség, így pedig nem is lehetett más a párharc vége, csak söprés. A Warriors most rápihenhet a fináléra, ugyanis Keleten a Milwaukee és a Toronto még legalább két mérkőzést játszik egymással, így nem lesz egyszerű dolga egyik csapatnak sem a döntőben már Duranttel felálló címvédő ellen.

NBA rájátszás, nyugati konferencia-döntő

Portland Trail Blazers-Golden State Warriors 117-119 - hosszabbítás után
A négy győzelemig tartó párharcot 4-0-ra a Golden State nyerte.

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48969/pics/lead_800x600.png
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: ismét nyert a Spurs, a New Orleans ellen javított a Golden State

2019.10.29. 11:30
Továbbra sem talál legyőzőre a San Antonio Spurs, miután hazai környezetben 113-110-re legyőzte a Portland Trail Blazerst.

Amerika

NBA: újabb kínos Warriors-pofon, jól mutató Lakers - videó

2019.10.28. 10:40
Második mérkőzésén is hatalmas vereségbe szaladt bele a Golden State, Crowder buzzer beaterje döntött Memphisben, Anthony Davis elhomályosított LeBron Jamest.

Amerika

NBA: bravúrgyőzelmet aratott a Phoenix és a Miami

2019.10.27. 12:15
A Milwaukee Bucks a Miami míg a Los Angeles Clippers a Phoenix Suns ellen szenvedett vereséget az NBA mai játéknapján.

Amerika

NBA: a Boston legyőzte a címvédőt

2019.10.26. 09:50
A Boston Celtics 112-106-os győzelmet aratott az NBA mai játéknapjának rangadóján a Toronto Raptors otthonában.

Külföldi foci

Kosárlabda: vezérét veszítette a Körmend

2019.10.25. 20:25
Távozik az Egis Körmend csapatától Keller Ákos, a magyar férfi kosárlabda-válogatott csapatkapitánya.

Amerika

NBA: súlyos vereséggel tért vissza San Franciscóba a Golden State (videó)

2019.10.25. 13:00
Finoman szólva sem úgy alakult a Golden State Warriors csarnokavatója, ahogyan azt eltervezték. Az elmúlt öt szezonban döntőt játszó gárda 19 …

Csapatsportok

Euroliga: kétpontos soproni siker a rangadón

2019.10.24. 21:15
Két mérkőzés után is őrzi száz százalékos mérlegét a Sopron Basket kosárlabda-csapata a női Euroligában.

Amerika

NBA: Irving történelmi estéje ellenére kikapott a Brooklyn

2019.10.24. 09:40
Szenzációs egyéni teljesítmények jellemezték az NBA alapszakasz második játéknapját. Akadt ahol ez győzelmet ért, akadt, ahol nem.

Külföldi foci

Tévéműsor: Moszkvában a Ferencváros, soproni rangadó a kosárlabda Euroligában

2019.10.24. 07:30
Papíron talán az eddigi legnehezebb feladata előtt áll a Ferencváros a labdarúgó Európa-ligában, a Sopron Basket női kosárlabda-csapata …

Amerika

NBA: a Clippers nyerte a szezon első rangadóját, győzelemmel rajtolt a címvédő

2019.10.23. 09:20
A címvédő Toronto Raptors és a Los Angeles Clippers volt az a két csapat amely győzelemmel kezdte az NBA 74. idényét.